2014. július 29., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Kigúnyoltak, rágalmaztak, és azzal vádoltak Engem, hogy erkölcstelen, hazug és eretnek vagyok


2014. július 28. hétfő, 21:00
Drága szeretett leányom, amikor Isten gyermekeire tekintek, fellobban a Szívem a Szeretettől, mely oly gyöngéd, akár egy újszülött csecsemő iránt, vagy éppen egy száz éves ember iránt. Nincs különbség a kettő között. Ti mindnyájan Isten gyermekei vagytok, Atyám Szent Akarata szerint voltatok gondosan édesanyátok méhébe szőve. Látjátok, mindaz, ami a kezdettől a végsőkig megteremtetett – ami volt, és ami még lesz –, minden Isten Szent Akarata szerint történik. Így attól függetlenül, hogy kik vagytok, milyen megpróbáltatást kell elszenvedtek, milyen megaláztatást kell elviselnetek, amikor a faji hovatartozásotok, hitetek, nemetek vagy bőrszínetek miatt kivetnek benneteket a társadalomból, tudnotok kell, hogy ti mindnyájan értékesek vagytok Isten Szemében. A bűn az egyetlen dolog, amely elválaszt benneteket Istentől.
Közöttetek azok az üldözöttek, akik élik a Szeretetemet és Szenvedésemet. A ti szenvedésetek az Enyém. Én a magányosokat és a szerencsétleneket keresem fel, akiknek szörnyű megkülönböztetést kell elszenvedniük – társadalmatok számkivetettjeit -, először őket vonzom Magamhoz. Rájuk árasztom ki elsőként Nagy Kegyelmemet. Amikor mások elutasítanak benneteket ebben az életben, és kegyetlen megvetéssel bánnak veletek, akkor tudnotok kell, hogy Én veletek Vagyok. Nektek a Kálvária Keresztje adatott, és áldottak vagytok, annak ellenére, hogy talán ezt másképpen gondoljátok. A ti sorsotok az Én sorsom. Földi Életem során elszenvedtem a hátrányos megkülönböztetést. Kigúnyoltak, rágalmaztak, és azzal vádoltak Engem, hogy erkölcstelen, hazug és eretnek vagyok.
Ne féljetek, mert amikor az ilyen bűntettek elkövetésével, igazságtalanul vádolnak benneteket, az Enyéim vagytok – mindnyájan az Enyémek.  Én pedig a tietek Vagyok.
Szeretett Jézusotok

Törvénytelennek nyilvánították a melegházasságok tilalmát Virginiában

Egy szövetségi fellebbviteli bíróság hétfőn semmissé nyilvánította a Virginia államban az azonos neműek házasságára vonatkozó tilalmat. Az ügyben a jövő év elején az amerikai legfelsőbb bíróság mondhatja majd ki a végső szót.
meleghazassag 001
Egy szövetségi fellebbviteli bíróság hétfőn semmissé nyilvánította a Virginia államban az azonos neműek házasságára vonatkozó tilalmat.
A virginiai ítélet nyomán még valószínűbbé vált, hogy az ügyben a jövő év elején az amerikai legfelsőbb bíróság mondja majd ki a végső szót.
A richmondi 4. szövetségi kerületi fellebbviteli bíróság, amelynek hatásköre Virginia, Maryland, Nyugat-Virginia, valamint Észak- és Dél-Karolina államra terjed ki, 2-1 arányban döntött úgy, hogy a melegeknek és a leszbikusoknak alkotmányos joguk van a házasságra, aminek pedig prioritása van a tagállami törvényekkel szemben.
Virginia állam augusztus 18-ig fellebbezhet, az ítélet addig nem lép hatályba.

Forrás: Hirado.hu

MEGSZÜLETETT…

Egy újszülöttet megörökítő fotó leginkább örömteli kompozíció szokott lenni, csakhogy ez a kisbaba tragikus körülmények között jött világra: amikor a palesztin orvosok császármetszéssel kiemelték a testéből, édesanyja már egy órája halott volt.
A 23 esztendős Shayma al-Sheikh Qanan nyolc hónapos terhesen akkor szerzett halálos sérülést, amikor egy izraeli tank porrá lőtte a Deir al-Balah városában található otthonukat. A fiatal nő a romok alá szorult, s csak egy óra múltán tudták a mentősök kiásni, a kórházba szállítás közben pedig hiába próbálták újraéleszteni.
PALESTINIAN-ISRAEL-CONFLICT-GAZA
Szerencsére a kórház egyik ügyeletes orvosa észrevette, hogy a baba mozog halott édesanyja hasában. Azonnal világra segítették.
(válasz)