2013. május 4., szombat

Római Riport - 2013. május 4.

Lelki élmény a május 1-i katolikus karizmatikus találkozón



Az egyik testvérünk a május 1.-i Katolikus Karizmatikus Találkozón Alcsútdobozon egy belső képet kapott, ami igen elgondolkodtató. Megosztom, mert ezeket a képeket ugyan egy ember kapta , de sokunknak szól.
Amikor bevonult a mise kezdetére a papság, ő azt látta, hogy egy nagy templomban vagyunk. A templom felirata Új Jeruzsálem volt. A templomban tömeg volt és elöl Jézus, a tömeg követte és dicsőítette Őt.
Utána a jelen helyzet tárult fel előtte – a sportcsarnok ahol a rendezvény volt – Jézus az ambónál tanított bennünket.
Miközben tanított, megragadták erőszakos, durva emberek, húzták a karját, ráncigálták és az oltárhoz taszigálták, a fejét az oltárasztalhoz nyomták és verték oda, és időnként felemelte szenvedő arcát felénk, könyörgőn.
Testvérünket ez a látás nagy fájdalommal töltötte el és sírásra fakadt. Az élménytől nem tudott szabadulni ezért elmesélte nekem.
Mindenki úgy értelmezi ahogy a Szentlélek vezeti, de ez számomra azt jelenti, hogy imádkozni és engesztelni kell erősen.
Tarnóczi Mária

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

A látszólag hiteles nézeteket, amelyeket be fognak mutatni, úgy fognak tűnni, mint a Katolicizmus egy új formája

Drága szeretett leányom, az ördögi terv a Katolikus Egyház belülről való elpusztítására, már elkezdődött. Mindent, ami Istennek szent, félre fognak dobni, és a frissiben megújított modern egyház vezetői – kik hamarosan láthatók lesznek mindenki számára–, nézeteikben liberálisak lesznek, de az Igazságnak ellenségei.  
A látszólag hiteles nézeteket, amelyeket be fognak mutatni, úgy fognak tűnni, mint a Katolicizmus egy új formája. Sok Keresztény azt fogja mondani: mi köze van ennek hozzám? Amikor, ily módon lerombolják Egyházamat, amelyet Péter Apostolom alapított, akkor az, kihatással lesz mindazokra, akik követnek Engem. Amikor Szavamat és Tanításaimat szétszedik, s aztán az ember önző igényei számára teszik elfogadhatóvá azokat, annak ellenére, hogy ezek hazugságok, idővel Igazságnak fogják majd tartani.
A hazugságokat, melyeket az ördögi fertőzésnek köszönhetően mutatnak be a világnak, minden Keresztény Egyház úgy fogja kezelni, mintha elfogadhatóak lennének a szemükben. Egy Keresztény Egyház sem fog megmenekülni ettől a támadástól – egy olyan támadástól, amelyet több mint egy évszázada, hogy tudatosan és gondosan megterveztek.
Félreértés ne essék, amikor Szavamat meghamisítják, akkor az Igazságot is szét fogják szedni. A hazugságok megfertőzik a lelket. Amikor ez megtörténik, az emberek akaratlanul is egy olyan utat fognak követni, amelynek kétségbeesés a vége. Arra buzdítom mindazokat, akik most Rám hallgatnak, hogy összpontosítsanak mindenkor az Igazságra. Nektek nem szabad semmi olyan változtatást elfogadnotok, amelyre felkérnek majd benneteket, hogy azt az új Egyház részeként fogadjátok el, ami azonban nem Tőlem származik.
Jézusotok