2014. február 2., vasárnap

A sátáni szellemiség ismérvei

A sátán csak egyetlen dolgot tud adni követőinek: ugyanazt a büntetést, amelyet majd ő maga kap. Az örök tűz büntetése az egyetlen és valódi ígéret, minden más csak ennek az elkendőzésére szolgál. A sátán pontosan tudja, hogy követői, támogatói és társai ugyan oda kerülnek majd, ahova ő maga is. Ennélfogva a sátán képtelen a jóindulat érzésére, hiszen mindenkinek rosszat akar, teljesen mindegy, hogy vele, vagy ellene harcol valaki.
Ennek a világnak a gazdagsága, és minden gyönyöre nem ér semmit. Az ítélet napján az Isten előtt állók számára nyilvánvaló lesz minden bűnük és tévelygésük, azoknak súlya és az érte járó büntetés is. Ezért bármekkora is a sikere a sátánnak és követőinek ezen a világon, ehhez mérten jár majd a büntetés is. A nagyobb bűnösnek nagyobb büntetés, hogy az örökkévalóságig gondolkodhasson és bánkódhasson mindazon, amit tett. De akkor már késő bánat – sem a bűnök enyhítése, sem a fájdalmak enyhítése nem lehetséges.
A nyugati, cionista rendszer magán viseli a sátáni ismertetőjegyeket. Teljesen mindegy, hogy egy ország, egy nép behódol-e neki, vagy sem. Teljesen mindegy, hogy az elnyomástól és a katonai fölénytől egy ország megretten-e vagy sem. A cionista-atlantista nyugati rendszer a behódolt országoknak ugyanúgy megsemmisítést ígér, mint minden más országnak, amelyek ellenállnak. A behódoltaknak csupán a megsemmisítés módja tér el, a végeredmény teljesen ugyanaz.
A liberális szellemiség által fellazított törvények anarchiát okoznak, a bűn elszabadulását, megnöveli a gyilkosságok, öngyilkosságok, abortuszok és minden életellenes folyamatnak a számát, ami biztosítja, hogy az atlantista uralom alatt álló országok lassan elemésszék saját magukat. Az ellenséges, de valójában az igazságért harcoló országok számára ugyanezt a betelepített és jól megfizetett provokátorok, terroristák biztosítják. Ha a bűn sokszínűségét és a társadalomra gyakorolt minden káros hatását egybevetjük, akkor azt láthatjuk, hogy a behódolt és szövetséges országok sokkal rosszabb állapotba kerültek és kerülnek, mint az ellenálló és harcoló országok. A liberalizmus sátáni szellemisége sokkal pusztítóbb, mint egy tényleges háború. Érdemes tehát behódolni a sötétségnek? Nem, nem érdemes. A sátánt nem érdekli, hogy valaki letérdel-e előtte, vagy sem. A szüntelen szellemi és fizikai harc az egyetlen lehetőség, ami kiutat jelenthet az ember, a társadalom, a nemzetek számára.
A közép- és kelet-európai országok példája jól mutatja, hogy a nyugati rendszerhez történő csatlakozás pusztítóbb hatású volt a békeévek alatt, mint a két világháború együttvéve. És ilyen helyzetből talpra állva kellene szembefordulni a sátáni nyugattal, amíg még nem késő. Ha másért nem, hát hogy emelt fővel halhassunk meg. Hogy még megmenthesse a lelkét az, akinek van ereje hozzá.
Minden ország, amelyik többé-kevésbé felismerte a nyugati szellemiség valódi céljait, szándékait, többé már nem foglalkozik a látszattal. Épp elég idő maradt annak felismerésére, hogy mik a lehetőségek. Nincs más hátra, csak a végső háború.
Tamási Attila

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése