2014. április 30., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'


Ez alkalommal jövök megújítani a Földet, hogy helyreállítsam Királyságomat a Földön




2014. április 28., hétfő

Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal

Keleti egyházam által fogom megmutatni dicsőségemet

2014. április 8.
Én vagyok. Királyságom terjesztését és az Egyház egységéért való munkálkodásodra vonatkozó tervemet továbbra is áldásom kíséri. Áldásom megerősít téged, gyermekem. Ha az emberek visszautasítják, hogy meghallgassák figyelmeztetéseimet, nem fogják elkerülni büntetésüket. Némelyikük lebecsüli üzeneteimet, lebecsül téged és az egyesülésünkből fakadó világosság gazdagságát, valamint az Isten által a lelkedben végbement átalakulást.
Meg kell újítani az Egyházamat. Ha valaki megkérdezi: „hogyan lehet megújítani?” Válaszom ez: Szemlélődő tanításokkal kell megújítani, melyek megismertetik a lélekkel a misztikus ismeretek isteni gazdagságát, megtanítják istenségem legmélyebb szemlélésére. Ezután a menyegzős szobába vezetik a lelket, ahol én, a Vőlegény lefátyolozva, istenségemet és fenségemet elrejtve várom őt. Meg fogom engedni a tiszta léleknek, hogy felemelje a káprázatos fátylat, és meglássa fenségemet és istenségemet.
Ha ma Egyházam már nem tanítja, miként tud egy lélek megtérni és egyesülni velem, a ti Istenetekkel, nehéz lesz bárkinek is megismernie engem, és hozzám tartoznia. Gyermekem, képes egy lélek nélkülem egységben lenni az Egyházzal? Nem! Tanítványom! Ezért adnak életet az én üzeneteim, és ez az egyik oka annak, amiért a Sátán megzavarodva sokakat megtéveszt, hogy féljenek tőled és elítéljenek téged. Mondd meg nekik, hogy Lelkem menekül a hazug nyelvtől, az ártatlan vért ontó kezektől, a gonosz terveket szövő szívtől, attól, aki belső kényszert érez arra, hogy rosszat tegyen, a hamis tanútól, aki minden lélegzetvételével hazudik, aki széthúzást szít felebarátai között. És hozzátenném, hogy azoktól, akik örömüket lelik abban, ha gonoszságot tesznek.
Egyházam átalakítása és megújítása a gonosznak ellenére van, aki azt akarja, hogy Egyházam sivár pusztává váljék! És ami a papjaitokat[1]illeti, akiknek kétségbeejtően szükségük van a megújulásra, nem törődöm azzal, hogy megtömjénezik az ikonjaimat, hiszen nekem a szívükre van szükségem! A Nevemben cselekszenek, de nem tudnak arról, hogy Én élő Isten vagyok! Nővérem! Jeleket adtam nekik, hogy felemeljem halotti fátylukat, de egyikük sem tart bűnbánatot! Állandóan tisztítani fogom őket[2], hogy megtanuljanak felismerni Engem megpróbáltatásaik által.
A szexuális erkölcstelenség bűn a testetek ellen, ami a Szentlélek temploma. De ma a nemzetetek a többi nemzettel együtt a paráznaság lakhelyévé vált. Vannak papjaim, akik ezt félnek bűnnek tartani, és inkább kompromisszumot kötnek. Ez a Sátán órája. Üzeneteim kimondják az igazságot az elhatárolódásról, ezt kell gyakorolnotok.

Egyeseknek nehéz elfogadni Keresztemet, ezért hajlanak a kompromisszumokra. Hogyan fognak ezek[3]megváltozni haláluk után? Hogyan erősítsem meg bennük a Szeretetemet, amikor megkeményedett a szívük? Hogy lehetséges, hogy szívük távol van Isten bölcsességétől, melyet arról ismernek, hogy csodákat művel, és bárkiben megnyilvánulhat, akit Isten kiválaszt, és akiknek buzgóvá teszi lelkét, hogy felülmúlják önmagukat, királyivá teszi szegénységüket, és éleslátóvá szelídségüket?
Észrevette-e valaki, hogy ha meghal önmaga számára, akkor a Szeretetem felemeli őt, hogy engem hordozzon: evangelizáljon és tanítson olyanokat, akik készek meghallani engem? És mivel Jelenlétem veletek van, világosságom beborít és körülvesz benneteket. Tiszta fényem kiárad, szétterjed, tanít és térít.
Sokan közülük hallanak Szeretetemről, amikor felolvasod üzeneteimet, sokan megérzik, hogy Szavaim tavaszt hozó életet jelentenek. Tehát ébredés megy végbe bennük, ami szomjassá teszi őket, hogy többet megtudjanak fenséges misztériumomról, isteni Szeretetemről és édességemről, melyek mind el vannak rejtve mélységeimben. Vajon mit értenek meg, ha Egyházam ezeket a misztériumokat túlértelmezi manapság? Misztériumaimat, melyeket napjaitokban egyszerű fogalmakkal és világosan felfedek ezáltal az eszköz által, akit én választottam?
Küszöbön a halálfélelem, és angyalaim rettegnek attól, figyelve a Mindenhatót, vajon mikor sújt le haragjában a Kezével erre a gonosz nemzedékre.
Véres könnyeket hullatok, amikor azt látom, hogy mindnyájatoknak adott egyértelmű jeleim ellenére pásztoraim még mindig üldözik azokat, akiket én küldök, és öntelten gúnyolódnak kezem műve felett. Süketek maradnak hívásomra és kiáltásomra, de hamarosan, igen, még a ti időtökben lángba fog borulni a Föld, amint egykor Szodoma és Gomora idején, melyet Atyám elpusztított. Ezután a Keleti egyházam által fogom megmutatni dicsőségemet.[4]
Ma arkangyalt[5] adtam ennek a Háznak, hogy Szentségem példaképévé tegye ezt a Házat. Egykor elveszett bárány volt ez a Ház. Pásztoraikat meggyalázták, megfeddték és sokukat megölték. Hatalmas pusztulás sújtotta ezt a Házat és lakosságát. Ezt a nemzetet választottam, hogy megdicsőítsen engem. Felkentem, és állandóan felette tartom kezemet. Mindenki tisztelni fogja őket, mert világosságomat fogják visszatükrözni. A sötétség félni fog ragyogásomtól. Ó, igen, mert megáldottam ezt a nemzetet, hogy el ne bukjon újra, és ne váljon ismét erkölcstelen szenvedélyek rabszolgájává, melyek démonoktól származnak. Meg fogom akadályozni, hogy ez a Ház utánozza más nemzetek bűnös szokásait.
Becsületességre és erkölcsös útra vezetem őket, hogy velem járjanak. Hogy tiszteljék az életet, ó, igen! Parancsolataim ösvényére vezetem ezt a Házat, és nem, nem fogom megengedni nekik[6], hogy parancsaimtól eltérjenek. Kincsként őrizzétek szívetekben ígéreteimet. Szegezzétek tekinteteteket az égre, mert én, az Isten, kezességet vállalok értetek. Fogadd békémet, Vassulám, és kapaszkodj belém. Én legyek számodra az első! Megáldalak, gyermekem

[1] görög ortodox papok
[2] egész Görögországot?
[3] ezek az emberek
[4] az orosz egyház
[5] Szent Mihály arkangyalt
[6] Oroszország egyházának
http://ichtys.hu/index.php/115-2014-aprilis-8


Ez az Üzenet a Bölcsesség ajándéka, mely szélesebb lesz, mint a tenger
2014. április 27.
Az Én békémet adom neked. Én szültelek, figyelj a Szavaimra, és írd le őket. Megnyitottam irgalmam, együttérzésem és szeretetem mennyei kapuját, hogy kiárasszam azokat erre a nemzedékre. Édességgel és gyengédséggel közelítettem feléjük. Megtisztítottam őket az újjászületés életadó vizének forrásával, és megújítottam őket az Én Szentlelkemmel. Nagylelkűen, bőséggel árasztottam rájuk a kegyelem kenetét, hogy visszatérítsem szívüket, mely annyira belekeményedett a hús szívükbe. Ezek az előjelek, melyeket mindnyájatoknak megadok a visszatérésem napja előtt.
Kiválasztottam néhány lelket, hogy apostolaim legyenek, a végidők apostolai. Harcosoknak képeztem ki őket, erre a szellemi harcra, a ti hitehagyott napjaitokban… Én Magam kentem fel őket, hatalmat adtam nekik, hogy prédikáljanak, és emlékeztessék a világot a Szavamra. Igen, újra hirdessék a Szavam, de tüzes lélekkel. Megengedtem nekik, hogy a Nevemben ördögöt űzzenek, és mikor ráteszik a kezüket a betegekre, azok pedig meggyógyuljanak.
Itt vagyok, a te Istened, a mindened. Közvetlenül úgy beszélgetek veled, mint szent társsal, mint apa a gyermekével. Nem fordítottam el tekintetem tőletek, könyörületemben rád támaszkodtam, és gyengéden átöleltelek, mint ahogy anya a csecsemőjét. És mint kerten átfolyó patak, Szentlelkemet küldtem, hogy úgy öntözze ezt a száraz földet. Nem mondtam, hogy eljövök majd egy napon Szentlelkemmel, mikor a föld homályba borul, hogy fényt hozzak, széltében és hosszában küldjem az Ő fényét? Nem mondtam, hogy kiárasztom tanításomat, mint próféciákat? Még egyszer tanítom az Enyéimet, és fényessé teszem tanítványaimat örökségként közel és távol minden jövendő nemzedék számára. Így emelkednek fel a tanítványok köztetek.
Mondd meg Nekem! Valóban érted, hogy mit jelent az „Igaz Élet”? És hogy miért választottam az „Igaz Élet Istenben” megnevezést ennek a művemnek? Azért, mert ez az Üzenet, amely szélesebb lesz, mint a tenger, a Bölcsesség ajándéka. És a Bölcsesség útmutatása alapján újjászületsz majd, mert a lelked összekapcsolódik az Igaz Élettel, az Egyetlennel, aki Bennem visszahoz az életbe, Hozzám, aki a Krisztus vagyok. Igen, a Szentlélek, aki az életadó, fel fog támasztani téged a lelki halálból, és megadja az igazi feltámadást Bennem, a te Istenedben. Az Én nagyszerű témámat a beszédeidben úgy fogod emlegetni, mint egy verset, mely megédesíti azok nyelvét, akik hirdetik azt. Kegyelemtől megnedvesedett ajkuk áldássá válik az Én nyájam számára.
Leányom, hirdesd, amit mondok, és ne félj! Én veled vagyok. Minden elnyomód fölé emellek, ahogyan azt megmutattam neked a látomásodban[1]. Én, az Úr, nem csak a megmentőd és Istened vagyok, de a szereteted lángja is. A társad, a barátod és a testvéred, az atyád és mindened vagyok. Most jöjj leányom, támaszkodj Rám. IC images/heart.1.gif Én, Jézus, szeretlek!

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Királyságom sok Misztériuma ismeretlen az ember számára

2014. április 27. vasárnap, 18:00
Drága szeretett leányom, a Tervem, hogy megmentsem az egész világot, és mindnyájatokat elvigyelek Szívem Menedékébe, befejeződött és minden rész a megfelelő helyre került, hogy Ígéretem tökéletessége meghozza gyümölcsét.
Sok Misztérium van még Istenségemmel kapcsolatosan, amelyet az ember – attól függetlenül, hogy mennyire jártas a lelki dolgokban – képtelen valaha is igazán megérteni. Királyságom sok Misztériuma ismeretlen az ember számára, Atyám csak annyit tárt fel az emberiség számára, amennyit jónak látott. Az embernek megadatott a tudás és az Igazság, hogy tőle telhető módon tisztelje és szolgálja Őt (Atyámat). Az ember a próféták által tájékoztatva lett arról, hogyan kell betartania a Tízparancsolatot annak biztosítására, hogy ne essen tévedésbe. Aztán Isten, hogy bebizonyítsa a világ iránti Szeretetét, emberré lett, és Általam, az Ő egyszülött Fia, Jézus Krisztus által pontosan megmutatta az embernek, hogyan kell a rosszat jóvátennie, és mi képezi a gonoszságot. Az ember érdekében Én feltártam az Igazságot, még ha csak egy töredékét is annak, amelyet Atyám kívánt. De az ember annyira gőgős szívű, arrogáns és nagyravágyó volt, hogy nem akarta megismerni az Igazságot, mert az nem felelt meg neki.
A Farizeusok becsukták a szemüket, másfelé néztek, és azt állították Rólam, hogy Én egy olyan ember vagyok, Aki elveszítette a józan eszét, és rejtélyesen beszél. Ők nem voltak képesek meghallani az Igazságot, bár Tanításaim egyszerűen csak az Igét, a Tanításokat és a Parancsolatokat ismételték, amelyeket Atyám Könyve tartalmazza. A keskeny ösvény mentén jártak, nem nézvén sem jobbra sem balra, követték a saját verziójukat az Isten-szolgálatban. Mindezt egy jámbor külsővel tették, kerülvén a gyengéket, a szegényeket és az iskolázatlanokat, s közben dicsérték Istent. Aztán száműztek Engem, és hasonmásaik ma szintén ezt fogják tenni, amint folytatják tovább az ember csinálta tanokat az elkövetkezendő években.
Most tehát látjátok mindazt, amiről az ember azt állítja, hogy tudja, ő valójában csak nagyon keveset tud az Úr útjairól. Mindabból, ami neki adatott, csak azt fogadta el, ami megfelelt számára. Például Én Isten gyermekeit mindig arra utasítottam, hogy szeressék egymást, de ők ezt mégsem teszik. Hányan vannak közületek olyanok, akik Színem előtt arcra borulnak, és hálaadásként dicsérettel halmoznak el Engem, és aztán rágalmazzák fivéreiket és nővéreiket? Néhányan közületek odáig mennek, hogy azt mondják Nekem: nézd, azok milyen gonosz emberek, ahelyett, hogy szeretetet és megbocsátást mutatnának irántuk.
Az ember mindig gyenge lesz, mert lehetetlen az emberi lény számára, hogy tökéletes legyen. De akkor miért van az, hogy Tanításaim egy részét elfogadja, a másik részét pedig elutasítja? Soha ne engedjetek a kísértésnek, hogy egymást elítéljétek az Én Nevemben, mert nincs jogotok így cselekedni. Soha ne magasztaljátok fel magatokat Előttem, amikor azzal egy időben egy másik embert bemocskoltok és lebecsültök. Ez sért Engem. Ahhoz, hogy képesek legyetek elfogadni az Igazságot, mentesek kell, hogy legyetek a rosszindulattól, a gőgtől, a képmutatástól, vagy az önzéstől. Le kell vetkőznötök az arrogancia köpenyét, mert ez az ördög jellemvonása, és Én ezt visszataszítónak találom.
Kérlek, emlékezzetek Tanításaimra, és éljétek az életeteket aszerint, ahogyan azt Én mondtam nektek. Amikor úgy érzitek, hogy a szívetek nyugtalan, tele van gyötrelemmel vagy gyűlölettel, akkor keresnetek kell mindig az Én segítségemet. Mert ha nem ezt teszitek, akkor a kétségbeesés és a gyűlölet eme érzése el fog nyelni benneteket. El kell fogadnotok azt a tényt, hogy ti mindig megadjátok magatokat a bűnnek, de ugyanakkor azt is tudnotok kell, hogy – még mielőtt bármiféle békét és nyugalmat is éreznétek a lelketekben – bűnbánatot kell tartanotok.
Jézusotok


Üdvösség Anyja: Az antikrisztus érkezéséhez vezető napok a nagy ünnepségek napjai lesznek

2014. április 27. vasárnap, 23:20
Drága gyermekeim, engedjétek, hogy Isten Fénye rátok szálljon, mivel a tervek, a világ Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetelére való felkészítésére, befejeződtek. Most már minden dolog Isten Akarata szerint fog történni, és Én arra kérlek benneteket, hogy az imákat legnagyobb fegyveretekként használjátok, mivel a harc Isten gyermekei számára fokozódni fog. A korábbi harcokkal ellentétben a lelkekért folytatott harc nagyon megtévesztő lesz, mivel az ellenséget barátként lehet majd érzékelni, miközben Krisztus igaz Egyházát ellenségnek fogják nyilvánítani.
Mennyire erősnek kell lennetek, ha igaz Keresztény katonákká akartok válni. Nem szabad meghajolnotok soha a nyomás hatására, kiejtvén a káromlásokat, amelyekre felkérnek majd benneteket, hogy abban nyilvánosan és Fiam oltára előtt részt vegyetek. Amikor azt látjátok, hogy Fiam Templomaiban, ahol a Keresztnek már nyoma sincs, embereket hatalmi pozíciókra emelnek, és akik azt, követelik tőletek, hogy tisztelettel hajoljatok meg előttük, akkor fussatok, mert tévedésbe fognak rántani benneteket. Amikor a tabernákulumokat átalakítják, és sok esetben fából készült változattal helyettesítik, akkor tudni fogjátok, hogy elérkezett annak az ideje, hogy az antikrisztus belépjen Fiam Egyházába.
Gyermekek, kérlek benneteket, legyetek tudatában annak, hogy közületek sokan hátat fognak fordítani az Igazságnak, mivel úgy fogjátok találni, hogy lehetetlen elfogadni az Igazságot. Az antikrisztus érkezéséhez vezető napok a nagy ünnepségek napjai lesznek minden Keresztény egyház és más hitfelekezetek sok templomában. Minden szabályt meg fognak változtatni; a Liturgiát megújítják, a Szentségeket meghamisítják, míg végül a Szentmisét már nem a Szent Tannak megfelelően fogják bemutatni. Addigra, és azon a napon, amikor az antikrisztus büszkén a trónjára ül, Fiam Jelenléte már nem lesz többé. Aztán, attól a naptól kezdve nehéz lesz azoknak, akik szeretik Fiamat, hogy a kellő módon hűségesek maradjanak Hozzá, mert előttetek minden utálatot be fognak mutatni. Amikor már elegendő zavaró dolgokkal vesznek körül benneteket, és amikor az új hierarchia megkérdőjelezése bűncselekménynek fog számítani, abba a kísértésbe fogtok esni, hogy az egészet feladjátok, és elfogadjátok az egy-világvallást családotok és barátaitok elvesztésének félelme miatt.
Isten Hadserege – Maradék Hadserege – növekedni és terjedni fog, és a Keresztes Imahadjárat imái mindenki számára nagy erőt fognak biztosítani. Fiam közbe fog lépni, és keresztül fog vinni benneteket az előttetek álló kihívásokon, és ti tudni fogjátok, hogy az Ő Hatalma az, mely bátorságot és kitartást ad majd nektek. Mert csak azok, akik erősek köztetek fognak hűek maradni Isten Szent Szavához; de még ha csak egy töredékét képezi is a Maradék Hadsereg a fenevad hadserege nagyságának, Isten az oroszlán erejével fogja azt eltölteni. Ő a gyengéket meg fogja erősíteni, és nagy Kegyelmekben fogja részesíteni. Azok hatalmát pedig, akik az antikrisztus híveivé válnak, meg fogja gyengíteni. Mindezek az események ijesztőnek fognak tűnni, de valójában ezek az események sokak számára úgy fognak tűnni, mintha az egység új korszakát és a világ békéjét képeznék. Az emberek meg fogják tapsolni az új világegyházat, és ezt fogják mondani: „Isten milyen nagy csodát hozott létre!” Ők nagy tisztelettel fognak felnézni azokra az emberekre, akik – úgy az egyházon belül, mint azon kívül – ilyen egységet hoztak létre. Nagy dicsérettel és tisztelettel fogják elhalmozni ezeket az embereket minden nyilvános összejövetelen, s aztán hangos dicsőítő énekekkel, valamint az elismerés különleges jelével fogják üdvözölni őket.
Lesz ott öröm, ünnepségek és tiszteletbeli szertartások, ahol az eretnekeket magas elismerésekben fogják részesíteni. Ti hatalmas gazdagságnak és a különböző felekezetek közötti egységnek lehettek majd tanúi, és látni fogtok olyan nagyra becsült embereket, akiket élő szentként fognak kezelni – mindenkit, egy kivétellel. Az egyetlen kivétel, akire utalok, az antikrisztus lesz, akiről azt fogják hinni, hogy ő Jézus Krisztus.
Szerető Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja
Boldogok,
akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.
Boldogok,
akik összhangban vannak önmagukkal,
mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.
Boldogok,
akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól,
mert sok zavartól megkímélik magukat.
Boldogok,
akik észreveszik a diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót
és mindháromban a diófát,
mert nemcsak néznek, de látnak is.
Boldogok,
akik lenni is tudnak, nem csak tenni, mert megcsendül a csöndjük
és titkok tudóivá válnak.
Leborulók és nem kiborulók többé.
Boldogok,
akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket,
mert messzire jutnak az életben.
Boldogok,
akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének,
és imádkoznak is, mielőtt gondolkodnának,
mert kevesebb csalódás éri őket.

2014. április 27., vasárnap

Így legalizálta a hamis proféta a kijevi banditakormányt – Frissítve

Ferenc Pápa és Jacenyuk - Így legalizálta a katolikusok pápája a kijevi banditakormányt 1
Galéria: Kezet fog, majd tárgyal a puccsista kijevi kormány önjelölt “miniszterelnökével” Arszenyij Javenyukkal, Ferenc Pápa Rómában, 2014. április 26-án.
A pápa ezzel a gesztussal, mely inkább az Egyesült Államoknak szólt, – legalizálta, elismerte, a Vatikán részéről, – a véres erőszakkal, törvénytelenül hatalomra jutott kijevi juntát.
De, hogy az olvasó számára világosabb legyen, – vajon a pápa ezzel a fenti legitimációval, mit is tett voltaképpen:
Ferenc pápa közösséget vállalt a kijevi “kormány” erős karjának számító, – mészáros ‘Jobb Szektorral’ is.
Nem valószínű ugyanis, hogy Vatikán a mainstream médiából tájékozódik. Vatikánnak minden bizonnyal rendelkezésére állnak a valódi információk is.
Ha ennek ellenére nem vesz tudomást arról, hogy egy csekély többség puccsal átvéve a hatalmat terrorizálja és kifosztja Ukrajna lakosságát, valamint megöli és külföldi zsoldosokkal és terroristákkal félemlíti meg és gyilkolja azokat, akik ebből a helyzetből szabadulni akarnak, - akkor a pápa és mindenki, aki elismerte ezt az erőszakos fasiszta kormányt, – egyúttal közösséget is vállalt vele. Ez alól immár a pápa sem kivétel.
A gonosz kijevi kormánya
A gonosz kijevi kormánya – Arszenyij Jacenyuk
Így a pápa megtagadta a krisztusi elveket, – mert elfogadta azt a kezet, melyhez számtalan vércsepp tapad – és be is szennyeződött általa.
A pápa ezzel igazából a hűségét bizonyította, a Rothschild család által irányított Vatikáni bankhoz. Olyan üzletemberré vált, aki pénzért lelket ad el a sátánnak.
Világossá tette mindenki előtt, hogy ő nem más, mint a Pénzügyi Háttérhatalom cionista-judeokeresztény klubjának a tagja, és ez már akkor kezdődött, amikor védelmébe vette a homoszexuálisokat, meggyalázva a házasság szentségét.
Minden katolikus egyházi vezető, aki továbbra is közösséget vállal ezzel az egyházi rendszerrel, – arcon köpi a hívőket. – Akik, pedig ha ezt hagyják, meg is érdemlik!
Szabad Riport
Források: AP, MailOnline, Euronews, Russia Today, SzRTI archivum

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Isten, az Atya: Jobb nektek most elviselnetek a lelki fájdalmat, mintsem az örök tűzben

2014. április 26. szombat, 13:42
Drága szeretett leányom, a gonosz ereje napról napra erősebb, mivel Fiam Nagy Irgalmának órája figyelmeztetés nélkül fog leereszkedni.
Azok az emberek, akik nem fogadják el Fiamat, olyan váratlanul lesz beborítva Irgalmasságának minden Sugarával, hogy közületek csak kevesen fogják megérteni, mi áradt ki rátok – ilyen nagy lesz az Ő Isteni Jelenlétének az Ereje. Azoknak, akiknek a szívében gyűlölet van, nagy fájdalmat és gyötrelmet fognak érezni. Ti háromszorosan fogjátok átélni ugyanazt a fájdalmat, amelyet gyermekeimnek okoztatok, mert tévedés ne essék, a Nagyfigyelmeztetés egyfajta Ítélet. Ti azt a fájdalmat és nagyfokú szenvedést fogjátok átélni, amelyet akkor kellene elviselnetek, ha a Pokol tűzébe lennétek dobva. A Nagyfigyelmeztetést sokan gyötrelmesen fájdalmasnak fogják találni. Mégis tárt karokkal kell fogadnotok Ajándékomat, mert jobb nektek most elviselnetek ezt a lelki fájdalmat, mint később az örök tűzben.
Én igyekszem Áldott Küldetésem által felkészíteni benneteket, hogy egyetlen lelket se veszítsek el. Utolsó földi Küldetésemet –melyben a Felhatalmazást, mint Legszentebb és Áldott Szentháromság formájában adtam – hevesen fogják támadni, miközben folytatni fogja útját, hogy még a Nagy Nap előtt megmentse a lelkeket. Fiam Kereszthalála óta egyetlen más Küldetést sem gyűlöltek annyira, mint ezt fogják. Jaj azoknak, közületek, akik szembeszállnak Velem, Örök Atyjukkal, mert ha ti gyalázkodó nyelvvel az Arcomba köptök, Én meg foglak benneteket büntetni.
Most már nem fogom sokáig megengedni a gyűlöletet és az istenkáromlást, amelyet ti, félrevezetett bűnösök Rám dobtok. Ha megpróbáltok megállítani Engem azon Igyekezetemben, hogy megmentselek mindnyájatokat a gonosztól, akkor ti nagyon fogtok szenvedni azokért a lelkekért, akik miattatok vesznek el. Istenségem nem fog megtörni, Fiam Eljövetele sem lesz megállítva. Senkinek sincs hatalma arra, hogy ezt megtegye. Az az ember, aki megpróbálja magát a bűnös és Énközém, az Örök Atya közé helyezni, azzal a félrevezető szándékkal, hogy a lélek tagadja meg Szavamat, meg lesz állítva.
Én Vagyok az Igazság. Én Vagyok a Kezdet és a Vég. Nagy az Én Szeretetem minden gyermekem iránt, de jaj annak a bűnösnek, aki azzal hívja ki a Haragomat, hogy meg próbálja önmagát Fölém emelni. Én össze fogom zúzni a fejét azoknak a gőgős szívű felszentelt szolgáknak, akik az eretnekségen keresztül lelkeket lopnak Tőlem. Én el fogom pusztítani azokat, akik cselekedeteik által súlyos tévedésbe fogják vinni a lelkeket. Egyetlen pillanatra sem szabad félreértenetek Figyelmeztetésemet, mert miközben hajt Engem az, hogy közbelépjek a lelkek üdvössége érdekében, ellenségeim szét lesznek tiporva a földön.
Hatalommal teljes Beavatkozásom elkezdődött, és hamarosan, néhányan közületek, akik ezen Üzeneteken keresztül hallják a Hangomat, újból kételkedni fognak, miközben ti tanúságot tesztek mindazon próféciákról, amelyeket Könyvem, az Igazság Könyve tartalmaz.
Menjetek, és legyetek hálásak Nagy Irgalmasságomért. Fogadjátok el Beavatkozásaimat, mert az segíteni fog, hogy a világot magához térítse. Csak a megtisztulás után lesz képes az ember arra, hogy valóban hallgasson a Hangomra.
Örök Atyátok
A Legmagasságosabb Isten

Idézetek Szent Fausztina nővér naplójából. ( a Húsvét utáni első vasárnaphoz)

Egyszer ezeket a szavakat hallottam:
,,Leányom, hirdesd az egész világnak felfoghatatlan irgalmamat!Kívánom, hogy az Irgalmasság ünnepe menedék és menekvés legyen minden lélek, főleg a szegény bűnösök részére. Ezen a napon megnyílik irgalmam mélysége; a kegyelmek egész tengerét árasztom minden lélekre, aki irgalmam forrásához közelít. Az a lélek, amely gyónáshoz és Szentáldozáshoz járul, teljes bűnbocsánatot nyer, és mentesül a büntetés alól. Ezen a napon nyitva állnak Isten zsilipjei, melyeken keresztül a kegyelmek folynak. Egy lélek se féljen közeledni hozzám, még ha a bűnei skarlátpirosak lennének is. Irgalmam oly nagy, hogy sem az angyali, sem az emberi értelem nem bírja kikutatni az egész örökkévalóságon át. Minden, ami csak létezik, irgalmamból származik. Az örökkévalóságban minden lélek irgalmamról és szeretetemről fog gondolkodni. Az Irgalmasság ünnepe bensőmből származik. Azt kívánom, hogy ünnepélyesen tartsák meg a Húsvét utáni első vasárnapon. Az emberiség nem talál békét, míg irgalmam forrásához nem folyamodik.''
 
",,Mondd meg, gyermekem, a lelkeknek, hogy irgalmamat adom védelmükre. Egyedül küzdök értük és viselem el Atyám igazságos haragját."
-- ,,Mondd el, leányom, hogy az Irgalmasság ünnepe bensőmből fakadt az egész világ vigaszára.''


"Fausztina nővér egy alkalommal megkérdezte Jézust, hogy mit jelentenek a sugarak amik a képen láthatók. Ezt gyóntatója kérésére tette. Jézus ezt válaszolta neki:
"A két sugár a vért és a vizet jelenti. A halvány sugár a vizet, mely a lelkeket tisztítja meg; a piros vért, ami a lelkek élete ... E két sugár irgalmam belsejéből tört elő, midőn a lándzsa haldokló szívemet megnyitotta a kereszten. Ezen sugarak elrejtik a lelkeket Atyám haragja elől. Boldog, akik ezek árnyékában fog élni, mert Isten igazságos keze nem éri el. Azt kívánom, hogy a Húsvét utáni első vasárnap az Irgalmasság ünnepe legyen.Kérd meg hűséges szolgámat, hogy ezen a napon hirdesse az egész világnak ama nagy irgalmasságomat, hogy aki ezen a napon az Élet Forrásához járul, bűnei és az értük járó büntetés teljes elengedését nyeri el. Az emberiség mindaddig nem talál békét, míg nem fordul bizalommal irgalmamhoz." 

Megtörtént eset - egy csodálatos megbocsátás


Egy hete Iránban egy akasztásra váró férfit leszúrt áldozata édesanyja mentett meg a haláltól. A törvény szerint a 2007-ben amúgy már második gyermekét elvesztő asszony joga akár kirúgni a széket a halálra ítélt alól, de meg is bocsáthat neki. Most Szamereh Alinedzsad, az édesanya, egy Guardian-interjújában beszélt erről, miért bocsátott meg, amikor még a vesztőhelyen sem akart...
Balal Abdullah életét az mentette meg, hogy tíz nappal a kivégzés előtt, majd még egyszer az asszony az álmában a fiát látta, aki kérte, ne álljon érte bosszút, de nem tudott megbocsátani. Még a vesztőhelyen sem akart megbocsátani, aztán megütötte a férfit, és mint mondta, azonnal elpárolgott a haragja, úgy érezte, mintha az ereiben ismét elkezdett volna áramlani a vér...
(index)

A hit (P. Bernhard Zaby és P. Hermann Weinzierl közös honlapjáról)

1. Fehérvasárnap evangéliumában az Üdvözítő e szavakat intézi a „hitetlen Tamáshoz”: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak; mégis hisznek.” (Jn 20,29) – Aligha létezik ma még egy olyan erény, amely annyira ismeretlen és megvetett lenne, mint a hit, amit nem utolsósorban a zsinati egyháznak és a zsinati pápáknak köszönhetünk. Legelőször is pont az ezen a napon „szentté avatott” Wojtyla végzett e téren teljes munkát korlátlan ökumenizmusával.
     Ezért most a hitnek a valóban szent Aquinói Tamás katekizmusa alapján történő rövid kifejtése következik.
2. A hit, mondja Szent Tamás, „az első, amire üdve érdekében minden kereszténynek szüksége van”. „Nélküle senkit nem lehet Krisztus-hívőnek nevezni.” – Tulajdonképpen ennek az igazságnak a keresztények között magától értetődőnek kellene lennie, hiszen már a Zsidókhoz írt levélben ez áll: „Hit nélkül pedig nem lehet senki sem kedves Isten előtt.” (Zsid 11,6) – De itt nem valamilyen hitről van szó, hanem a Krisztusban való hitről, azaz értelmünknek szilárd ragaszkodásáról a Jézus Krisztus által nekünk adott és az Egyház által tanított Kinyilatkoztatáshoz.
3. Aquinói Szent Tamás szerint a hit „négyszeres jót” szerez nekünk. Először is összeköti a lelket Istennel. „Általa a lélek Istennel mintegy házasságra lép: »Eljegyzem magam veled a hitben« (Oz 2,20). Ezért teszik fel a keresztelendőnek először ezt a kérdést: »Hiszel Istenben?«”
     Ezért van a keresztségi fogadalom és a fehér ruha is, ahonnan Fehérvasárnap a nevét kapta. Ugyanis a keresztség „a hit első szentsége”. „Ezért mondja az Úr: »Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül« (Mk 16,16); mert hit nélkül a keresztség semmit sem ér.”
     Mindez azon ökumenisták ellen szól, akik mindig arra hivatkoznak, hogy más keresztények is meg vannak keresztelve. „Tehát tudni kell, hogy Isten előtt senki sem kedves hit nélkül”, mégpedig az igaz hit nélkül.
Másodszor a hit által bennünk máris megkezdődik az örök élet. Hiszen ez „nem áll másból, mint Isten megismeréséből: »Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent« (Jn 17,3). Isten megismerése azonban „ebben az életben a hit által kezdődik, és az elkövetkezendő életben válik teljessé, amikor úgy ismerjük meg Őt, amilyen”. Ahogy Szent Pál mondja: „ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek.” (1 Kor 13,12)
     „Ezért van, hogy »a hit szilárd bizalom abban, amit remélünk« (Zsid 11,1). Senki sem juthat el tehát az örök boldogsághoz, mely a tökéletes Isten-ismeretből áll, aki előbb a hitben nem ismerte meg Istent. »Boldogok, akik nem látnak; mégis hisznek.« (Jn 20,29)” Ezért nevezi Szent Tamás egy másik helyen a hitet, úgymond, a menny „iskolájának”.
A harmadik jóval a hit úgy ajándékoz meg bennünket, hogy irányítja evilági életünket. „Mert a helyes élethez az embernek tudnia kell, mi szükséges ehhez. De ha ezt a szükséges tudást saját magának kellene megszereznie, akkor vagy egyáltalán nem jutna hozzá vagy túl későn. A hit azonban mindenre megtanít, ami a helyes élethez szükséges.”
     Mert mit is tanít nekünk a hit? Azt tanítja, „hogy létezik egy Isten, aki a jókat megjutalmazza és a rosszakat megbünteti; hogy a halál után egy másik élet jön és hasonlókat, amik segítenek nekünk a jót tenni és a rosszat elkerülni. »Az igaz a hitből él.« (Hab 2,4)
     Pont itt látjuk, mennyire hiányzik manapság mindenütt a hit. A legtöbb embernek fogalma sincs már arról, hogy kell helyesen élni. „Hogy a hit mennyit tanít nekünk, az abból is kiderül, hogy Krisztus megtestesülése előtt egyetlen filozófus összes igyekezetével nem tudott annyit Istenről, és arról, hogy mi kell az örök élethez, mint amennyit Krisztus megtestesülése után egy öregasszony a hite által tud.”
     Ez pláne érvényes a modern, istentelen tudományra, ami minden ismerete és eredménye ellenére arról semmit sem tud mondani, hogy mi szükséges az örök élethez.
Végül negyedszer a hit segít nekünk a kísértéseknek ellenállni, melyek éppen korunkban sáskahadként zúdulnak ránk. Ugyanis minden kísértés „vagy az ördögtől jön vagy a világtól vagy a testtől”, ahogy Szent Tamás mondja. „Az ördög megpróbál bennünket az Istennel szembeni engedelmességtől és az akarata előtti meghódolástól eltántorítani.” Ezt a kísértést a hit azzal győzi le, hogy megtanítja nekünk, hogy „Isten minden dolog ura, és ezért engedelmességgel tartozunk neki”. Az Üdvözítő így utasította el a pusztában a kísértőt: „Távozz, sátán! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!” (Mt 4,10) – A világ kísértése pedig abban áll, „hogy a szerencsével csábít és szerencsétlenséggel riaszt”.
     Ezzel szemben a hit egy „másik, jobb életet” mutat nekünk a mennyben, és arra buzdít, hogy a világ javait ne becsüljük túl, bajaitól pedig ne féljünk túlságosan, „annál is inkább, mert másik, sokkal nagyobb rosszat, nevezetesen a poklot mutatja meg nekünk”.
     „Végül a test úgy kísért, hogy a jelenlegi élet pillanatnyi örömeit ígéri nekünk. De a hit megmutatja nekünk, hogyha rendetlenül vágyunk ezek után, akkor elveszítjük az örök örömöket.”
4. Lenin szerint a vallás „a nép ópiuma” – holott pont ennek az ellenkezője igaz. Valójában a nép erősítése, kijózanítása és megkeményítése Szent Pál szavai szerint: „Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen. Ezért öltsétek fel az Istennek teljes fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát.” (Ef 6,11-16)
     Ahogy nekünk Szent János Fehérvasárnap szentleckéjében mondja: „És ez a győzelem – győzelem a világ fölött! – a mi hitünk.” (1 Jn 5,4) – Azért nincsen az embereknek ma erejük a kísértéseknek ellenállni, mert nincs már hitük.
5. „Így nagy haszna van a hitet birtokolni”, zárja Szent Tamás e témát, de szent névadójára emlékezve még egy utolsó ellenvetést fogalmaz meg: „Valaki azonban közbevethetné: Nem balgaság elhinni azt, amit nem értünk? Nem csak azt kell hinni, amit megértünk?” – Valóban, manapság ez az egyik leggyakoribb ellenvetés, jobban mondva ürügy a hit ellen: „Csak azt hiszem, amit látok.”
Aquinói Szent Tamás négy megfontolást hoz válaszul e kifogásra:
     Először „felismerésünk tökéletlenségének ténye” által. „Ha az ember magától minden láthatót és láthatatlan tökéletesen fel tudna ismerni, valóban dőre lenne, ha azt is elhinné, amit nem ért meg.” – Pont ebben rejlik a modern ember nem is annyira új tévedése, hogy azt gondolja, hogy magától képes a tökéletes felismerésre, ha elegendő időt kap ehhez. Ily módon a modern ember ma már sokkal okosabb, mint korábbi korok emberei, és néhány száz vagy ezer vagy millió év múlva minden rejtvényt megoldana – gondolja.
     Szent Tamás – mégiscsak egyike a legnagyobb szellemeknek, akiket a világ valaha látott – ezzel a felfogással szemben ezt mondja: „Viszont a mi felfogóképességünk annyira gyenge, hogy soha egyetlen filozófus sem volt képes akár csak egyetlen csekélységnek tökéletesen a mélyére hatolni; hiszen arról is hallottunk, hogy egy tudós harminc évet töltött a magányban, hogy a méhek természetét kiismerje.” – Ezen a tényen modern természettudomány összes fejlődésével sem változtatott semmit, és minden magához becsületes természettudósnak a régi filozófusokkal együtt be kell vallania: Tudom, hogy semmit sem tudok, és minél többet tudok, annál inkább tudatában vagyok ennek.
     „Mivel értelmünk ennyire gyenge, nem éppen az lenne a balgaság, ha Istenről csak annyit hinnénk, amennyit az ember magától fel tud ismerni?” – A mi korunk azonban ennyire balga. [Lásd a honlap következő cikkét: Ahol nem Isten működik, ott a Sátán van jelen]
A második meggondolás így hangzik: „Ha egy tudós tudományában valamit tanítana és egy tanulatlan azt mondaná, hogy ez nem így van, egyszerűen azért, mert nem érti, amit hall, akkor ezt a tudatlant mindenki nagyon balgának tartaná.” Ezt a tudomány területén mindenki belátja, míg a hittel kapcsolatban mindenki szabadon mondhatja el a véleményét, miközben a legkisebb ismerete sincs meg e témával kapcsolatban. „Egy angyal felfogóképessége sokkal nagyobb mértékben meghaladja a legnagyobb tudós felfogóképességét, mint a legnagyobb tudósé egy tudatlanét.” Az ember és az angyal felfogóképessége között azonban nem csak graduális, hanem elvi különbség is van. „Ezért dőreség lenne a tudóstól, ha nem akarná elhinni azt, amit az angyalok mondanak, és még ennél is nagyobb dőreség lenne, ha azt nem akarná elhinni, amit Isten mond.” – És megint meg kell állapítanunk: pontosan ilyen balga a mai tudósok legnagyobb része.
A harmadik megfontolás azon a belátáson alapszik, hogy egy ember, aki mindig csak azt akarja elhinni, amit saját erejéből felismer, még ezen a világon sem tudna eligazodni. „Mert hogyan akarna eligazodni, ha senkinek nem hisz? Honnan tudhatná, ki az apja? Ezért szükséges, hogy egy ember másoknak elhiggye azt, amit saját magától nem ismerhet fel.” Valóban, a legtöbbje annak, amit tudunk vagy tudni vélünk, a más embereknek, tudósoknak, tanítóknak, politikusoknak, médiának stb. való hitünkön alapszik. Pont a mai ember, aki annyira büszke „kritikusi értelmére”, bizonyul különösen hiszékenynek, és mindent elhisz, amit a televízióban hall és lát, és főleg akkor, ha azt a szent „tudomány” tanítja, mint például az „evolúciót”. „Senki sem szavahihetőbb pedig, mint Isten. Aki tehát a hit tanítását nem fogadja el, nem bölcs, hanem buta és elbizakodott.” – Ez nagyon találó jellemzése a mi tudomány- és média-hívő korunknak.
A negyedik megfontolás apologetikus utalás arra, hogy Isten a hit igazságát számos jellel is megerősíti. Ahogy egy király levelét pecséttel erősíti meg, úgy erősítette meg Isten bizonyos értelemben szentjeinek tanúságtételét saját pecsétjével, és ahogy senki nem állíthatja, hogy egy király által lepecsételt levél ellenkezik a király akaratával, úgy van Istennél is: „Tehát minden, amit a szentek Krisztus tanításáról hittek és nekünk továbbadtak, nyilvánvalóan el van látva Isten pecsétjével. Ezt a pecsétet viselik azok a művek, melyeket egyetlen teremtmény sem tud saját erejéből létrehozni, nevezetesen a csodák, melyek által Krisztus az apostolok és szentek szavait megerősítette.” – Ezért helyez az Egyház ezekre a csodákra olyan nagy súlyt, és mindig nagyon szigorúan vizsgáltatta ki őket, hogy kiállják a próbát. Csak mostanában nem veszik ezt komolyan, és ezért ma [a cikk április 27-én jelent meg] olyan szentté avatás zajlik éppen, melyről a csoda isteni pecsétje hiányzik, nevezetesen Roncalli, alias „János, a jó” szentté avatása. (Hogy az a „csoda”, amit állítólag Wojtyla, alias „János Pál, a nagy” közbenjárására történt, mennyire állná ki a próbát, nem tudjuk. Mindenesetre a nagyobb csoda az lenne, ha Wojtyla által valaha is bármilyen csoda megtörténhetne.)
6. Arra a teljesen racionalista ellenvetésre, „hogy még senki nem látott csodát”, Szent Tamás az Egyház hatékonyságára való utalással válaszol. Kétezer évvel ezelőtt az egész világ bálványimádó volt, és üldözte a fiatal és kezdetben kevés hívőt számláló Egyházat. A hit mégis az egész világon csodálatos módon elterjedt, „mégpedig azon kevés szegény és egyszerű ember prédikációja által, akik Krisztust hirdették”. „Ez vagy csoda által történt vagy nem. Ha csoda által történt, akkor ezzel megvan a bizonyíték. Ha nem, akkor nincs annál nagyobb csoda, mint az a tény, hogy az egész világ csoda nélkül tért meg.”
Az angyali tanító mindezek után erre a végkövetkeztetésre jut: „Tehát senki nem vonhatja kétségbe a hitet. Sőt, a hit dolgait sokkal biztosabbnak kell tartani, mint a látható dolgokat, mert az ember szeme tévedhet, de Isten tudása tévedhetetlen.” – A mi modern fülünk számára az ilyen beszéd keménynek hangzik, holott igaz.
7. Még hozzáfűzhetjük, hogy a hitnek eme tévedhetetlensége szükségszerűen megköveteli hirdetőjének, az Egyháznak a tévedhetetlenségét. Mert mit használ nekünk egy tévedhetetlen hit, ha azt nem tévedhetetlenül tanítják nekünk? Ezért fogalmazza meg Loyolai Szent Ignác „Lelkigyakorlataiban” teljesen Szent Tamás lelkiségében híres 13. szabályát úgy, hogy elérje vele az Egyházzal való igaz érzetet: „Hogy mindenben biztos úton járjunk, mindig azon az állásponton kell lennünk, hogy amit én fehérnek látok, feketének higgyem, ha a hierarchikus Egyház úgy dönt; azért, mert hiszem, hogy ugyanaz a szellem, ami Krisztus Urunk, a Jegyes és az Egyház, az ő jegyese között van, kormányoz és irányít bennünket lelkünk üdvösségére. Mert ugyanaz a Lélek és a mi Urunk – aki a tízparancsolatot adta – irányítja és kormányozza szent Anyánkat, az Egyházat.” (365)
     Isten szelleme, a Szentlélek, nem csaphat be bennünket. Ez ennek a 13. szabálynak az értelme, nem pedig az, hogy értelmünket és érzésünket ki kellene kapcsolnunk!
Az elmondottakra a „klasszikus példa” a Legméltóságosabb Oltáriszentség titka. Szemünk itt valóban csalatkozik, hiszen nem lát mást csak kenyeret és bort. Még egy tudós sem tud összes módszerével mást találni. Aquinói Szent Tamás „Adoro te devote” himnuszában így énekel: „Visus, tactus, gustus in te fallitur, sed auditu solo tuto creditur” [Látás, tapintás és ízlelés csalatkoznak benned, de a hallás biztosan kinyilatkoztat téged nekem.”] – „Fidex ex auditur” – a hit a hallásból származik.
     Csak a hitben való hallás által ismerjük fel, miről is van szó tulajdonképpen: „Ez az én testem – Ez az én vérem.” Mysterium fidei – a hit titka: bizonyosságáért az egyházi Tanítóhivatal kezeskedik.
A keresztény-katolikus hithez való ragaszkodásunk így az Egyház, nevezetesen a pápa tévedhetetlen Tanítóhivatalához való ragaszkodásba torkollik, ami nélkül lehetetlen Istennek tetszeni.
     [Figyelem: Zaby atya itt nem fejti ki újból, de eddigi írásaiból nyilvánvaló, hogy Tanítóhivatal és a pápa alatt az Egyház kétezer éves Tanítóhivatalát és pápáit érti, nem pedig a mostani bitorlókat.]

(forrás: www.antimodernist.org/am/ – 2014. április 27.)
http://katolikus-honlap.hu/1401/zaby10.htm

2014. április 26., szombat

A VATIKÁNBAN MINDEN LEHETSÉGES


LEHET KÉT PÁPA EGYSZERRE

ÉS LEHET EGYHÓNAPOS PÁPA IS


I. János Pál pápa rövid uralkodása nem tette lehetővé, hogy elképzeléseit kiteljesítse. Az általa elképzelt reformokat végül is II. János Pál pápa vezette be, aki alapvetően reformálta meg az egyházat. (II. János Pál pápa nevét I. János Pál tiszteletére vette fel, ezzel jelezve, hogy az ő nyomdokain akar járni.) I. János Pál érzékelte az egyház hanyatlását (a kapitalista társadalmakban csökkenő egyházi befolyás, a szocializmussal kialakult modus vivendi), aggodalommal töltötte el a Harmadik Világ élete, a Vatikán helyzete (a fényűzés ellen, a bíborosok ellen akart fellépni, rendbe kívánta tenni a Vatikáni Bankot, amelynek vezetőit 34 év múltán, 2012-ben vád alá is helyezték hűtlen kezelés gyanújával), és az egyházat nyitottá akarta tenni az emberek előtt. Mint teológus, konzervatív nézeteket vallott, VI. Pál pápa 1968-as nézeteit (Humanæ Vitæ) vallotta a szexualitással kapcsolatban is.I. János Pál pápa megválasztása után 33 nappal halt meg, máig rejtélyes körülmények között. A hivatalos közlemény szerint halálát szívelégtelenség okozta. (A pápák holttestét nem boncolják fel, így ez a hivatalos közlemény csak a tapasztalt tünetek alapján született.) Halála után hat nappal helyezték örök nyugalomra, a Szent Péter-bazilika grottájában. Halálának körülményeiről azóta is spekulációk folynak, egyesek szerint megmérgezték, mert nyilvánosságra akarta hozni a vatikáni bank botrányában érintett bíborosok nevét, mások szerint azért, mert az adminisztrációban akart jelentős változásokat bevezetni, és fel akarta számolni a vatikáni korrupciót, valamint meg akarta törni egyes bíborosok hatalmát. Ezt a teóriát egy Jesus López Sáez szalézi szerzetes El dia de la cuenta című (angol címe: The Day of Reckoning) könyvében próbálja bizonyítani, valamint David A. Yallop In God's Name könyvében. Az igazi előrelépés közelgő boldoggá avatása lesz, amikor exhumáltatni kell majd a Vatikáni Grottából.(wikipedia, részlet)

A NYUGDÍJAS PÁPÁT AKTIVIZÁLTÁK

Ma jelentette a MNO, hogy a „lemondott” Benedek pápa újra „üzemképes” és Ferenc pápával együtt fogják szentté avatni a két kiszemelt régi pápát. Ha valaki eddig nem tudta követni ezt a pápaforgalmat, akkor ne önmagában keresse a hibát. Lesznek itt még meglepetések. Miért lett szent a két pápa? XXIII. János azért, mert megcsinálta a II. Vatikáni Zsinatot, ahol a zsidókat „fölmentették” a Jézus gyilkosság alól, míg II. János Pál pápa köztudottan nagy zsidóbarát volt, külön könyvet is írt a zsidó barátaihoz...
Kép:MNO

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/vatik%C3%A1nban-minden-lehets%C3%A9ges


A XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatására Rómába érkezett zarándokok vasárnap hajnalra teljesen elfoglalták a Szent Péter térre vezető utcákat – írja az MTI. A kordonoknál felgyülemlett tömeg azt kiabálta, hogy engedjék be őket. Tapssal, imával és énekkel adtak nyomatékot követelésüknek, hogy nyissák ki a kapukat. Amikor ez megtörtént, olaszok, lengyelek, franciák, magyarok és a világ minden részéből érkezett zarándokok futva indultak el a térre.
A kordonoknál álló rendőrök csoportokban igyekeztek átengedni a hatalmas tömeget, de az néha erősebbnek bizonyult. Az emberek egyébként türelmesen és boldogan igyekeztek Róma minden utcáján a tér felé.

Sokan az Angyalvár előtti téren éjszakáztak hálózsákokban. Az olasz polgári védelem emberei vizet osztanak, a kerekes székes zarándokokat a térnek az oltár közeli részébe segítik.
Az internet- és mobilszolgáltatás a Vatikán egész környékén akadozik a telítettség miatt.
(index)

2014. április 25., péntek

Égi Édesanyánk 2014. április 25-ei üzenete Medjugorje-ből

Imádság és szeretet legyetek

„Drága gyermekek !
Úgy nyissátok meg szíveteket a kegyelemre, amelyet Isten általam ad nektek, ahogyan a virág kinyílik a napsugár melegére. Imádság és szeretet legyetek mindazok számára, akik távol vannak Istentől és az Ő szeretetétől. Veletek vagyok és közbenjárok mindnyájatokért fiamnál, Jézusnál, és mérhetetlen szeretettel szeretlek benneteket.
Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”
2014. április 25.

A Szűzanya üzenetének eleje Jézus Jelenések könyvében található szavaira emlékeztetnek bennünket: „Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja a szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem” (Jel 3,20). Isten kopogtatása és Isten beszéde szüntelenül szól az emberi szívekhez, egészen a világ végéig. Most, a mi időnkben különleges módon kopogtat Isten ajtónkon és Fia édesanyján, Márián keresztül beszél hozzánk. A Szűzanya arra hív bennünket, hogy nyissuk meg szívünket Isten kegyelme előtt. Gyakran megtörténik, hogy nem tudjuk megnyitni szívünket, sőt azt sem tudjuk miért záródott be. A szív bezáródásának különböző okai lehetnek. Leggyakoribb ok a félelem, a csalódás, a sértettség és a bűn. A bűn szeret az emberrel négyszemközt lenni, ezért elvon a közösségtől. Minél magányosabbá lesz az ember, a bűn annál pusztítóbbá válik benne, és minél mélyebbre süllyed a bűnbe, annál szörnyűbbé válik a magánya. A bűn szeret láthatatlan maradni, fél a világosságtól. Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség – mondja János apostol. Megnyílni Isten kegyelmére azt jelenti, kilépni magányosságunkból és megengedni, hogy Isten világossága belépjen sötétségünkbe. Szívünk ajtaja belülről nyílik. Isten sohasem akar erőszakkal belépni lényünk mélységeibe. Azt szeretné, hogy szabadon fogadjuk be.
Az apostolok Jézus halála után csalódottságot éltek meg. Habár együtt voltak, egy helyiségben az ajtók mégis zárva voltak – mondja az evangélium. A zárt ajtó a bezárt szív jele. A zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. És a zárt ajtók ellenére eljön Jézus. Nem töri be az ajtót, nem erőszakkal jön, hanem keresztülmegy a zárt ajtón is. Jézus ismeri az emberi szív legmélyebb vágyát. És akkor is, ha nincs erőnk kinyitni az ajtót vagy félünk, Jézus el szeretne jönni, és meg szeretne ajándékozni bennünket feltámadásának erejéből az új élettel.
„Nyissátok meg szíveteket a kegyelemre, amelyet Isten általam ad nektek” – mondja Szűz Mária. Monforti Grignion Szent Lajos „A legszentebb Szűz Mária igazi tiszteletéről szóló értekezésében” átszellemülten mondja: „A Szentlélekisten Máriának, hűséges jegyesének adta kimondhatatlan ajándékait, s őt választotta mindannak adományozójává, aminek birtokában van, oly módon, hogy minden adományát és kegyelmét annak adja, akinek akarja, annyit, amennyit akar, úgy és akkor, amikor akarja. Egyetlen égi adomány sem adatik az embereknek, amely ne az ő szűzi kezén menne át.” Ez az, amire tanít bennünket minden időben az egyház és a szentatyák. Ezt erősíti meg a Szűzanya is ebben az üzenetében, arra buzdítva bennünket, hogy nyissuk meg szívünket őelőtte, akit Isten ajándékoz nekünk ezekben az időkben.
„Imádság és szeretet legyetek mindazok számára, akik távol vannak Istentől” – biztat bennünket a Szűzanya. Akkor válunk imádsággá és szeretetté mások számára, ha ezt először önmagunkban valósítjuk és éljük meg. Assisi Szent Ferencről mondják, hogy nem csak imádkozott, hanem ő maga vált imádsággá. Az ima, a szeretet és a hit együtt jár. Lehetetlen szeretni Istent és a felebarátot, ha nem imádságban élünk. Az ima az ember ereje és Isten gyengesége – mondja Szent Ágoston. Ez az, az erő, amely először bennünket változtat meg, és azután másokat. Az imádság a mi Színeváltozásunk hegye, Getszemáni kertünk és Cenákulumunk, ahol befogadhatjuk a Szentlélek erejét. Az imádság élet. Az imában Isten örömteli dicsőítését és a neki való hálaadást éljük meg, de a kísértést is, hogy abbahagyjuk, feladjuk. A hiteles ima nem menekülés vagy elrejtőzés az élettől és a problémáktól, hanem erőért való ima, könyörgés, hogy szembesülni tudjunk az élet minden nehézségével. A problémák nem azok átlépésével vagy a tőlük való elmeneküléssel oldódnak meg. Fontos Isten és önmagunk közé helyezni őket, hogy Isten minden keserűségünket édessé és az élet teljességévé változtathassa. Az imában Isten minden akadályt üdvösségünk és megszentelődésünk eszközévé tud változtatni. Fontos addig keresnünk az Urat, míg meg nem találjuk. Istennel nincs hiábavaló és meg nem hallgatott ima. Szűz Mária vezessen bennünket az imádság útján, hogy hittel várhassuk Istentől az életünk megújulását.
Könyörögjünk
Szűz Mária, tied vagyok, hozzád tartozom, aki Isten minden kegyelmének közvetítője vagy. Hozzád, akit a Mennyei Atya ajándékozott nekünk, hogy ezekben az időkben meglátogass, meghívj és az Istenben való új életre buzdíts bennünket. Köszönöm neked Édesanyám, Mária, hogy nem fáradtál el velünk lenni, velünk járni. Köszönöm, hogy nem mondasz le rólunk akkor sem, amikor mi feladjuk és elfáradunk. Köszönöm, hogy szeretsz, és nem szűnsz meg nem csak hívni, hanem imádkozni sem értünk azért, hogy megnyissuk előtted szívünket. Te tudod legjobban, hogy csak Isten tudja betölteni szeretet utáni legmélyebb vágyunkat és szükségletünket. Kérünk, segíts, hogy el tudjuk fogadni az új életet és így megszabaduljunk mindattól, ami le akarja bennünk rombolni azt. Könyörögd ki számunkra a kegyelmet Szűz Mária, hogy megnyissuk szívünket számodra, és megtapasztaljuk a szentség útján való élet szépségét és örömét. Ámen.
fra Ljubo Kurtović
fordította: Sarnyai Andrea

Sükösdi Jelenések.

Kedves Testvérünk!
Isten hozott a sükösdi Jézus-jelenések és a Sükösdi Szeretetközösség honlapján!
Ezen a honlapon a Sükösdi Jézus-jelenésekkel, azok helyszíneivel, Jézus Krisztus Urunk kéréseivel, tanításaival, a sükösdi Golgotákkal, valamint a sükösdi engesztelő mozgalommal ismerkedhetsz meg.
Mint minden hiteles magánkinyilatkoztatás, így Jézus Krisztus Urunk sükösdi működése is a Szentháromság szeretet-megnyilvánulása, kegyelmi ajándéka az Egyház megsegítése, építése céljából.
A Feltámadott jelképszobra
A Feltámadott jelképszobra
A sükösdi Jézus-jelenések 1993. április 25-én kezdődtek. Ekkor Takács Zoltánné Rogács Mária, a 37 éves, két gyermekes sükösdi családanya Jézus Krisztus Urunk kiválasztottja lett. Ezen a napon került Mária első alkalommal kiválasztotti kegyelmi állapotba. Mária ebben az állapotában hangot hallott. Ettől kezdve a vissza-visszatérő hang egy hónapon át a szeretet és a béke szükségességéről, valamint a Földön élő emberiség között túlszaporodott haragról, gyűlöletről, békétlenségről, irigységről beszélt neki, és arra kérte, hogy amit Tőle hall, azt adja tovább testvéreinek. Ebben az egy hónapban „Mária, kiválasztott szolga”1 körül kialakult egy közösség magja. Egy hónap múlva megjelent Mária előtt a hang „tulajdonosa”, és Jézus Krisztus Uraként mutatkozott be.
Ettől kezdve Jézus Krisztus Urunk nagyon sűrűn, akár heti több alkalommal is megjelent Takács Zoltánné Rogács Máriának, aki megkapta Tőle a nyelveken szólásnak, a nyelvek megértésének és a gyógyító karizmának az ajándékát is. A Szentlélek ajándékai sokakat meggyőztek arról, hogy Sükösdön a Takács család portáján valóságos Jézus-jelenések történnek. Viszonylag gyorsan kialakult egy rendszeresen összegyűlő közösség, melyet Jézus Krisztus Urunk Szeretetközösségnek nevezett el.
Jézus Krisztus Urunk az első naptól kezdve tanításokat adott. Ezek a tanítások az Ő evangéliumi tanításainak „felújításai”, a mai korszak emberének szóló újramagyarázásai, melyekkel példát ad a II. János Pál pápa által meghirdetett újraevangelizáláshoz. Az első években az Úr Jézus tanításokat adott az örömről, a boldogságról, a békéről, a gyermeknevelésről, a pénzhajhászásról, a küldetés nehézségeiről és a kereszthordozásról, az adakozásról és a rágalmazásról; a léleknek a test halála utáni útjáról; a szentgyónásról, a méltó szentáldozásról; a közbenjárásról; a szentatyáról; hamvazószerdáról és a nagyböjti időszakban illő viselkedésről; az imádságról, és mindenek előtt a szeretetről, valamint a megbocsátásról. Az első évben Mária képeket is kapott a jövőből.
A tanítások a következő években is folytatódtak. 1994 nagyböjtjének kezdetén új szakasz kezdődött a sükösdi jelenések történetében. Ekkor Jézus Urunk hat héten át minden pénteken ízelítőt adott Mária szolgájának az Ő golgotai szenvedéseiből. Nagyhét keddjén pedig Jézus Krisztus Urunk felkérte Máriát arra, hogy vállalja el az Ő golgotai szenvedései egy „parányi” részének átélését minden hónap első péntekén és nagyböjtben minden pénteken — az ifjúság megtéréséért. Mária nagycsütörtökön vállalta el a Golgotai szenvedéseket. Azóta tartanak a sükösdi Golgoták.
A következő évben Mária fokozott szenvedést vállalt a papok megtéréséért, majd 1999-ben még nehezebb golgotai szenvedést az egész emberiségért.
Az évek során Mária golgotai szenvedései fokozatosan nehezedtek. 2005 szeptemberében Jeruzsálemben a Getszemáni-templomban (Minden népek temploma) Mária — látva a Szentföld áldatlan nemzetiségi és vallási megosztottságát — önként ajánlotta fel Jézus Krisztusnak, hogy bármennyi szenvedést elvállal azon kívül, amire meghívást kapott. Ezután Mária golgotai szenvedései még sokkal nehezebbek lettek.
1996 januárjától Jézus Krisztus Urunk az addig nagyon sűrű nyilvános jelenéseit és üzeneteit ritkította és rendszeressé tette. Ettől kezdve a nyilvános jelenések és tanítások (ún. üzenetek) Mária golgotai szenvedéseihez igazodtak, vagyis minden hónap első péntekén, illetve nagyböjtben minden pénteken mindenki által láthatók és hallhatók. Jézus Krisztus Urunk a tanítások témáját rendszeresen az illető hónap vasárnapjain, a Római Katolikus Egyház szentmiséin felolvasandó evangéliumi részletekből választja ki. Így a sükösdi tanítások mintául szolgálnak a keresztény papság számára az Evangéliumok magyarázatához, a szentbeszédekhez és az újraevangelizáláshoz.
Mária beszédeit, a Golgoták eseményeit és Jézus Urunk tanításait (üzeneteket) a kezdetektől videóra veszik, a Golgotákat 2002-től, a tanításokat és Mária beszédeit pedig 2003-tól diktafonra is rögzítjük. 1996 januárjától Jézus Krisztus Urunk tanításait videóról legépelték és a Sükösdi Nagyboldogasszony Alapítvány „Golgota” c. kiadványában megjelentették. 2003-tól a tanításokat szalagos diktafonról, 2004-től pedig digitális diktafonról írjuk le, és ezek a leírások jelentek meg a „Golgota” c. kiadványban. Jézus Krisztus Urunk első pénteki tanításai, kérései (üzenetei) minden hónap 13-án jelennek meg a „Golgota” c. kiadványban, a nagyböjti 6 tanítás — mely rendszeresen egy összefüggő sorozatot képez — pedig egyetlen „Golgota” c. kiadványban jelentek meg a feltámadási tanítással együtt. 2014. januárjától a Golgota c. kiadvány a régi formájában már nem jelenik meg, így Jézus Krisztus Urunk tanításai ezen a honlapon olvashatók.
Jézus Krisztus Urunk sükösdi tanításainak fontos részét képezik a Magyar Szent Koronáról, a magyarság küldetéséről, a Szentkorona-eszméről, Szent István királyunk Intelmeiről, és nem utolsó sorban Szűz Máriáról, az Égi Édesanyáról és Magyarország Királynőjéről szóló tanítássorozat, melynek egyik következménye az volt, hogy Jézus Krisztus Urunk kérése alapján, II. János Pál pápa engedélyével és intelmével, az egyházjog és a Szent István-i államjog szerint érvényesen 2000. augusztus 15-én Szűz Máriát a Mátyás-templomban Kada Lajos érsek, pápai legátus Örökös Magyar Királynővé koronázta. Fontos kiemelni, hogy Jézus Krisztusnak a magyarság küldetésére és a Regnum Marianumra, valamint a Magyar Szent Koronára vonatkozó tanításai éppúgy szentírási megalapozottságúak, mint bármely más sükösdi tanítása.
A sükösdi jelenések fontos és rendszeres eseménye minden évben április 25-én, az első jelenés (1993. április 25.) évfordulóján tartott ünnepi megemlékezés. Ezen alkalmakkor Jézus Krisztus Urunk új tanítás keretében összefoglalja az addigi évek tanításait, eseményeit.
A sükösdi jelenség kiemelkedő eleme a Szentlélek egy másik adománya is. Jézus Krisztus Urunk — a Szentlélek által — már a kezdetektől a Közösség egyes tagjainak kegyelmi ajándékként imákat és énekeket adott. Ezekből egy csokorra való megjelent 1995-ben a „Magyar énekek éneke” c. könyvben, majd a 2002-ig kapott imák és énekek a „Sükösdi énekek éneke 1993—2002” c. kötetben 2005-ben.
1997 és 2000 között a sükösdi Takács család udvarán felépült az engesztelő kápolna, melyet Jézus Krisztus Urunk a Szeretet Házának nevez. Azóta az engesztelésekre és a szentmise-bemutatásokra itt kerül sor. A kápolna felépítése után elkészült a Kálvária és a Lourdes-i barlang is.
Szólni kell még a sükösdi engesztelő mozgalomról is. Jézus Urunk kérésére Sükösd kiemelt helyszíne lett a magyar engesztelő mozgalomnak is. Jézus Krisztus Urunk kérésére engesztelés folyt itt minden keddi, csütörtöki és pénteki napon este 8 órától 10 óráig, valamint Szűz Mária fatimai jelenéseinek emlékére minden hónap 13. napján reggel 10 órától. A 13-i engeszteléseken rendszerint szentmise is van. 2013 nagyböjtjétől kezdve a heti engeszteléseket minden kedden és csütörtökön tartják. Az engeszteléseken a kezdetektől fogva rendszeresen részt vesznek a Sükösdi Szeretetközösség tagjai, és különösen sok zarándoktestvér érkezik a 13-ai engesztelésekre és szentmise-bemutatásokra.
Terveink szerint ezen a honlapon folyamatosan közzé tesszük majd Jézus Krisztus Urunk újabb és újabb tanításait, valamint fokozatosan feltöltjük a korábbiakat is. Ezen kívül feltüntetjük programjainkat is.
http://www.sukosdiszeretetkozosseg.hu/jezus-krisztus-urunk-tanitasai/


A Golgoták programja

A Golgoták időpontja: minden hónap első péntekén és nagyböjtben minden pénteken.
A Golgoták programja:
15 órától: engesztelés
18 órától: szentségimádás litániával, majd szentmise
kb. 19:30 órától: Mária beszéde a jelen lévő zarándokokhoz, majd a Szűzanya köszöntése imával
kb. 20:30 órától: Golgota
kb. 24 órától: tanúságtételek
kb. 0:30 órától Jézus Krisztus Urunk tanítása
kb. 1:30 órától éjszakai szentmise

A Nagypéntek programja

15 órától Golgota
kb. 19 órakor csonkamise

Nagyszombat és Húsvét vasárnap

feltámadási programja

Nagyszombaton: kb. 21:30 órától tűzszentelés és feltámadási szertartás
kb.23 órától virrasztás engeszteléssel
Húsvét vasárnap hajnalban: kb. 04. órától Jézus Krisztus Urunk feltámadásának ünnepe és feltámadási tanítása
Kb. 05:30-tól hajnali feltámadási ünnepi szentmise

Az Évforduló ünnepének programja

minden évben április 25-én

kb. 16 órakor ünnepi szentmise és körmenet
17.25 órától Jézus Krisztus Urunk évfordulós megemlékezése és tanítása

Az engesztelések programja

Heti engesztelések: kedd és csütörtök.
Kezdés: 20 órától.
Fatimai engesztelések: minden hónap 13-án.
Kezdés: délelőtt 10 órától.

Az engesztelések és a Golgoták helyszíne:

Sükösd (az 51-es számú főút mentén Kalocsa és Baja között), Dózsa György út. 293.

Zarándokbusz:

Tájékoztatjuk a testvéreket, hogy minden hónap első péntekjén külön autóbuszjárat indul a BUDAPEST NÉPLIGET autóbusz pályaudvarról délelőtt 10:30 órakor Sükösdre. Ugyanez az autóbusz az éjszakai szentmise után visszaindul a BUDAPEST NÉPLIGET autóbusz pályaudvarra.

http://www.sukosdiszeretetkozosseg.hu/programjaink-2/

Agyonvágott egy férfit II. János Pál keresztje


Ómen a 2005-ben elhunyt katolikus egyházfő vasárnapi szentté avatása előtt.
Eldőlt és megölt egy férfit szerdán egy II. János Pál tiszteletére emelt kereszt az észak-olaszországi Cevo mellett – írja az AFP francia hírügynökség. A 30 méteres fakeresztről egy ünnepségen tört el és vált le a rá felfüggesztett 600 kilogrammos Jézus Krisztus-szobor, amely azonnal végzett a férfival, a 21 éves Marco Gusminivel. Egy másik embert sérülések és sokk miatt kórházba vittek.
A 2005-ben elhunyt katolikus egyházfőt, II. János Pált egyik elődjével, XXIII. Jánossal együtt vasárnap avatták a Vatikánban szentté. Azt a keresztet, amely Gusminit most maga alá temette, tizenhat éve, 1998-ban emelték a tiszteletére egy bresciai látogatás miatt. Cevóba innen vitték a halála évében. A kábelekkel rögzített kereszt – Enrico Job szobrász műve – egyébként hajlított alakú volt. Ez az AFP cikke szerint a második világháború alatt szerzett sebekre akart emlékeztetni.
Az ünnepségen, amelyen Gusmini meghalt, részt vett egy gyermekekből álló csoport is.
II. János Pál keresztje nem az első, amely embert öl Olaszországban. Nyolc éve a dél-olaszországi Sant’Onofriában vágott agyon egy eldőlt fémkereszt egy 72 éves asszonyt.
(NOL)

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Közeledik annak az ideje, hogy a bűnt ne nyilvánítsák többé bűnnek

2014. április 24. csütörtök, 16:45
Drága szeretett leányom, most már közel van annak az ideje, amikor az Egyház úgy fog tekinteni az ember bűnére, mintha az jelentéktelen és ártalmatlan lenne az Én Szememben.
Az Én megítélésem szerint a bűn nem olyasvalami, ami gyengeség, vagy hiányosság lenne. A bűn e két jellemvonás miatt jön ugyan létre, de a Sátán létezése az oka annak, hogy a bűn megtörténik. Hamarosan Egyházam meg fogja nyugtatni követőimet, belevezetvén őket azon hazugság elfogadásába, hogy a bűn csupán egy metafora, amelyet csupán szimbólumként használnak Isten gyermekei számára, ösztönözvén őket arra, hogy megmaradjanak egy olyan úton, amely „Isten számára kedves”. A bűn miatt nem kell azt éreznetek, hogy elkülönültök a többiektől – fogják mondani. A bűn – fogják mondani – nem igazán számít, mert Isten mindent megbocsát. Igen, Én Mindent – Megbocsátó – Vagyok, és minden bűnt megbocsátok – kivéve az örök (a Szentlélek elleni) bűnt –, ha a bűnös bűnbánatot mutat és erőfeszítéseket tesz arra, hogy elhárítson és elkerüljön minden kísértést, hogy a bűn ne ismétlődjék meg. Ti addig nem kérhetitek Tőlem, hogy bocsássam meg bűneiteket, amíg ti abban éltek. A gyilkos, aki gyilkol, aki másokat megnyomorít és megöl, nem kérheti Tőlem, hogy bocsássak meg neki, miközben továbbra is gyilkol, és nem áll szándékában abbahagyni bűntetteit. Mi haszna van kérni Tőlem, hogy váltsalak meg benneteket bűneitektől, ha mindenekelőtt nem fogadjátok el, hogy vétkeztek.
A bűnt a gyengeség okozza, és Én megbocsátok annak a bűnösnek, aki őszinte bűnbánatot tart. Amikor a bűnös már nem hiszi, hogy ő valóban bűnt követ el, akkor ez beleivódik a lelkébe. Közeledik annak az ideje, hogy a bűnt ne nyilvánítsák többé bűnnek. Amikor ez az idő elérkezik, nagy megkönnyebbülés és ünneplés lesz, mert ami egykor bűnnek számított az Én Szememben, azt többé már nem fogják annak tekinteni.
A bűnre úgy fognak tekinteni, mint egy természetes dologra, amelyet mindnyájatoknak el kellene, hogy fogadjatok. Nektek nemcsak azt fogják mondani, hogy a bűnöst úgy kell szeretnetek, ahogyan Én szeretem őket. Nem, hanem még biztatni is fognak benneteket arra, hogy fogadjátok el: a bűn mint olyan, nem létezik. Mindez Istenségem végső elárulásához fog vezetni, amikor a világ addig fogja önmagát, tehetségeit, intelligenciáját bálványozni, amíg – Istennel, az Örök Atyával szemben dacolva – be nem jelenti a saját nagyságát.
Ó, hány embert fognak a megtévesztésbe, a kétségbeesésbe és a gonosz tettek elkövetésébe vezetni! Egyházamat arra fogják felhasználni, hogy az Én Szent Nevemben eretnekséget hirdessenek ki. Ezeket a félrevezetetteket fejre fogják állítani és ki fogják fordítani és nem Én leszek az, Jézus Krisztus, Aki ezeknek a változásoknak bármelyik részét is irányítanám. A Szentlélek nem fog működni az utálat fölött és nagy lesz a zűrzavar, a szomorúság és a tehetetlenség érzése azokban, akik hűségesek maradnak Egyházam Tanításaihoz. A hagyományos tanításokat többé már nem fogják megtűrni. Aztán, amikor mindaz, amit szentnek tartanak, összeomlik, az idő érett lesz arra, hogy a kárhozat embere elfoglalja a helyét Egyházamban.
Jézusotok