A friss közvélemény-kutatások szerint néhány hónap leforgása alatt 11%-al nőtt azok száma Németországban, akik elégedetlenek a kormány politikájával.
A YouGov közvélemény-kutató intézet hétfőn nyilvánosságra hozta, hogy augusztus óta jelentős mértékben nőtt azok száma, akik általánosságban véve elégedetlenek a kormány politikájával. A vállalat hetente ismétlődő jelleggel elvégzett felmérések adatait hasonlította össze; míg augusztusban a németek 58%-a nem volt elégedett a kormánypolitikával, október közepére ez az arány 69%-ra nőtt, és mostanra a németek kevesebb mint egyötöde nyilatkozik úgy, hogy a kormány politikájával teljes mértékben elégedett. A vállalat egyértelművé tette, hogy a mérések szerint ez a drasztikus változás összefüggésben áll a migrációs válsággal.
Németországban a bevándorlók korlátlan beengedése miatt a lakosság szembe kell nézzen azzal a ténnyel, hogy az integráció nem lehetséges, és az idegen kultúra törvényei rátelepszenek a befogadó társadalom hétköznapjaira.
Október 7-én meggyilkoltak egy 20 éves nőt Németországban, és a nyomozás során bebizonyosodott, hogy úgynevezett “becsületgyilkosság” történt. Az áldozat két évvel ezelőtt csoportos nemi erőszak áldozatává vált Szíriában, azt követően menekült el a háború sújtotta övezetből. A 20 éves M. Rokstan egyedül élt, és szíriai bevándorlók körében dolgozott tolmácsként. A közelmúltban azonban a családja is Németországba érkezett, akik a két éve történt csoportos nemi erőszak után már tisztátlannak tartották őt, ezért meggyilkolták, hogy “a család becsületét megmentsék”.
A gyilkosságot az áldozat anyja rendelte el, és a fiútestvérek hajtották végre.
Christian Priessner főállamügyész szerint a nyomozás során megállapításra került, hogy “kulturálisan motivált” gyilkosság történt.
Egy másik, szeptember végén történt “becsületgyilkosság” esetében a saját apja fojtott meg egy 19 éves lányt, amiért az esténként egy olyan fiúval találkozott, akitől a családfő eltiltotta. Asadullah Khan családjával együtt nemrég költözött Pakisztánból Darmstadtba, és amiatt gyilkolta meg a saját lányát, amiért az sikeresen beilleszkedett volna az európai társadalomba. A 19 éves Lareebet álmában fojtották meg, majd a szülők közösen megpróbálták elrejteni a holttestet egy közeli erdőben. Az áldozat egy olyan házasságba lett volna belekényszerítve, ami a két család közös megegyezésén alapul. Ő azonban szerelemből akart házasodni, és ezzel apja szerint szégyent hozott a családra. Az anya a bíróságon azzal érvelt, hogy „Lareeb sorozatosan kimaradt esténként, és egy ideje már a fejkendőjét sem hordta”.
Ez két eset a sok közül, ami egyértelművé tette a német társadalom számára, hogy a bevándorlók és az európaiak közt olyan áthidalhatatlan kulturális szakadék tátong, ami lehetetlenné teszi nem csak az integrációt, de a békés együttélést is. Mostanra a német társadalom kétharmada ellenzi a kormány bevándorlás-politikáját, ami általános kormányellenes hangulat kialakulásához vezetett.

http://hidfo.ru/2015/10/integracio-sajat-csaladja-gyilkolja-meg-aki-sikeresen-beilleszkedne/