2014. január 30., csütörtök

Katy Perry okkult ceremóniája az idei Grammy díjátadó gálán

Valószínűleg a legtöbb olvasónk nem látta az idei Grammy díjátadót. Amennyiben így van, az alábbiakban belinkelt néhány elemzés bőven elég is belőle. Az idei főattrakció Katy Perry előadása volt, aki boszorkánynak öltözve táncolt, ruháján a templomos lovagrend keresztjével, Moloch szarvakkal, sötét ruhába öltözött ördögszarvas táncosokkal körülvéve. Az egész koreográfiát a boszorkányszombatnak nevezett rituálé alapján állították össze, aminek végén a seprűn táncoló Perry-t máglyán égetik meg. A középkorból származó leírások alapján a boszorkányszombat legfőbb elemei a kör alakban történő táncolás, a kereszt megtaposása, az ördög nevében történő újrakeresztelkedés és az emberáldozat. A résztvevők felajánlják testüket a démonoknak a rituálé során, amelyen úgy gondolják, hogy maga Sátán is részt vesz.
Ez a keményvonalas okkult szimbolizmus nem véletlenül került az előadásba. A minden apró részletre kiterjedő szervezés mutatja, hogy mennyi energiát és odafigyelést fektettek abba, hogy az előadás a kívánt hatást érje el. A Twitter hemzseg a bejegyzésektől, amikben a felhasználók hitetlenkedve írják, hogy ha nem csal a szemük „Katy Perry a Sátánt idézte meg a Grammy-n.” És valóban. Manapság nem nagyon kell elemezni az ilyen produkciókat, mert az okkult elemek mindenki számára egyértelműek.
Vajon néhány éve viccelt az énekesnő, amikor egy tévéinterjú során azt mondta, hogy „eladta a lelkét az ördögnek”? Ezek nem amatőr előadások. Egyetlen elem sem kerülhet egy ilyen programba véletlenül. Ez azt jelenti, hogy vagy az előadás egyik rendezője vagy Katy Perry merült el nyakig az okkultban vagy mindkettő.
Az elit számára ezek fontos dolgok. Bizonyára sokan vannak, akik nem hisznek az okkult rituálék hatásában vagy az Illumináti szimbolizmusban, a lényeg azonban, hogy maga az elit hisz bennük. Azokat az előadókat, akik magukévá teszik és hajlandóak népszerűsíteni ezeket a világ előtt, természetesen előnyben részesítik. Ezért van az, hogy az ilyen motívumok egyre gyakrabban és egyre félreérthetetlenebb és arrogánsabb formában bukkannak fel a nyilvános előadásokon.
Nem ez volt az első alkalom, hogy Katy Perry fellépése során ilyen motívumok jelentek meg. Talán az E.T. című dala fejezi ki leginkább hitvallását.
Elegendő néhány sort idézni a dal szövegéből:
Megbabonázol,
Lehet, hogy te vagy az ördög?
Lehet, hogy egy angyal vagy?
Az érintésed megbűvöl,
Olyan mintha lebegnék,
A testem ragyog tőle.
Azt mondják féljek.
Te más vagy mint a többi.
Futurista szerető,
Más DNS,
Nem értenek meg téged.

Refrén:
Egy egészen más világból jöttél,
Egy másik dimenzióból.
Felnyitod a szemem,
és készen állok.
Vezess a fényhez!
Csókolj, csókolj!
Fertőzz meg a szerelmeddel és
tölts meg a mérgeddel.

Vigyél el, vigyél el!
Áldozat akarok lenni.
Készen az elrablásra.
Te egy földönkívüli vagy.
Az érintésed idegen.
Természetfeletti.
Földönkívüli.
Csak a vak nem látja, hogy miről énekel Perry, a dal videója, amit a YouTube-on már 256 millióan néztek meg, pedig minden kétséget eloszlat.
Vajon milyen hatással van egy ilyen dal a fiatalokra, akik újra és újra végighallgatják és éneklik ezeket a sorokat?
Ezért kedveli az elit tulajdonában lévő média és zeneipar a Katy Perry-hez hasonló előadókat. Tökéletes eszközök arra, hogy előkészítsék a fiatalokat a készülő világvallás elfogadására, amiben, ahogyan arról a dal is bizonyságot tesz, valószínűleg szerepet kapnak az állítólagos földönkívüliek és persze vezetőjük, aki az Antikrisztuson keresztül próbálja megvalósítani évezredek óta szövögetett tervét.
Melinda Melton elemzése (angol nyelven): http://youtu.be/NYiSpDL3Htk
Mark Dice elemzése (angol nyelven): http://youtu.be/pUvE4IyOjM0
Hála Istennek volt a Grammy díjazottak között olyan is, aki tudatosan távolmaradt az eseménytől. Mandisa Hundley, gospel énekes, hivatalos Facebook oldalán magyarázta el rajongóinak, miért döntött úgy, hogy nem jelenik meg a díjátadón.
Bár hálás volt és igazi megtiszteltetésnek érezte, hogy egyáltalán a jelöltek között szerepelt, Mandisa úgy érzi, a Grammy gála nem túl pozitív környezet számára élete ezen szakaszában.
Távolmaradásának egyik oka, hogy keresztényként mostanában sokat küzd a kísértések ellen.
„Igen. Mindkét alkalommal, amikor ott voltam a Grammy gálán, olyan előadásoknak voltam szemtanúja, amiket szívesen kitörölnék az emlékezetemből és idén is számos előadást továbbtekertem. A fő ok azonban nem ezek, hanem én magam voltam,” írja Mandisa.
„Sokat küzdök azzal, hogy ’a világban vagyok, de nem e világból való vagyok’ mostanában. A test, a büszkeség és az önző vágyak erős hatásainak estem áldozatul.”
Mandisa úgy gondolja, hogy egy hívőnek nem kell elzárnia magát a világtól, vagy tartózkodnia attól, hogy megossza másokkal a hitét, és rámutatott, hogy egy keresztény számára fontos, hogy másképp beszéljen és ezzel „kiragyogjon” a többiek közül.
„Ha ismét jelölnének, és úgy érzem, hogy meg tudok birkózni a dologgal, elmegyek, bár valószínűleg olyan lennék, mint egy partra vetett hal abban a közegben. Ugyanakkor Jézus, a bűnösök barátja is éppen így érezte magát, mégis képes volt ragyogni közöttük… szóval a Szent Lélek erejével én is megtehetem,” tette hozzá.
Egy másik népszerű gospel énekes, Natalie Grant pedig egyszerűen felállt a gála közepén és kisétált, miután több olyan előadásnak is tanúja volt, amiket még a fővonalas média is okkultnak ítélt.
Natalie-t két díjra is jelölték. Érkezése után a Twitteren tudatta rajongóival mennyire izgatott, de rövid időn belül megírta, hogy korán távozott, mert a látottak nem voltak összeegyeztethetők keresztény hitével.
„Korábban eljöttünk a Grammy gáláról. Sok gondolatom van az esettel kapcsolatban, de azt hiszem, jobb, ha ezek most a fejemben maradnak. Annyit azért kimondok, még soha nem éreztem ekkora megtiszteltetésnek, hogy Jézusról és Jézusnak énekelhetek és még soha nem voltam ennyire biztos az általam választott útban.”
A cikkhez használt források:
The American Dream
The Blaze
Infowars
http://idokjelei.hu/2014/01/katy-perry-okkult-ceremoniaja-az-idei-grammy-dijatado-galan/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése