2013. november 10., vasárnap

Szeretet történetek - Egy köszönés megmenthet!

Egy napon, amikor vége volt a halhús csomagoló szakmunkás munkaidejének, benézett az egyik hűtőkamrába, hogy valamit leellenőrizzen, magára zárta az ajtót véletlenül és ott ragadt fogságban a hűtőtérben.
Erőteljesen verte az ajtót és elkezdett kiabálni, de senki sem hallotta.
A munkások java már hazament és gyakorlatilag nem lehetett hallani az ajtó vastagsága miatt a segélykiáltásokat.
Öt órát töltött el a hűtőtérben, már a halál küszöbére került.
Egyszerre csak kinyílt az ajtó.A biztonsági őr bejött és kimentette őt.
Ennek az esetnek a kapcsán megkérdezték az őrt, hogy jutott az eszébe, hogy kinyissa ezt az ajtót, amikor az nem tartozik a munkakörébe?
Ő elmagyarázta ezt:
Ebben a gyárban dolgozom már 35 éve. Alkalmazottak százai jönnek a gyárba minden nap, de ő volt az egyetlen, aki köszönt nekem reggelenként és elköszönt tőlem esténként. a többi dolgozó úgy kezelt engem, mintha láthatatlan lennék.
Ma, mint rendesen, mondta nekem, hogy "Jó reggelt!" de nem hallottam elköszönni, hogy "Viszontlátásra holnap!"
Én mindig, minden nap türelmetlenül várom ezeket a szavakat, "Helló, Jó napot" és azt, hogy "Szia, viszontlátásra holnap"
Mivel tudtam, hogy még nem köszönt el tőlem, gondoltam, hogy valahol az épületben kell lennie, és elkezdtem keresni....és addig kerestem, amíg meg nem találtam!
És mindez csak a köszönés miatt!

Lelki karakterek, arctípusok

Embert próbáló időket élünk, beteggé lett fajunk haldoklik. Az igaz, a szép és a jó anakronizmussá lett. A gyűlölet seregei mindent eltaposva haladnak sátáni céljuk felé. Kérdéseket szegeznek nekünk: kik a nagyjaink, példaképeink? Jelenkorunk elcsökevényesített társadalmai nem termeltek ki minőségi embereket, olyanokat, akiket világszerte is ismerhetnének, de valójában az elismerés mindig az utókor hálás vagy hálátlan feladata.

Az egyetemes, felsőbbrendű ember kisebbségbe szorult. Betudható ez a háborús éveknek, forradalmaknak és az elmébe való mesterséges beavatkozásoknak is. Háborúkban mindig a nemes lelkületű, honszerető ember hullott, míg a profán emberek meghúzódva átvészelték azt. Ezután ők népesítették be az adott térséget, ők szaporodtak, így gyengült a faj minősége, genetikája, struktúrája széthullott. Ahogy az alsóbb faji osztályozású népek ellepték az élettereket, a minőségi elvárások is ledegradálódtak. Ember alatti emberek híztak fel a demokrácia kiapadhatatlan emlőin, őket védte az egyenlőség kőbe vésett törvénye.

Megfigyelhető ez az igen negatív tendencia, ami - ha nem következik be érdemi változás -, a fehér faj végét fogja jelenteni. A hanyatlás jelei mindenki számára egyértelműek, kulturális téboly, fajkeveredés, politikai sarlatánság, lélekmérgezés és Szodoma. A terror és anarchia kiszabadult a palackból és közöttünk járja menüettjét. Olyan adottságokkal rendelkező, a szó legszorosabb értelmében vett felsőbbrendű emberekre van most szükség, akik a legmesszebbmenőkig képesek ellenállni a sötét erőknek. Ők lesznek majd a hősök és ezáltal példaképek is.

A tolerancia hazugságán átlépve ők fognak jelölni utat az utókornak. A lélek jellemvonásai megmutatkoznak az arcokon. A tisztaság, szépség kivetül fizikai testünkre, közvetíti a külvilágnak minőségünket. Ez a sötétség seregénél is tetten érhető, itt is kivetül valami: az ótvar, epidémia-jelei, megszállottság, démoni behatás. Bár ott nincs lélek, vagy csak megszállás alatt sínylődő lélek van jelen. Akkor indokolt az ördögűzés, ha még menthető a lélek. Van olyan, akin már az exorcizmus sem segíthet.

Megrontott világunkban minden pillanatban érkeznek olyan ingerek, melyeket a démoni erők gerjesztenek: bűntudat nemlétező, kitalált események kapcsán, anyagi ellehetetlenítés, és így tovább. Ez mind-mind hatással van ránk, természetesen lelkiségünk ellenhatást is foganatosíthat, ebben az esetben mindegy milyen sikerrel. A lényeg az, hogy közvetít egy ellen-erőt a megrontás ellen. Mert a gyermeki jóság, szépség igenis létezik! Nem győzték le, mert nem lehet legyőzni! Tiszta gyermekek születnek (kizárólag arra érdemes, tiszta emberektől) és ha nem hagyjuk őket megrontani, felépül még egy olyan világ, amely nagy embereket, hősöket ad az igazzá lett emberiségnek. Az lesz az akarat manifesztuma.

Balassa Viktor

„Haveri találkozó, némi szexeléssel” – durva tabló a mai kamaszokról

Kiüresedett szex, pusztító alkohol- és drogfogyasztás, unalom, boldogtalanság – rendkívül aggasztó képet fest a mai kamaszok szokásairól, életviteléről, mentális egészségéről egy nemrég megjelent riportkönyv. Noha a kötet nem tudományos mű, s nem reprezentatív kutatásra épül, a tinikre leselkedő veszélyekről sok minden kiderül. „Jó ideig nem éltem szexuális életet, és kavarni sem kavartam senkivel. Aztán egy idő után újra lettek haverjaim, akikkel szexelni is összejártunk. Ha unatkozunk, vagy ha olyan hangulatunk van, felhívjuk egymást, hátha valamelyikünknek van hozzá kedve. Ez rizikómentes és azért is szuper, mert ismerjük egymást, tudjuk, mit szeret a másik, és senki sem bánt senkit, amikor lelép. Ez tényleg csak móka. Előtte, utána filmeket nézünk, meg elmegyünk fagyizni, szóval haveri találkozó, némi szexeléssel. Ha rossz kedvünk van, ez tuti segít” – nyilatkozza a Tudom, mit csinál a gyereked szombat éjjel! című riportkönyv egyik 18 éves megszólalója, aki bevallása szerint 14 éves kora óta szexfüggő, de voltak ennél féktelenebb időszakai is.
Szabó Eszter Anna és Nagy Szilvia, a jelenkori magyar prostitúcióról szóló Egyetemista lány támogatót keres és Hölgy alkalmi kísérőt keres című riportkönyvek fiatal szerzői ezúttal a mai 12-19 év közötti korosztály világába kalauzolják az olvasót nemrég megjelent kötetükkel. Több tucat tinédzsert szólaltattak meg levélben, telefonon és személyes találkozón, s ez alapján nagyon aggasztó kép rajzolódik ki a szakirodalomban a digitális bennszülöttként emlegetett generációról. A kötet azt mutatja be, hogy mi foglalkoztatja a megszólaltatott tizenéveseket, mivel töltik a szabadidejüket, milyenek a kapcsolataik, mi motiválja őket, már ha egyáltalán beszélhetünk velük kapcsolatban motivációs erőről.
Kérdés, mennyire lehet általánosítani a mai fiatalokra a könyvből kirajzolt képet, de mindenképp bemutatja, milyen veszélyeknek vannak kitéve gyermekeink, ha nem figyelünk rájuk eléggé. Az mindenesetre feltűnő, hogy a riportkötetben magukról valló tinik döntő többsége vagy csonka családból származik, vagy a “pénzzel szeretem” szülői hozzáállás áldozata.
Egyik ágyból a másikba
A kötet nyolc fejezete a kamaszokkal kapcsolatos legforróbb témákat járja körül: az első, és egyben legterjedelmesebb a mai tizenévesek és a szexualitás viszonyát taglalja, ami nem véletlenül kapta az „egyik ágyból a másikba” alcímet. Az ész nélküli ágyrajárás – mint a példákból kitűnik – sok esetben már az általános iskolában, 12-14 éves korban elkezdődhet, és nem egy tárgyalt esetben már kamaszkorban kialakul a szexfüggőség. Az is kiderül, hogy egyes gimis házibulik menetrendjéhez ugyanolyan természetességgel hozzátartoznak a mindenki mindenkivel jellegű orgiák, mint a lerészegedés, a dohányzás vagy a drogozás. Mintha mindez önmagában véve nem lenne elég megbotránkoztató, az igazán nagy sokkot a védekezés általános hiánya jelenti: a kamaszok úgy mellőzik a fogamzásgátló eszközök használatát, mintha a nemi betegségek vagy a nem kívánt terhességek kizárólag egy messzi-messzi galaxisban léteznének.
Nem véletlen, hogy a riportkönyvben rengeteg lelki traumát okozó abortusz, leányanyaság és kényszerű örökbeadás történetéről olvashatunk. Sok esetben a terhesség-megszakításra már azért nem kerülhet sor, mert a kamaszlányok „fogalmatlanok” az alapvető biológiai folyamatokkal, és saját testük működésével kapcsolatban: egyszerűen nem ismerik föl időben a terhesség korai tüneteit. A helyzetet persze az is nehezíti, hogy a pubertáskori változások nagyban hasonlíthatnak a várandósság korai jeleihez.
Az iskolai felvilágosítás ugyan megtörténik, de mérsékelt hatásfokkal: a kamaszok addigra már úgyis beszerzik a „kellő” gyakorlati információt az internetről, leginkább a letölthető pornóvideókból. Azonban a felnőttfilmek nemcsak a kíváncsiság és az egyéb igények kielégítésének eszközei, hanem bizonyos körökben a kamaszok egymással szemben támasztott elvárásai, ugyanúgy, ahogy a szex is: a gyerekek körében könnyen kiközösítés és gúnyolódás tárgyává válhat az, aki nem hajlandó pornót nézni, vagy szexuális életet élni.
Az iskolában semmi izgalmas nem történik
Mindezek hátterében az unalom áll. A könyvben rengeteg kamasz számol be arról, hogy rettenetesen üresnek érzi az életét, hiszen az iskolában semmi izgalmas nem történik, ezért muszáj az órák alatt is „telefonozni”. A szerzőpáros egy különleges jelenségre, az adrenalin-függőségre is rávilágít: ma már annyi párhuzamos inger éri a tinédzsereket, hogy szinte képtelenek mit kezdeni azokkal a helyzetekkel, amikor visszaesik az ingerek mennyisége. (Például az iskolában.) Éppen ezért sokszor az unalom áll az extrém cselekedetek hátterében.
A rémségek kicsiny boltjában az unaloműzés eszközeként például olvashatunk délutánonként heccből kisiskolásokat kiraboló kamaszfiú bandáról, oszlopokat és egyéb köztéri bútorokat összefirkáló graffitis csapatról, vagy arról a jómódú családból származó fiúról, aki bolti lopásokkal „dobja föl” a szürke hétköznapokat.
A könyvben ezen túl találkozhatunk önértékelési problémákkal küszködő bulimiás és anorexiás kislányokkal, továbbá klinikai esetnek minősülően sorozat-, internet-, Facebook-, és számítógépes játék-, valamint játékgépfüggő gyerekekkel.

A szenvedélybetegségek másik végleteként a szerzők külön fejezetet szenteltek a boltkóros lányoknak és fiúknak, akik nem egy amerikai tévésorozatban, hanem bizony a mai magyar valóságban élnek. Ők azok, akik minden délután a plázák kávézóiban gyülekeznek, ahol kiteregetik azokat a divatmagazinokból kivágott szetteket, amiket aznap feltétlenül be akarnak szerezni, hogy aztán ellentmondást nem tűrően, súlyos összegekért meg is vegyék őket.
Pénzzel szeretett gyerekek
Honnan a pénz a költséges hobbira? Természetesen anyu és apu bankszámlájáról: „Hát, igen, Fruzsi imád itt lenni, de én nem is bánom, inkább itt legyen suli után, mint egy lebujban. Azért is adtam neki az egyik hitelkártyámat, mert a banki értesítőkből legalább látni lehet, épp hol van, mit csinál” – nyilatkozza a könyvben az egyik szintén boltkórban szenvedő anyuka.
A könyv tanúsága szerint mivel egyre több a pénzzel szeretett gyerek, nem meglepő, hogy rengeteg kamasz szenved a magánytól, szorong attól, hogy a szülei egyáltalán nem foglalkoznak vele. Ennek következtében a kiskorú depressziósok aránya is egyre közelít a felnőtt depressziósokéhoz, és az utóbbi években a fiatalok körében az öngyilkosságok korhatára is egyre csökkent. Az sem ritka, hogy a kamaszok szorongásukat ereik, vagy egyéb testrészeik vagdosásával próbálják enyhíteni: „Amikor magamba vágok, akkor egyrészt érzem, hogy élek, másrészt tudom, hogy így sosem leszek egyedül”.
Könnyű prédák
A kamaszok amellett, hogy gyakran ön-és közveszélyesek, nem egyszer válnak önhibájukon kívül áldozatokká. A könyvben megszólaló pórul járt gyerekek többsége tudja, hogy a szórakozóhelyeken tilos idegenektől italt elfogadni. „A tinikkel beszélgetve kiderült, hogy szinte mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, akit begináztak, majd kiraboltak, vagy megerőszakoltak.”
A könyv alanyai közül szinte senki nincs biztonságban, senki sem nőtt föl szerető, boldog családi környezetben, traumák, bűnök és civilizációs betegségek nélkül. Szinte maguk a szerzők sem hiszik el a saját könyvüket: a kötetben gyakran tetten érhetőek azok a gesztusok, amikor képtelenek uralkodni a saját kétségbeesésükön és felháborodásukon.
Nem sokkolni akarnak, de
Az olvasó érzi a szándékot, hogy a szerzők nem sokkolni akarnak: tisztában vannak vele, hogy minden kornak megvannak a maga fiataljai, és azt is tudják, hogy a „régebben minden jobb volt” hozzáállásnak sincs semmi értelme. Mindezek ellenére Szabó Anna Eszter és Nagy Szilvia szinte eredmény nélkül tesz kísérletet a pozitív példák begyűjtésére.
A kötetben ugyan olvashatunk olyan fiatalokról, akik az első szexuális élményt az igazi nagy „Ő”-vel képzelik el, akire hajlandóak akármeddig várni, vagy azoknak a tiniknek az életébe is bepillantást nyerhetünk, akik inkább a minőségi könyvek, filmek és zenék világában merülnek el alkohol-, vásárlás- és drogmámor helyett. Azonban, ha mérleget vonunk, a pozitív példa mindössze 5%, a maradék 95-tel szemben.
A szülőnek kellene odafigyelni a gyerekre
Jogosan merül föl a kérdés, hogy hol vannak a szülők mindeközben? A könyvben megszólaló kamaszok hátterében látástól-vakulásig dolgozó, fásult, többnyire elvált szülők állnak. A szerzők természetesen nem érték be ennyivel, ezért a nyomasztó történetek elemzéséhez és megértéséhez a kötet utolsó fejezetében egy tapasztalt gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta segítségét kérték. Kazimir Ágnes szerint nem arra a pontra kell várni, amikor a szülőnek már be kell avatkoznia: az már régen rossz, amikor egy szülő-gyermek viszony eljut idáig. Mindenekelőtt egy szülő legfontosabb feladata, hogy figyeljen gyermekére, megértő, szeretettel teli hátteret biztosítson számára.
Az odafigyelés ma azért is különösen fontos, mert „a drasztikusan megváltozott társadalmi viszonyok, az erkölcsi normák felborulása, a média, az internet hatására is nyúlt meg ennyire a tinédzserkor (…) A kamaszok nem változtak, ugyanolyanok, mint tíz vagy száz éve (…) a serdülőkor tünetei sem változtak. A minket körülvevő környezet változott meg, és már sokkal nagyobb nyomás alatt tart mindenkit, nem csak a fiatalokat. Kétségtelen, hogy ők a legkiszolgáltatottabbak és a legvédtelenebbek. Éppen a jellemvonásaikból adódik, hogy milyen borzasztó könnyű őket rossz irányba terelni.”
Boldogtalan nemzedék A hvg.hu által megkérdezett, gyerekeket és felnőtteket egyaránt kezelő Béni József klinikai szakpszichológus szerint a mai kamaszok problémáiért nem feltétlenül a szülők a felelősek: a problémákat inkább a generációk közti egyre nagyobb különbségek okozzák.
A szülők nagyrészt képtelenek követni az internet okozta változásokat. „Jelen pillanatban az egész társadalom óriási változás alatt áll, egy sokrétűen megváltozó rendszerhez próbálunk mindannyian alkalmazkodni.”
A pszichológus éppen ezért azt szokta tanácsolni a szülőknek, hogy tájékozódjanak az interneten, nézzenek utána a drogoknak, a szórakozóhelyeknek, a gyerekeik által nézett sorozatoknak, filmeknek, zenéknek, próbálják ki azokat a számítógépes játékokat, amikkel a gyerekeik játszanak. Mindezt azzal a céllal javasolja nekik, hogy bele tudják élni magukat a gyermekeik világába, mert a kamaszok gyakran kerülnek konfliktusba, kellemetlen helyzetekbe az interneten.
A szakember azt is hozzátette, hogy az internet és a digitalizáció pozitív tendenciákat is hozott az életünkbe: például a mai gyerekek komplexebb képességekkel születnek, a tanulásban önállóbbak, mert több információhoz jutnak hozzá az interneten, és a mobiltelefonok miatt nagyobb biztonságban vannak, mivel ha bajba kerülnek, bármikor felhívhatják a szüleiket.”
Béni József úgy véli, a mai kamaszok problémáiért nem szabad kizárólag a digitalizációt okolni, azonban tény, hogy az internet jelentősen megváltoztatta az egymással való viszonyainkat: „a kapcsolataink jelentős része elkezdett az internetre és a telefonra korlátozódni. A kamaszoknál emiatt csökken a fizikai találkozások száma, ezért szerintem a mai fiatalok boldogtalanabbak”.
A szakember tehát úgy látja, hogy az intimitás csökkenőfélben van. Az egyik legijesztőbb, több tanulmányozásra érdemes jelenségnek a mai tinédzserek kapcsán a látencia, vagyis a szexualitás nélküli időszak drasztikus lerövidülését tartja. „Mivel a mai gyerekek világában az internet, a reklámok és a filmek miatt jellemzőbben jelen van a pornó, a szexualitás, ezért nagyon hamar felvilágosulnak. Gyakran már a 11-12 éves kamaszok is élnek szexuális életet.”
Béni József szerint az internet, a számítógép, az okostelefon stb. mindennapos háztartási eszközzé válása miatt a szülők és a gyermekek viszonya is sokkal felszínesebbé vált. „Magyarországon a szülők sokkal elfoglaltabbak, többet kell dolgozniuk azért, hogy eltartsák a családjukat, ráadásul a munka betör az otthonokba. A mai kamaszok ezért is talán jobban egyedül érzik magukat, és a fölöttünk lévő szülői kontroll is csökken.”
(HVG)

Bal-Rad komm : Az “öregek” persze mindig mormolnak: “Könnyű ezeknek a mai fiataloknak! Bezzeg a mi időnkben!” A “mai” fiatalok pedig mosolyogtak a dolgon-de ma már hangosan és gúnyosan röhögnek!
Hiszen “…a drasztikusan megváltozott társadalmi viszonyok, az erkölcsi normák felborulása…”-amik a rendszerváltás óta érték a magyar társadalmat-köszönhetően a liberális fertő okozta károknak, valamint az ország elherdálása-szétlopása, a fiatalok többségének a televiziók és az internet csilli-villi álomvilágába való belekergetése a mindennapok nyomora és kilátástalansága elől-mindez a kapitalizmus trükkje.
Alkohol, drog, szex, bűnözés. Jellemző ma már-de szerencsére még nem általánositható. Ám a legjobb úton haladunk afelé, hogy EGY BIZONOS RÉTEG kivételével-a többség oktatásból való kiszoritásával, általános legyen ez a jövőkép.

László András: Néhány szó a „New Age”-ről

A jelenkori „pseudospirituális” eltévelyedések és eltévelyítések legszélsőségesebb formáit – úgy tűnik – a „New Age” irányzata és mozgalma képviseli. 
A „New Age” ('Új Korszak') a Vízöntő-korszakra és az ezzel kapcsolatos megújulásra utalva választotta meg nevét – azt tételezve, hogy a Vízöntő korszak (helyesen: Vízöntő–Bika–Oroszlán–Skorpió kiemeltségű „praecessionalis” korszak) alapvetően már elkezdődött. A kezdet időpontjának meghatározása körül igen nagy a bizonytalanság: vagy már a 18. század végén, vagy a 19. században, vagy a 20. században elkezdődött, vagy a 20. század hátralevő éveiben, vagy a 21. században, de a 22. században feltétlenül el fog kezdődni – a „New Age” irányzatának hívei szerint.[...] 
A „New Age” szabadkőműves befolyások révén kezdett kibontakozni és meghatározódni, mégpedig a destruktív Szabadkőművesség legfőbb és legdestruktívabb „oriens”-ei részéről injektált befolyások által. 
A „New Age” – mint irányzat és mint lazán szervezett, de hatékonyan működő mozgalom a „devians” és „deviator”-i más irányzatok szériáit építi, szívja magába – függetlenül attól, hogy ezek az irányzatok erről nem vesznek tudomást, vagy akár elutasítják a „New Age” vonalvezetését. 
Kiragadott példaként: a Theosophical Society által képviselt „pseudo-theosophicismus” ezek közé tartozik, s ez még a legjobbak egyikének számít. 
Egyrészt a 19. és 20. század legtöbb okkultisztikus–álokkultisztikus irányzata helyet kap a „New Age” keretein belül, de a spiritizmus különböző változatai sem maradnak ki. Erős nyomatékkal kapott helyet a sámánizmus (értsd: álsámánizmus), de – nem is túlságosan titkolva – a sátánimádás fő vonulatai is be tudnak férkőzni a „New Age” által „bevett és elismert” irányzatok közé, a boszorkányság pedig egyenesen favorizált e szemléletmód híveinek körében. 
A modern „psychologia és psychologismus” csaknem minden irányvonala élvezheti a „New Age” teljes rokonszenvét, különösen pedig azok, amelyek „hatékonyan alkalmazhatók”. 
A hallucinogén drogok és ehhez hasonló kemikáliák felhasználása (emberi szervezetbe juttatása) vonatkozásában még fenntartásról sem esik szó. 
A „New Age” hívei nagy kedvelői az export–import yógá-nak, valamint a „gyakorlati” Zen, a „gyakorlati” taoizmus és a buddhizmus export–import formáinak. 
A „régi” és „új” meditációs technikák terjesztése mellett pártfogolják a mesterséges „meditáció” előidézését is (cf. „hemi-sinc”-módszer). 
Kétségtelen, hogy a „New Age” vonalhoz csatlakoznak olyan fizikusok is, például Capra, akik képesek és hajlandók a pozitíve megítélhető diszciplináris „nyitásra” a saját területükön. Ehhez azonban nincs szükség a „New Age” irányzatára. Másrészt viszont a szellemi „fizikalizációja” egyáltalán nem idegen a „New Age” reprezentánsaitól. 
A „New Age” politikai állásfoglalása: demokratikusan „anarchistico-liberalis”, de hívei a politikára csak közvetetten kívánnak hatást gyakorolni, főként politika-megszüntető módon. Kifejezetten nem nevezik magukat annak, ám lényegileg – baloldaliak. A hívek internacionalista–kozmopolita színezetű liberál-anarchizmusa – mint jeleztük – a direkt apolitizmus és az indirekt politizmus formáiban kíván érvényesülni, de irányultságát tekintve likvidatív és destruktív módon. 
A „New Age” nyíltan hírdeti a „lunarismus” fontosságát, sőt, elengedhetetlenségét. Valóban Hold-szerű irányzat ez, szinte fennhéjázóan hirdetett módon éppúgy, mint sejtetetten. Ehhez kacsolódik a leghatározottabb „feminismus” és „femininismus” - nem annyira a „matriarchatus”, mint a „gynćcocratia”. Amit elérni kívánnak, az ember és az ember világának a „femininificatio”-ja: mindent, mindenkit – köztük a férfiakat –, a kultúrát, a társadalmi, családi és az egyéni életet el kell nőiesíteni – a „New Age” hívei szerint. 
A „New Age” – mint szemléleti irányzat – bizonyos tekintetben kétségtelenül univerzális. Univerzális, mert szinte minden szemléletei módot, a kor minden szellemi állásfoglalási lehetőségét önnön ideológiájának és gyakorlatának a hatókörébe képes vonni. Mindent befogad, a spirituális és metafizikai tradicionalitás kivételével. A tradicionalitás teljességét is hajlandó magába fogadni, részleteiben és összességében is, de úgy, hogy a tradíciót első ütemben „detraditionalificatio”-nak, második ütemben „contratraditionalificatio”-nak veti alá. 
A „New Age” irányzata nem üdvözli a tradicionalitást, nem fordul szembe azzal, hanem megfosztja lényegi vonásainak jórészétől, és lényegi irányultságával ellentétes irányba fordítja. Az igazi spirituális és metafizikai tradicionalitáson alapuló létszemlélet és benső-külső magatartás mindig a lehető legerőteljesebben hangsúlyozta és hangsúlyozza ma is a jelenkortudat minél messzebbmenő felfokozásának az elengedhetetlen szükségszerűségét. Tökéletes élességű és felfokozott jelenlét-tudat, de ugyanakkor eredet-tudat. E nélkül tradicionalitásról nem is beszélhetünk. A tradicionalitás álláspontjából közvetlenül következik a jelekor pluridimenzionális megismerése, racionális és racionalitásfeletti megértése, a korban rejlő pozitívumok–negatívumok és ambivalenciák sokrétű és sokoldalú figyelembevétele, értékelése és a megvalósításban való alkalmazása. 
A tradicionális szemlélet a Sötét Korszak előrehaladott fázisában is pontosan és élesen látja meg az itt is megjelenő pozitívumokat, és azokat a lehetőségeket, amelyek révén az ambivalenciákból – sőt a negatívumokból is – pozitívumok is extrahálhatók. Továbbá: egyértelműen tisztában van azzal, hogy a Sötét Korszakból egy – az időbeliségre vertikális – tengely mentén és tudati transzmutáció révén át lehet törni az Érckorba, az Ezüstkorba, az Aranykorba, és mindenen túlemelkedve az időtlen Abszolút Örökkévalóságba. 
A földi emberi létforma általános kereteire vonatkoztatva azonban a spirituális és metafizikai tradicionalitás irányvonala hangsúlyozza a jelenlegi Kali-Yuga határozott meglétét. Hangsúlyozza azt is, hogy a Kali-Yugá-val (mint Kali-Yugá-val) alapjába véve szembe kell fordulni. Hangsúlyozza azonban azt is, hogy a Kali-Yugá-val (mint az Örökkévalóság időbeli reprezentációjával) együtt lehet, sőt együtt kell működni, a korszak mozgató tendenciáinak a kiszolgálását messze elkerülve. 
Vannak a világon irányzatok – és ezen irányzatok hívei, követői – amelyek és akik szervezetten vagy szervezetlenül különböző belső és külső indítékoknak megfelelően azokkal az erőkkel kooperálnak, kollaborálnak, amelyek a Kali-Yugá-nak (mint Kali-Yugá-nak) a generáló erői; s tudjuk azt, hogy ezek a generáló erők az ember testi-lelki-szellemi világának a degenerálásához és destruálásához vezetnek. A Szabadkőművesség jóformán minden irányvonala – és azok, akik a Szabadkőművesség körül (mellett, alatt, fölött) felsorakoznak - kiemelkedően szolidárisak a Sötét Korszakban működő erőkkel, az azokkal való együttműködésre tudatosan, féltudatosan vagy öntudatlanul, de mindig készek. A „New Age” irányzata – számos más irányzat mellett – ezeknek a köröknek, e körök híveinek és az általuk közvetített erőknek a produktuma. 
Ezt az irányzatot a spirituális és metafizikai tradicionalitással egyeztetni, azzal szintetizálni egyfelől lehetetlen, másfelől merőben felesleges, ismét másfelől ennek megkísérlése sajnos csak a Sötét Korszak legsátánibb tendenciáinak szolgálatát jelentené. 
A „New Age” irányzat és mozgalom megítélésbeli részletkérdéseivel kapcsolatos problémák taglalása és felülvizsgálata egy következő tanulmány esetleges témája lehet. 
Dr. László András
(tradicio.org)

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Hamarosan sokan elkezdik használni tudományos ismereteiket, hogy kiértékeljék a Legszentebb Evangéliumokat

2013. november 9, hétfő, 11:48
Drága szeretett leányom, hamarosan sokan elkezdik használni tudományos ismereteiket, hogy kiértékeljék a Legszentebb Evangéliumokat. Ahelyett, hogy Szavam Igazságát nyilatkoznák, mely Isten Bölcsességéből származik, elkezdik azt elferdíteni egy korszerűbb képet adván neki.
Szavaimat, melyeket a Szent Evangélium tartalmaz, különböző módon fogják értelmezni. Azt fogják mondani, hogy Szavam valami újat jelent, mely sokkal helytállóbb lesz a mai világban. Megpróbálnak példákat adni nektek arra vonatkozólag, hogy Én hogyan tanítanálak benneteket, ha ebben az időben a Földön járnék. Vége lesz Isten egyszerű, mindenki számára adatott Igéjének. Azok, akik intelligensek, jól informáltak, és akik büszkék az embernek a tudomány világában tett előrehaladására, elkezdenek majd sértő nyilatkozatokat tenni.
Az Egyház olyan úgymond tudományos felfedezéseket fog felkarolni, amelyek kétségbe vonják a Szent Biblia tartalmát. Ők olyan dolgokat fognak feltárni, amelyekről azt fogják mondani, hogy azok új bizonyítékok, melyek kétségeket ébresztenek a világ megteremtésével kapcsolatban. Aztán azt fogják mondani, hogy sok minden, amit a Biblia tartalmaz, csupán egyszerű metaforák, melyeknek célja, hogy békét teremtsenek az emberek között. Az emberiség üzenetét – az egymás iránti szeretetet –arra fogják használni, hogy képességetek szerint törődjetek a szegényekkel, az iskolázatlanokkal és a rászorulókkal, melyek helyettesítői az Evangéliumokban nektek adott Igazságnak. Ezt követően a papok megölelik a hamis tanokat, melyek látszólag hasonlóak lesznek az Igazsághoz, és csak azok, akik továbbra is határozottan kitartanak Szavam mellett, fogják az Igazságot életben tartani.
Szeretett követőim, ha úgy találjátok, hogy már csak nagyon kevesen hallgatnak az Igazságra – Isten Igéjére -, akkor vigasztalnotok kell egymást. Nektek továbbra is figyelmeztetnetek kell az Igazságra azokat Egyházamban, akik meg fogják tapsolni az eretnekségeket, amelyeket be fognak vezetni, mert sajnos sokan közülük nem lesznek okosabbak. Ők olyan messze fognak esni Tőlem, hogy azonnal el fogják fogadni ezeket a változásokat. Azoknak, akiknek kevés a hite, sokkal könnyebb lesz elfogadniuk a reformokat követelők szavát, mint sem hűségesnek maradniuk Isten Szavához.
Az első változásokra való felhívást hamarosan megteszik. Egy olyan édességgel, mely nyugtató lesz, és egy olyan szenvedélyes beszéddel, mely szerint egységes világként fel kell állnotok, hogy szeretetet és toleranciát mutassatok mindenki iránt, a legnagyobb tévedésbe fognak vezetni benneteket. Sokan meg lesznek döbbenve – mivel úgy fog tűnni -, hogy Egyházam milyen gyorsan átöleli a szekuláris világot. Sokan el lesznek bűvölve attól, ahogyan a különböző vallások, pogányok, eretnekek tülekedni fognak, hogy csatlakozzanak ehhez az új, egy jótékonysági Világ-egyházhoz. Azt fogják mondani: „Végre az egyház, mely toleráns, mindenkit elért.” Nem fognak többé szégyenkezni amiatt, hogy engedetlenek Istennel szemben. Ehelyett azt fogják büszkén hirdetni, hogy nyomorúságos bűneik nemcsak, hogy elfogadhatók Isten szemében, de azok többé már nem tekinthetőek bűnnek egyáltalán. Ez nagy örömet fog kiváltani mindenhol.
Első alkalommal a történelemben, azokat, akik Egyházamat a megtévesztésbe vezetik, szeretni és tisztelni fogják, és jóformán még kritikát sem fognak irányukban gyakorolni.
A legnagyobb eretnekség, amilyet Kereszthalálom óta nem látott még a világ, el fogja nyelni földi Egyházamat. Sértő, pogány szimbólumokkal fogják telerakni Egyházamat, és Én sehol sem leszek látható. És miközben megtöltik azokat az épületeket, amelyeket az Én imádásomra hoztak létre, Igaz Egyházam, mely azokból fog állni, akik hűek maradnak az Igazsághoz, Isten egyetlen igaz Templomává fog válni, mert ők soha nem fogják elfogadni Testem megszentségtelenítését. Hitük lehetővé fogja tenni számukra, hogy terjesszék az Evangéliumot és hogy égve tartsák a Szentlélek Lángját.
Jézusotok

Nagyfalui üzenet 2013. november

2013- SZŰZANYA MEGJELENÉSÉRE VALÓ FELKÉSZÜLÉS ÉVE
NOVEMBER
" Boldog vagy ,mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott Neked!" 8 Luk: 1.45).
110. havi imatalálkozó Szilágynagyfalu mellett, a Szentháromság hehyén
A Szentírásból: Elmélkedjük át a Jelenések könyvéből a 21-22. fejezeteket.
Havi mottó: "...aki igaz, legyen még igazabb, és aki szent, legyen még szentebb!"( Jel. 22.11).
Havi imaszándék: Azért fohászkodjunk, hogy az engesztelők mindannyian törekedjenek az életszentségre és a haláluk után purgatórium nélkül jussanak a Mennybe!
Konkrét feladatunk: Elhunyt őseinkért ajánljunk fel mindent ebben a hónapban (ima, böjt, jó cselekedet szentségre törekvés).Különösen a kilenced, vagy gregorián miséket(kilenced= 9 mise, gregorián= 30 mise), amely által mi is rendkívüli kegyelmekre számíthatunk. November 24.-én , 13 órakor Krisztus Királyt jelenlétünkkel és egy szál virággal fogjuk megörvendeztetni!


A SZENTLÉLEK TANÍTÁSA 2013
NOVEMBERÉBEN

" Ebben a hónapban a szentekről és az Ő követésükről szeretnék beszélni nektek!
Kik a szentek?
Ők a Mi barátaink boldog Országunknak örökösei. Ők a próbatételek, fizikai és lelki szenvedések, gyötrelmek, támadások... közepette formálódtak szentekké. Senki sem születik szentnek, ki-ki azzá válhat, ha együttműködik az Általunk felkínált kegyelmekkel. A szentek, azok az emberek, akiknek nem volt elég a mulandó földi élet, nekik a maradandó örök élet is kellett és ezért minden áldozatra képesek voltak. Ők magukra vették az égi felszólítást: "legyetek szentek, legyetek tökéletesek!" A szentek eljutottak a személyes kapcsolatra Velünk és Ránk hallgatva, Nekünk engedelmeskedve élték az életüket. Felfedezték az életükben egyedi, rájuk szabott Akaratunkat és azt boldogan teljesítették. Ugye ti is tapasztaljátok azt, ahol szentek éltek vagy élnek, ott ujjá születik az Egyház. Tudnotok kell azt,hogy a szentek miatt sok-sok megérdemelt büntetéstől kíméltük meg az emberiséget. Miattuk egész nemzetekre és országokra áradt és árad az Ég áldása! Miattuk lerövidültek és a jövőben is lerövidülnek a szenvedésnek napjai.Miattuk gyógyulásban, szabadulásban, gyors ima meghallgatásban, üdvösségben...részesülhettek. A szentek felajánlott életükkel az egész emberiség jótevői! A szentek pogányokat térítettek meg, az élő hitet fenntartották és nagyon értékes, épületes lelki könyveket írtak. Tudnotok kell azt,hogy Mindenszentekkor nem csak a szentté avatott szenteket ünneplitek, hanem azokat a névtelen szenteket is, akik haláluk után a Mennybe jutottak. Ezek között lehetnek: szüleitek, nagyszüleitek, rokonaitok, ismerőseitek..., akiknek kérhetitek közbenjárásukat. A szentek által arra is figyelmeztetünk benneteket, ha rövid, földi életeteket komolyan veszitek, purgatórium nélkül, egyenesen a Mennyországba juthattok.
Hogyan viszonyuljatok a szentekhez?
Ne csak csodáljátok, hanem kövessétek őket az erényes életben és minden nap kérjétek a közbenjárásukat. Ha megtanultok a védőszentetek és ismerős szentek által közeledni Hozzánk, rendkívüli kegyelmekben részesülhettek. Olvassátok a szentek életét és tartsátok meg a szentek ünnepeit! Képeiket, szobrukat, ereklyéjüket tiszteljétek. Legyenek ott a házi oltárotokon! Ne felejtsétek el, a szentek között a legnagyobb tisztelet Szűz Máriát illeti, ugyanis Ő van a legközelebb a Szentháromsághoz! Ha tehetitek templomokat, oltárokat építsetek a tiszteletükre! Helyiségeket,utcákat,intézményeket nevezzetek el róluk! Kereszteléskor, bérmáláskor,szerzetbe lépéskor boldogan vegyétek fel az ismert szenteknek a nevét. Könyveitekben, tanúságtételeitekben , énekeitekben, örömmel emlékezzetek meg róluk. Ők ezért nagyon hálásak nektek, mert ezáltal ragyogóbbá válnak és még hatékonyabban segíthetnek titeket. Egyre nagyon vigyázzatok, imádás csak a Szentháromságot illeti, a szenteket, mivel teremtmények, csak tisztelet illeti.
Közületek kik léptek rá az életszentség útjára?
Azok a gyerekeitek, akik megtanultak engedelmeskedni. Azok a fiatalok, akik megszerették a test és lelki tisztaságot. Azok a házasok, akik a hűséget komolyan veszik! Azok az idősek, akik lelkileg felkészülve, Reánk hagyatkozva, családjukat segítve haladnak az Örök Boldogság felé! Azok a papok, akiknek a legfontosabb feladatuk a lelkük és a rájuk bízott lelkek megmentése. Azok az engesztelők, akik komolyan élik meg az engesztelő hivatásukat! Akik harcolnak, mint kezdők a halálos bűnök ellen:, mint haladók, a bocsánatos bűnök ellen és mint a tökéletességre törekvők keresik és megteszik reájuk vonatkozó Akaratunkat. Közületek azok a személyek törekszenek életszentségre, akik nem a poklot,nem a purgatóriumot, hanem a Mennyországot célozzák meg erényes életükkel. Ne felejtsétek el, hogy a nagy szentség a kicsi, napi állapotbeli kötelességetek lelkiismeretes teljesítésében rejlik. Készüljetek fel arra, a megtérés az életetekben egy pillanat műve, az életszentség viszont kiterjed egész életetekre.
Befejezésül megkérdezhetnétek, a mai világotokban, családotokban, közösségetekben lehetséges- e szentté válni? Erre az a válaszom: a Mi és a szentek segítsége nélkül lehetetlen, de a Mi és a szentek segítsége által lehetséges bárkinek, csak AKARNOTOK kell!!!
Most az egész Szentháromság áld meg titeket az életszentségre való törekvés lelkületével!!!"
Házi Feladat novemberre: "Szentlélek Istenem segíts, hogy a szentírás mellett minden nap olvassam a szentek életét is, hogy a szentek példája és közbenjárása által én is szentté válhassak!!!"


VISSZATEKINTÉS 2013 OKTÓBERÉRE

Miben erősítettek meg az Égiek október elsőnapjaiban?
"Az év utolsó három hónapját szenteljétek a Szentháromság dicsőítésének és hálaadásának. Ha megtanultok jót gondolnim jót mondani és jót cselekedni, akkor a hálaadás fog feltörni szívetekből. Legyen mottótok: 'Csak jót gondolj, mondj és tegyél, hogy Isten jó eszköze legyél!!!' Ha valakiről elmondható az, hogy hálás, arról a személyről minden jót elmondtál. Akiről elmondható, hogy hálátlan, arról minden rosszat elmondtál. E három hónap mottója legyen számotokra: 'Adjatok hálát mindenkor, mindenért!!!'"
Miért adjatok hálát?
Azért, mert a mennyei Atya megteremtett, fenntart és gondotokat viseli. A mennyei Atya bármit ad, elvesz vagy megenged az életetekben azt szeretettel teszi. Higgyetek, bízzatok a mennyei Atyában és gyermeki lelkülettel hagyatkozzatok rá! Adjatok hálát az összes szentek mellett az őrangyalaitokért, akiket a születésetek pillanatában a mennyei Atya bocsátott a rendelkezésetekre, azért, hogy egész életetek folyamán segítsen rajtatok. Minden reggel tudatosítsátok az angyalok jelenlétét, figyeljetek oda a sugallataikra, irányításukra, figyelmeztetésükre, tanításukra és kérjétek közbenjárásukat. Ha ezt megteszitek, sok rosszat elkerülhettek és sok jóban részesülhettek. Legyetek annak tudatában, az őrangyalaitok minden nap a Mennyország irányába vezetnek benneteket. Legyetek hálásak minden nap azért, mert a mennyei Atya hathatós eszközöket adott nektek a gonosz angyalok legyőzésére. Ha minden nap komolyan veszítek a szentségeket, a szentelményeket, az erényes életet, akkor nem tudnak ártani nektek! Legyetek nagyon hálásak a zarándokhelyekért, ahol az Égiek különleges módon vannak jelen, ahol üzenetek, jelek, csodák által tanítanak, és a hitetekben megerősítenek titeket. Legyetek hálásak minden egyes zarándokhelyekért, legyen az régi vagy új. Legyetek hálásak a látnokokért, akik alázatos lelkülettel meghajolnak az Egyház kivizsgálása előtt és következetesen közvetítik az Égiek üzenetét. Ne csodálkozzatok azon, ha hibáznak. Javítsátok ki őket és menjetek előre! Legyetek hálásak minden nap az engesztelő hivatásokért, amely által szentté válhattok és a lelkek sokaságát menthetitek meg a kárhozattól. Az engesztelés az utolsó idők egyik legszebb hivatása! Az engesztelésre, a lelkek megmentésére az Égiek hívtak meg titeket. Vigyázzatok arra, az Égiek nemcsak a családotokat bízta rátok, hanem az egész emberiséget és a tisztítótűzben szenvedő lelkeket is. A legtöbbet tehetitek, ha az egész életeteket felajánljátok a bűnösök megtéréséért. Legyetek hálásak azért is, hogy azokért is imádkozhattok, akikért eddig soha senki nem imádkozott. Legyetek hálásak a tisztulásotokért, amelyen most átmentek. Ha egészen tiszták lesztek, rátok való tekintettel a szeretteitek mellett, falvakat, városokat és földrészeket fogok megmenteni. Legyetek hálásak azért, hogy Isten segítségével minden bűnt legyőzhettek! Isten segítségével legyőzhetitek a nyelv bűnét, a test bűnét, a szemek, fülek, érzékszervekkel elkövetett bűnöket. Vigyázzatok arra, a bűnbánatot ne holnap, hanem ma vegyétek komolyan! A Szentháromság megáld titeket az örök hála lelkületével."
Látomás a pokol és a Mennyország kapujáról. "Az Úr megengedte nekem, hogy láthassam a pokol és a Mennyország kapuját és betekintést engedett oda. A pokol kapuja, nagy, fekete kapu volt, amely csak befelé nyillott. Aki oda belép, azért mert utolsó pillanatban is nemet mondott Isten Irgalmára, az fel kell hagyjon minden reménnyel. Borzalmas látvány volt látni, amint szenvedtek az elkárhozott lelkek. Nagy félelem fogott el és ezért nem lépte át a pokol kapuját, hogy lássam mi van még ottan. A lelkemben elhatároztam, hogy ezután mindent vállalok, amit a Jó Isten megenged, hogy egy lélek se kerüljön a pokolba. A pokol borzalmai után láttam a Mennyország kapuját és betekinthettem rajta. A Mennyország kapuja gyönyörűen fénylő fehér kapu volt. A kapun belül, mindkét oldalon fehérbe öltözött angyalok és szentek voltak. Örömmel láttam a Szentháromság Hegy Védőangyalait és Szenjeit, amint a mennyei éneket énekeltek. A lelkemben jött az üzenet: 'Ha Istennek tetszően éltek, halálotok pillanatában így fognak titeket is várni az angyalok és a szentek' Abban erősödtem meg a látomás után, érdemes minden áldozatot vállalni azért, hogy mindenkit levegyünk a gonosz szekeréről és mindenkit áttegyünk az Isten szekerére, amely a végnélküli boldogságba visz!!!"

Előretekintés 2013. decemberére
Decemberben 1; 5- 6 -7-ém lesznek 13 órától az engesztelések.
Elsőszombaton újra családfa gyógyítás lesz!!!
Az engesztelő közösség nevében megköszönjük az elmúlt évben hozott áldozataitokat a lelkek megmentéséért és a felajánlott adományaitokat!!!
2014 - ben felkészülünk a Szentlélek rendkívüli kiáradására. Együtt fogjuk kérni a gyógyítás, szabadítás, a szellemek megkülönböztetését, a prófétálás, a nyelvekek adományát és minden kegyelmet, amelyre az utolsó időkben szükségünk lesz!
Reménykedve és örömmel menjünk előre a jövő évben is az engesztelésben. A jutalmunk nem fog elmaradni!!!