2015. február 5., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’



Hamarosan az ég ketté fog hasadni, és a Szentlélek Tüze rátok fog ereszkedni


2015. február 4. szerda, 20:06
Drága szeretett leányom, minden, Istentől származó jó dolog iránti gyűlölet, beleértve az Ő Szent Igéjét is, egyre intenzívebb válik ebben az időben. Az ember szívében lévő szeretet, mely minden világra született gyermekben természetes módon van jelen, kihűlt az emberiség szívében.
A könyörületesség és az egymás iránti szeretet elpárolgott, és amint az meg volt jövendölve, az ember a fivére ellen, az apja, a nővére, az anyja és szomszédja ellen fog fordulni, amint a végső harc eléri a csúcspontját. A jó, a szelíd és az alázatos embert el fogják taposni, és azok, akiknek a szívében rosszindulat van, meg hiányzik a szeretet, bántalmazni fogják azokat, akik az Igazságot merik mondani.
Atyám, akinek Szent Parancsára beszélek a világhoz, arra utasított Engem, hogy kihirdessem ezt a figyelmeztetést. Készüljetek arra, hogy szembe néztek Velem, mert hamarosan az ég ketté fog hasadni és a Szentlélek Tüze fog rátok ereszkedni. A gyengéd szívűek, és akiknek a lelke tele van mások iránti szeretettel, meg lesznek jutalmazva azokkal az Ajándékokkal, amelyeket azon a napon Magammal fogok hozni.
A többieknek a következőket mondom: Minden gonosz cselekedetért, szóért vagy tettért, amelyekért vétkesek vagytok, és a szenvedésért, amelyet másoknak okoztatok, úgy fogjátok megtapasztalni bűneitek fájdalmát, mintha azt az Én Szemeimmel látnátok. Mivel nagyon sokan meg fognak rémülni, amikor majd meglátják lelkük állapotát, arra kérlek benneteket, hogy ne féljetek. Egyszerűen csak bízzatok Irgalmamban. Nem azért jövök, hogy megbüntesselek, vagy elítéljelek benneteket, hanem hogy felébresszem bennetek az Irántam való szeretetet, amit elveszítettetek.
Jöjjetek mindnyájan, mert Isten Beavatkozásának ideje közel van, és azok, akik a kiengesztelődés cselekedete és a Gyónás által felkészítik a lelküket, meg lesznek kímélve a megtisztulás fájdalmától.
 
Jézusotok

Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal

Ezek azok az idők, amikor meggondolatlan nemzedéketeknek táplálékra van szüksége a Mennyből

  1. február 4.
Vassulám! Nem az Én Kezem táplált téged?
De igen, Uram, a Te Kezed táplált engem….
Igen!  Nem az Én udvaraimban tanítottalak bölcsességgel?
De igen, ez is így volt, dicsőség Szent Nevednek. A Te Hatalmad mindenek felett áll!
Szívem öröme, munkálkodj tovább ezen az aratáson a barátaiddal együtt, akiket melléd adtam, és ne félj!
Kezdettől fogva az volt a Sátán terve, hogy arcátlan, erőszakos, arrogáns és öntelt módon tönkretegye a tervemet benned, és felbujtsa azokat, akik nem keresnek Engem. Én vagyok a Hatalom mindenek felett. Te kegyelmet találtál a szememben, és szeretetem mindig megsegít, amikor majdnem elbotlasz. Én vagyok a te Sziklád.
Látod, Vassula, ezek azok az idők, amikor ennek a meggondolatlan nemzedéknek táplálékra van szüksége a Mennyből. Félre vannak vezetve, elfelejtették Arcomat, elfelejtették gyökereiket, a dicsőségemet is kikezdik. Mennyire sajnálom azokat a fiatal lelkeket, akik teljesen elvesztették a hitüket, és eladták magukat a Sátánnak! Az alvilág állandóan tele van a halál bűzével. Füstjével, mint egy folytonosan jól megrakott óriási kemence füstje, percről percre egyre nagyobb sötétségbe borítja az eget és a földet… A fájdalmam, amit ez miatt érzek, minden emberi értelmet meghalad. Jelenlétem és istenségem megtagadása ezek ellen a lelkek ellen tanúskodik.
Ó, Én népem! Én fiataljaim, akiket elcsábított és ural a Sátán, a vesztetekbe rohantok! De hallgassatok Rám: Én a ti napjaitokban is folytatom a Lelkem kiárasztását az egész emberiségre, hogy megújítsam teremtésemet. Ez történik most.
Igen, Uram, Te megadtad nekünk a látást és az értelmet, hogy ezt meglássuk és megértsük. De akkor miért nem ismerték fel a tanult emberek, hogy ezek azok az idők, amikor megújítod a teremtésedet?
Ezek a dolgok el vannak rejtve a nagy és öntelt szónokok elől, ezek csak az alázatosak, a töredelmes és őszinte szívűek előtt vannak feltárva. Ezekre az időkre mondja a Szentírás, hogy Én, az örökké jelenlévő Isten, új módon fogok köztetek élni.¹ És köztetek fogok lakást venni.² Mert ezek azok az idők, amikor az egész teremtésemet megújítom. Ezen az új módon közeledem most mindnyájatokhoz. De jaj azoknak, akik üldözik Lelkemet! Ők az alvilágban végzik, hacsak meg nem bánják a bűneiket. Mindazokat, akik készek bűnbánatot tartani, bőséges kegyelemben fogom részesíteni. Imádkozz a konok lelkekért, hogy tágítsák ki a szívüket, és fogadják be Világosságomat!
Beszélj a Nevemben, hogy megnyilvánuljon általad az Én dicsőségem és hatalmam! Kiálts félelem nélkül, és mondd el mindenkinek, hogy „Isten közel van hozzád, és szeret téged!”³
Ezek voltak az őrangyalom első szavai hozzám!
Igen! Akinek szívét megérintik a szavaim, azokra leszállok hatalommal, és táplálni fogom őket, ahogy a pásztor táplálja a nyáját. És mindnyájukat Szentséges Szívembe zárom. Menj hát Vassulám, és tégy tanúságot a Nevemben, terjeszd művemet minél szélesebb körben! Én veled vagyok. Most folytasd a tennivalóidat.⁴ Mindig veled vagyok…. JC
1 Az Úr mindig itt volt velünk a Szent Eucharisztiában, de az Eucharisztiában való jelenlétén kívül most, ezekben a végidőkben, új módon közelít hozzánk üzenetek, kinyilatkoztatások és jelenések által, melyekre eddig soha nem volt példa a történelemben.
2 Jel.21
3 Ezeket a szavakat mondta nekem legelőször Dániel, az őrangyalom
4 A bőröndömbe pakoltam be a következő útra

http://www.ichtys.hu/index.php/175-2015-februar-4