2013. június 20., csütörtök

Frei Tamás: Templomkocsma tanulságokkal

Lát az ember ilyesmit fotón, tévében, de amikor először „élő egyenesben” is megtapasztalja, az azért furcsa érzés, be kell vallanom.
Templomkocsma tanulságokkal
Az Angliában lakóháznak eladott templomok története, kiegészülve a könyvtárrá alakuló vagy éppen áruházként működtetett katedrálisokkal Európa-szerte, érdekes fordulatot vett az elmúlt hétvégén. Dublinban, Írország fővárosában besétáltam ugyanis egy kocsmatemplomba. A helyi közösség már nem adott össze annyi pénzt, amennyi az épület fenntartásához kellett volna, ezért az egyház piacra dobta az évszázados épületet.

Lett belőle remek kocsma, ültünk az egyik gótikus oszlop tövében, és irigykedtünk azokra, akiknek fent, a karzaton jutott hely, az orgona mellett. Az a történet járt a fejemben, amelyet a közelmúltban olvastam szlovák szomszédaink európai kálváriájáról. Pozsonyban ugyanis egyeurós emlékérmét szerettek volna kibocsátani a kereszténység szlovák földre érkezésének 1150. évfordulója alkalmából. Az unió brüsszeli központja viszont arra kérte a szlovák nemzeti bankot, hogy Szent Cirill és Metód portréjáról vegyék le a glóriát, és a nyakukban se lógjon kereszt, mert Európában ez sokak vallásos vagy „vallástalan” meggyőződését sértheti. A kereszt!

Az otthoni lapokban nem sokat olvasok erről a konfliktusról, pedig Magyarország miniszterelnöke maga is sokszor szóvá teszi, hogy mintha a nyugati országok túlzásba vinnék a keresztény meggyőződés kituszkolását a közéletből és a politikából. Hogy régen nem így volt. Hogy ez iránytévesztés. Értékrendválság. És hasonlók.

Az érmének átvitt értelemben persze több oldala van. A francia kormány például azért tiltakozik a szlovák érme ellen (hiszen előbb-utóbb párizsi boltokban is felbukkanna), mert Európa leggyorsabban növekvő vallásának, az iszlám jelképeinek a háttérbe szorítása kevésbé sikerülhet, ha közben a kereszténység is „nyomul”. Mindenféle érmékkel és glóriákkal.

Furcsa világban élünk, az biztos. Angliában például, ahol szintén vannak már
kocsmává alakított templomok, többen hisznek a földönkívüliekben, mint Istenben. A legnagyobb vallás manapság a vallásnélküliség, az ateizmus. A keresztény hívők száma csak Kelet-Európa felé haladva növekszik, a Nyugat ez ügyben valóban „válságban” van. Bár a kocsmájukban üldögélve a dubliniakat ez láthatóan nem zavarja, sőt, inkább sikernek tartják. Hogy végre idáig jutottak!
A keresztény hívők számát tekintve az összeurópai statisztikát a volt szocialista országok javítják fel. Lengyelország, a szlovákok, a románok, és persze mi magyarok is, amennyiben igazat mondunk a kérdezőbiztosnak. És tényleg annyi hívő él Magyarországon, mint amennyien ezt magukról manapság állítják.

Az Európai Unió vallásos érzületének lassú eltűnését talán semmi sem szimbolizálja jobban, mint az európai kék zászlóban található 12 csillag. Az 1955-ben eredendően még keresztény jelképrendszerre utaló 12 csillag (Szűz Mária koronáján volt ennyi) az unió mai alkotmányában pusztán csak „az egység, az európai szolidaritás és harmónia jelképe”. Szűz Máriáról, vallásról, kereszténységről már réges-rég szó sincs.
http://www.metropol.hu/itthon/cikk/1053596-templomkocsma-tanulsagokkal

Az Úr Jézus üzenete a Luz de María -nak /Fény Máriájának/

2013. Június 9-én dél körül az a Fény Máriája otthonában, miután üzenetet kapott Krisztustól a  Guadalupei Szűzanya képe, 40 x 60 cm, elkezdett rendkívül finom illatú parfüm olajat könnyezni. Az esemény  megismétlődött a következő napon, de ebből az alkalomból az olaj a kezéből és a mellkasából ömlött ki a szíve magasságában így adva fontos jelet gyermekeinek....

Ugyanez a megnyilvánulás megismétlődik a következő napon a Béke Királynője képen, amely mellette volt, és a harmadik napon az előzőekkel egy időben egy kb. egy méter magas Krisztus gyönyörű alakján, az oldal sebből  olaj ömlött ...

Június 19-én Krisztus üzenet adott az emberiségnek:

Én, mint a szeretet koldusa, az oldalam nyitott sebéből folyó olajjal megkenem az én hűségeseimet, hogy ne féljenek, és azért, hogy biztosak legyenek benne, hogy az, amit hirdetek nektek, azt szeretetből teszem, nem azért, hogy félelemet okozzak, mert a szívem hevesen vágyik arra, hogy megmentse azokat, akik alkalmanként hozzám jönnek, és akik szeretnek engem, de még mindig ellenállnak és nem ismernek fel engem. Hívlak titeket, hogy gyorsan térjetek vissza hozzám Ne feledjétek, hogy az idő egy pillanat alatt betelik.

A mi Urunk Jézus Krisztus üzenete az ő szeretett lányának, Fény Máriának.
Szeretteim, népem: Eljövök hamarosan, ez lesz az én második eljövetelem a hűségesek számára.
Eljövök azok számára, akik harcolnak, hogy továbbra is mellettem maradjanak.
Eljövök az engedelmesek, az egyszerűek és alázatosaknak, és azok számára, akik elesnek, de felkelnek,  azok számára, akik a nyomorúság közepette sem elveszítik el a hitüket.
Eljövök azok számára, akik megtanulták meglátni, az életkörülmények miatt, hogy az Én akaratom mindig érvényesül, és hogy én útjaim nem az emberek útjai.  Eljövök az én egyházamba.
Eljövök azok számára, akiket megtisztítottam.
Eljövök azok számára, akik hajlandóak teljesíteni az akaratomat és minden pillanatban a szolgálatomra állnak. Eljövök azok számára, akik igent  mondanak nekem.
Eljövök azok számára, akik bűnbánatot tartottak, azok számára, akik elfordultak a világ dolgaitól és akik a világ  áramlatával szemben úsznak.
Eljövök azok számára, akik anélkül, hogy zavarba esnének meg vallják hitüket minden pillanatban.
De a második eljövetelem előtt, az Én tisztogatásom  meg fogja érinteni minden ember lelkiismeretét, azzal kezdődik, hogy látják  magukat.
Ez nehéz pillanat lesz mindenki számára , de szükséges, hogy valóban lássátok magatokat, színlelés nélkül. Ebben a  pillanatban, mely örökkévalóságnak  tűnik,  és anélkül, hogy átmennétek az öröklétbe,képes lesztek leellenőrizni, mi van lelketek mélyén.. Minden, ami t az ember titokként őriz  magában, akkor megjelenik a lelkiismeretében.
Jaj azoknak, akik üldözik az Én Népemet!
Jaj azoknak, akik meggyalázták az Én Templomaimat!
Jaj azoknak, akik elszegényítették és tönkretették a fiatalokat!
Jaj azoknak a felnőtteknek, akik ahelyett, hogy uralkodtak volna magukon, botrányt okoztak és rossz példát mutattak a gyermekeknek!
Jaj azoknak, akik arra használták a tudásukat, amellyel felruháztam őket, hogy Népem halálát okozzák!
Jaj azoknak, akik azt hiszik magukról, hogy szellem doktorai,  botrányt okoznak és elfordítják Tőlem az én szegény gyerekeimet!
Azok számára Jöttem, akik üdvözölték a szerény, szegények és az egyszerű embereket.
Eljövök hamarosan, jövök hamarosan az én szeretetemmel és a tisztaságommal hogy megérintsem az emberek lelkiismeretét.
Eljövök hamarosan az elszegényedett emberiség homályába, , hogy megvilágítsam az enyéim lelkiismeretét, hogy felkészítsem őket arra a pillanatra, amely már mindjárt itt van, mert hosszú lesz nyomorúság napja az Antikrisztus karmai között.
Hányan  várnak erre pillanatra  anélkül, hogy felismernék,  hogy a csápjait már az emberiség köré fonta! Úgy várnak rá, mint egy személyre, és  ő már tevékenykedik,  és nem csendben, hanem hangosan a hatalmasságok segítségével, aki növelik a birodalmát.
Hányan maradnak  a szolgálataiban, elfelejtve Engem!
Hányan, akarják uralni az emberiséget, a hatalmat a kezükben tartani, átadták magukat, hogy az ő rabszolgái legyenek mert ez az ördögivadék sohasem engedi át a hatalmat egy  emberi lénynek sem!
Ő majd megragadja  a gyenge lelkűeket,  az ostobákat, aki nem hallgatnak a szavamra, gyűlölnek engem, és a gonosz szellemet fogadták el vezetőjüknek.

http://www.revelacionesmarianas.com/english.htm

Katolikus honlapok elleni támadások

Mára megint valakik elérhetetlenné tették a honlapunk adminisztrációs felületét, így mostanáig nem tudtam új cikkeket feltenni. (Új honlapot kell valószínűleg készíttetnük - ami idő, pénz, stb.) Nem egyedi eset a miénk, ennek illusztrálására teszem fel az alábbi írást:

"2010. augusztusában Amerikából kaptam egy levelet a következő szöveggel:
»Az internetet egyre erősebben cenzúrázzák, és az egyre ellenségesebben szemben áll a katolikus morális tanításokkal. Például az USA könyvtárakban máris megakasztják a katolikus publikációk kézbesítését (például a RemnantOnline és más anti-abortusz és családot támogató honlapokat). A baloldali sajtó egyre gyakrabban írja le a katolikus forrásokat, mint „cyber gyűlölet”.
Nem szabad megengednünk, hogy az interneten keresztül elpusztítsák a katolikus sajtót. Gondolom, hogy a német nyelvterületen is vannak hasonló előrejelzések. Üdvözlettel X.Y.«
--------------------------------------------------------------------------------
A kedves levélküldő kérdésemre el is magyarázta egy internetes cenzúra technikai lehetőségeit. Bár elvileg teljesen lehetségesnek tartottam egy ilyen veszélyt, nemigen foglalkoztam vele.
Csak akkor jutott eszembe ez a több mint két évvel ezelőtt érkezett figyelmeztetés, amikor a napokban Rómából nem tudtam elérni a www.kath.net honlapot. Amikor itthonról újra meg tudtam nyitni, a következő cikket találtam rajta:
A Kath.net segítséget kér
(forrás: www.kath.net – 2013. március 1.)
Linz-Róma(!)
A kath.netet kívülről ért váratlan támadások jelenleg nagyon sok plusz munkát okoznak, amivel jelentős többletköltségek járnak, sokkal több, mint amit a 2013-as évre beterveztünk. Ezért kérjük az olvasók nagyvonalú pénzbeli segítségét.

--------------------------------------------------------------------------------
Ezután a www.katholisches.info-t nyitottam meg, ahol ez a cikk fogadott:
Támadások a Katholisches honlapra
(forrás: www.katholisches.info – 2013. március 1.)
Tíz nap óta egyre erőteljesebben próbálják kívülről megtámadni a szerverünket. Ezért van olykor zavar a honlapon. A problémát megoldottuk, egy olyan programot raktunk fel, mely a megbízhatatlan jelentkezéseket blokkolja. … [Itt jön egy technikai magyarázat.] Jelenleg másodpercenként 870 (!) IP-címet blokkol a szerver."
Így van ez, van miért imádkozni, és persze cselekedni... - sipos

http://szeretetfoldje.hu/index.php/munkanaplo/3861-katolikus-honlapok-elleni-tamadasok

Verebek, méhek és a Bölcs Vezér

Érdekes bölcs történet arról, hogy mi történik, ha a természet rendjébe beavatkozunk.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, aki mindenki másnál okosabb volt. Történt, hogy ez az ember egy hatalmas birodalom élére került, mert mások is ugyanezt gondolták róla, ezért vakon követték. Tanácsait megfogadták, ítéleteit elfogadták, haragjától féltek. Egy napon aztán, amikor ez az okos vezér a szántóföldeken sétált, azt látta, hogy a verebek ezrei lakmároznak a búzakalászokból, mely az ő népének termett. Mennyivel gazdagabb lenne népem, ha nem lennének ezek az átkozott verebek - gondolta. Napokig töprengett, hogyan segíthetne népén, hogyan űzhetné el ezeket a kártevőket birodalmából. Mivel mindenkinél okosabb volt, úgy döntött kiküldi népét a szántóföldekre, rétekre, erdőkbe, dombok, hegyek közé, folyó és patakpartokra. Kezükbe dobot, sípot és rossz fazekat ad, hogy azt addig üssék, míg az összes madár holtan le nem potyog az égből. Napokon, heteken keresztül tartott a zenebona, nem maradt madár az égen, tetemeik elborították az országot. A termést nem fosztogatták többé. Örült a nép és örült a bölcs vezér.

Teltek-múltak a napok és az ország minden szegletéből jelentették, hogy egyre több a sáska, cserebogár, és egyéb kártevő rovar. Már nem a madarak, hanem ezek a teremtmények rabolták el a termést a birodalom népétől. Letarolt szántók, gyümölcsösök romjai meredtek az égnek, amerre ezek a fosztogató siserehadak elvonultak. A bölcs vezér gondolkodóba esett. Ha nem lennének ezek az átkozott bogarak, népem gazdagabb lehetne bárkinél e földkerekségen. Napokon át gondolkodott, míg rájött a megoldásra. Gyáraiban vegyszereket kezdtek gyártani, ezeket népe boldogan vitte ki a szántóföldre. Heteken át nem csináltak mást, csak permeteztek, szórták a rovarirtót a földeken. Egy hónap elteltével néma csend borult a birodalomra, a madárcsicsergés után a rovarok zümmögése is megszűnt. Mindenki boldog volt, áldották a vezért a bölcsességéért. Már biztosak voltak benne, hogy elérkezett a földi paradicsom, a jólét, a fejlődés és a gazdagság.
Elmúlt egy év és újra panasztól volt hangos az ország. Meddőek voltak a gyümölcsfák, nem termett a zöldség, elkezdtek fogyni a virágok. - Hogyan lehet ez? - kérdezte a Bölcs Vezér. - Elpusztultak a kártevőkkel együtt a méhek is, nincs már aki beporozza a birodalom virágait, gyümölcsfáit! - hangzott a válasz a főldművesektől. Napokon át gondolkodott a Bölcs Vezér, törte a fejét, hogyan segíthetné népét ki ebből a bajból. Álmatlan éjszakákon át csak gondolkodott, tervezett és mérlegelt. Ha megszüntetjük a permetezést visszajönnet a kártevők, ha visszajönnek a kártevők népem elszegényedik! Nincs más lehetőség a népemnek ezentúl maguknak kell beporozniuk a fákat! - és így is lett. Azóta Kínában minden tavasszal gyűjtik az emberek a virágport, tasakokba adagolják és elszállítják a birodalom legtávolabbi szegletébe. Virágzáskor kirajzik a nép, apró ecsetekkel, melyet virágporba mártanak és kezdetét veszi a beporzás. És ez így megy évről-évre, tavaszról-tavaszra. A madárcsicsergéstől és bogárzúgástól megfosztott országban a földművesek azóta is szegények.

Itt a vége, fuss el véle. Aki nem hiszi járjon utána vagy nézze meg ezt a filmet!

http://monarchista.blogspot.hu/2013/06/verebek-mehek-es-bolcs-vezer.html

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Szeretet vagyok. Isten vagyok. A kettő egy és ugyanaz.

2013. június 19. szerda 3:00
Drága szeretett leányom, azon Kívánságom, hogy Hadseregem magja megalakuljon a Földön, ebben az időben teljesedik be. Kicsiny makkokból fognak szétszóródni és mindenhol növekedni és terjedni fognak.
Leányom, az alapok lerakása fontos rész. Akárcsak egy csecsemő, aki az anyaméhben formálódik, időt és alapos odafigyelést igényel, hogy a gyermek jóllétét biztosítsa, aki táplálékát a placentán keresztül kapja. Lassan, de tökéletesen fog növekedni, míg végül eltávolodik az anyaméhből és készen áll arra, hogy az Atyám által meghatározott életet élje.
Maradék Hadseregem születése ugyanígy lesz. Nagy felkészülést igényel, mielőtt készen állna arra, hogy átvegye helyét a világban, de ennek alapja szilárd, és a lelkek, akik az építőköveket alkotják, eggyé forrnak majd, hogy egy félelmetes Hadsereget építsenek. Aztán ez a Hadsereg mindenhol terjedni és növekedni fog, hirtelen és olyan erővel, hogy nehéz lesz azt figyelmen kívül hagyni. A Maradék Hadseregemben lévők mentesek lesznek az egójuktól, a büszkeségtől vagy annak szükségétől, hogy Szavam tudományos értékelésére támaszkodjanak, amit követelni fognak tőlük, hogy bizonyítsák be Isten Igazságát.
A tudomány Isten Ajándéka, de a tudomány nem tudja elmagyarázni Isten Misztériumát. Így azok, akiknek arra a logikus magyarázatra van szükségük, hogy hogyan kommunikálok Isten gyermekeivel a Földön ebben az időben, csalódni fognak. Nem lesz olyan válasz, ami meggyőzné majd őket.
Az embernek adott legnagyobb Ajándékok egyike, a szeretet. A szeretetet nem lehet tudományosan elmagyarázni vagy bebizonyítani, mert az Isten Lelkéből jön. Mindnyájatokban jelen van. Érzitek azt. Ez az a kapocs, mely összetartja az emberiséget, ami aláássa a gonosz hatalmát.
Szeretet vagyok. Isten vagyok. A kettő egy és ugyanaz. Szeretet nélkül nem lenne életetek. A szeretet egyesít majd benneteket, erősnek fog tartani és össze fog tartani titeket. A szeretet segíteni fog nektek, hogy lelkeket hozzatok Nekem.
Jézusotok

Az Úr Jézus üzenete a Luz de María -nak /Fény Máriájának/ 2013. junius 9-én és 19-én