2011. október 7., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

A bankok összeomlását az Antikrisztus irányította

2011. október 6., csütörtök, 22:45
Drága szeretett leányom, nagyon erősen kell imádkoznod, mert az Antikrisztus már készen áll, hogy kiugorjon abból a lyukból, ahova elrejtőzött és a világra fogja vetni magát, hogy elnyelje gyermekeimet.
Ravasz tervét, egy jó megjelenésű, bájos és ékesszóló külső mögött fogja álcázni, de amikor a szemébe néznek gyermekeim, csak sötétséget fognak látni, mivel neki nincs lelke. Ő, nem Isten, az Atya keze által lett megteremtve.
Imádkozzatok mindannyian, gyermekeim, hogy megállítsátok őt abban, hogy mindazokat elpusztíthassa, akiket az Egy - Világ - Hatalom által akar ellenőrizni.
Az ima enyhítheti azt a sok gonosz tervet, amelyet ő az emberiség ellen tervelt ki. Sajnos, sokakat fog megtéveszteni. Eddig még sohasem sürgettem ennyi sok imára gyermekeimet, mint most, mert imáitok nélkül, irányított tervei be fognak teljesülni, amint az meg van jövendölve a Jövendölések Könyvében is.
Jelenléte világszerte érezhető a Földön, de cselekedeteibe nem lehet majd betekintést nyerni. Ő, egy sziklához hasonló, amelyet ha vízbe dobnak, akkor mérföldekre kiterjedő hullámokat okoz. Ő el akar pusztítani benneteket, mert ti, az Én gyermekeim vagytok.
Gyermekeim, elvakultak mindazok, akik minden mozdulatát rabszolga módon követik. Azok a titkos rémtettek, amelyeket ezek az emberek követnek el, óriási bánatot okoznak a Mennyországban.
Gyermekeim, arra kell, hogy kérjelek benneteket, imádkozzatok Szent Mihály Arkangyalhoz azért, hogy ezekben a nyugtalan időkben utasítsa rendre a sátánt. Az Antikrisztus gyorsan mozog és hatására felgyorsulnak a globális összeesküvések is, pénznemeitek egységre hozására.
Bankjaitok összeomlását az Antikrisztus szándékosan irányította, azért, hogy ha országaitoknak segítségre lenne szüksége, akkor ő és gonosz csatlósai országaitok megmentése által felemelkedhessenek.
Ébredjetek fel mindannyian és lássátok meg mindazt, ami a szemetek előtt valóban megtörténik. Ő arra vár, hogy lecsaphasson, de imáitok enyhíthetik cselekedeteit és megállíthatják őt a pályáján. Szennyezett kezei arra várnak, hogy ölelése által megragadjon benneteket, amelyből csak nehezen tudtok majd kiszabadulni, amint azt majd érezni fogjátok.
Ne feledjétek gyermekeim, hogy (már) rövid a sátán hátralevő ideje a földön. Az Antikrisztust azért küldték, hogy lelkeket lopjon Atyámtól.  Ezek a lelkek Atyámtól, Istentől, minden dolog Megteremtőjétől származnak. Az Antikrisztus ígérete, miszerint az univerzum örökké tart, képtelenség. Ez az új és baljóslatú tan, most sok lelket csábít el. Látom, amint ezek a lelkek, ebbe a csalárd sötét barlangba esnek és keserű könnyeket sírnak. Amikor ezek a lelkek a megtévesztés ösvényét követik, akkor megfertőződnek. Viselkedésük mások iránt, beleértve családjaikat is, megváltozik, mert a szívük kihűl.
A sátánnak erős hatalma van, de Isten, az Atya közbe fog lépni és a sátán követőit ezen a földön nagyon szigorúan fogja megbüntetni. A Nagyfigyelmeztetés az utolsó lehetőségük arra, hogy hátat fordítsanak az Antikrisztusnak.
Imádkozzatok, hogy Világosságom minden egyes lélekbe behatolhasson, hogy ettől a félelmetes sötétségtől megmenekülhessenek, különösen az elveszett lelkek.

Szeretett Jézus Krisztusotok
 

Fegyver helyett füzér

Olvasós Boldogasszony napjaOktóber 7-én ünnepli a katolikus egyház Olvasós Boldogasszony napját, ezen a napon sok európai országban a Rózsafüzér Királynéját ünneplik. Az őszi napon egy nagy török elleni győzelemre emlékezünk. Az egyházi liturgiában az október a szent olvasó hava.
Fegyver helyett füzér
A rózsafüzér használata viszonylag későn került a keresztény hagyományban. A legenda szerint Szent Domonkos a 13. század legelején fegyvert kért a Szűzanyától a dél-francia albigens eretnekek elleni küzdelemhez, de ehelyett rózsafűzért kapott. Ennek a szent tárgynak az eredete keleten keresendő, ahol muszlimok és a buddhisták egyaránt használták a 108 szemes olvasót. Az olvasó használata a szent életű domonkos szerzetesből lett pápa, V. Piuszhoz köthető, aki a Szentszék vezetőjeként az 1560-as években erősítette meg a rózsafüzér kultuszát.
Füzérrel a török ellen
A magyarság egy évben összesen hét nagy Boldogasszony ünnepet tart nyilván. Ez az októberi nap is szorosan kapcsolódik ősi istennőnkhöz, akit a katolikus egyház –Szent Gellért javaslatára – Szűz Máriával azonosított. Az Olvasós Boldogasszony ünnep eredete 1571-re nyúlik vissza, amikor a nyugati hatalmak tengeri csatára készültek a török ellen. A hagyomány úgy tartja, hogy miközben az egyesült keresztes hadak Lepantónál küzdöttek, addig V. Piusz pápa a Vatikánban a rózsafűzért imádkozta. Egyszer csak egy látomás jelent meg számára, amiben tudtára adták, hogy a nyugati hatalmak nyerik meg a csatát. A pápa a győzelem emlékére hirdette meg a Rózsafüzér királynőjének ünnepét, amelyet XI. Kelemen a 18. században az egész egyházra kiterjesztett, annak örömére, hogy 1716-ban Havi vagy Havas Boldogasszony napján a délvidéki Péterváradnál a keresztény seregek ismét nagy győzelmet arattak a törökök ellen.
Olvasós Boldoagasszony
Hazai olvasókultusz
A dominikánus szerzetesek először 1475-ben alakítottak olvasó társulatot Kölnben. Ezt követően már Kolozsvárott 1496-ban is megjelent ez a társulat, sőt a dominikánus templom melletti kápolnában egy rózsafüzér kápolna is épült. Az olvasóimádság magyarul először a 16. század elején íródott Gömöry-kódexben tűnik fel. Ott a fehér rózsakoszorú az örvendetes olvasók jele, a veres a fájdalmasaké, a dicsőségeseké pedig az arany színben pompázik.