2015. június 29., hétfő

A Szűzanya üzenete Gianna Sullivan által.

Drága kicsinyeim! Köszönöm hogy eljöttetek imádkozni.Bárcsak minden gyermekem imádkozna hogy megvilágosodjék az igazság által. Minden a felszínre fog kerülni. Az igazság meg lesz ismertetve mindazokkal, akik imádkoznak. Az emberi tudás és a Megváltás a felszínre fog kerülni. El kell mondanom nektek azt, hogy ezek az új események, amelyek kibontakoznak,komoly jelentőséggel fognak bírni. Ezek a komoly változások érinteni fogják az alkotmányos és állampolgári jogaitokat. Elszomorít engem hogy ezt kell közölnöm veletek mivel a Szeplőtelen Szívem mélyén reménykedek.
Nagyon kevés ember imádkozik és csak kevesen vannak azok,akik azt szeretnék ha megismernék az igazságot mert meg szeretnének változni. Emiatt a Jelenések könyvében szereplő 4 lovas készen áll arra, hogy felnyergelje a lovakat. Az Örök Atya ismeri csak azt az időt, amikor ők szabadon lesznek engedve.Az emberek cselekedetei utálatosak az Örök Atya Számára, főleg ami a családokban történik.az idő meg fog változni, a dolgok megváltoznak de az Igazság sose fog megváltozni.amely Szent fiam által jön el a világba.
Bátorítalak benneteket, hogy maradjatok hűségesek a Szentségekhez maradjatok közel hozzájuk úgy, hogy rendszeresen járultok Szentgyónáshoz, Szentségimásához,imádsághoz, Szentmisére jártok és imádkozzátok a Rózsafüzért. Az idők egyre zűrzavarosak lesznek és ebben a zűrzavarban nagyon nehéz lesz imádkozni abban az esetben ha nem vagytok alaposak benne.
Hívom gyermekeimet , az összes gyermekemet Szent fiam gyermekeit hogy imádkozzatok! Nincs idő a félelemre. Itt az idő hogy felfegyverkezzetek az Antikrisztus ellen aki hamarosan szabadon lesz engedve s csak az ima lesz az ami lelket fog tartani bennetek,s nagy bátorság és erő lesz szükséges ahhoz hogy a Fény nagykövetei legyetek! Csak a kevés maradék fogja túlélni! Szeretlek benneteket és köszönöm azt,hogy Imádkoztok!Helyezzétek el kéréseiteket Szeplőtelen Szívembe! veletek maradok mindörökre, nem hagylak el benneteket mert szeretlek benneteket és biztonságba helyezlek titeket! Béke veletek!


http://www.prourladyofemmitsburg.org/thepropheciesasummary.html

http://www.prourladyofemmitsburg.org/