2011. május 17., kedd

Az Istenre hagyatkozó emberek hét jellemzője

„Számos életrajzot és visszaemlékezést olvastam olyan emberekről, akik teljesen Istenre bízzák magukat. Életútjuk rendkívül különböző: vannak köztük katolikusok és protestánsok, papok, szerzetesek és világiak, férfiak és nők. Az élethez és Istenhez való viszonyulásuk mégis jellegzetes hasonlóságokat mutat.” – Egy felnőttként megtért egykori ateista meglátásai (első rész).
• Elfogadják a szenvedést
A mennyei ember c. könyv beszéli el egy üldözött kínai keresztény, Jün testvér történetét. Heteken át kínozták, elektrosokkolták, éheztették, verték, körmei alá tűt szúrtak, végül egy akkora cellába kényszerítették, amelynek mérete alig haladta meg egy koporsóét. Másnap indítást érzett, hogy egy Szentírásért imádkozzék. Furcsa gondolat, hiszen sokan éppen azért voltak börtönben, mert bibliát találtak náluk – de azért elkezdett imádkozni. Másnap reggel az őr bedobott hozzá egy bibliát. „Térdre borulva zokogtam. A foglyoknak semmilyen keresztény könyvet nem engedélyeztek, Isten mégis küldött nekem egy Szentírást! Az Úr megmutatta, hogy az emberi gonoszság ellenére sem feledkezett meg rólam, és kezében tartja a sorsomat” – írja.
Sokan bizony másként ítélnénk meg ezt a helyzetet. A bibliás esetet talán nem is tekintenénk imameghallgatásnak, hiszen a leghőbb vágy, hogy elmúljék a testi szenvedés, nem teljesült. Jün testvér és a hozzá hasonlók azonban nagyon világosan látják, hogy nem a szenvedés a legnagyobb rossz, hanem a bűn. Nem keresik a szenvedést, olykor imádkoznak is a szenvedés enyhüléséért, de sokkal fontosabbnak tartják, hogy ne vétkezzenek, mint azt, hogy ne szenvedjenek. Legfőbb céljuk, hogy maguk és mások is a mennybe jussanak.   
• Elfogadják a halált
Az Istenre hagyatkozó emberek élete a mennyországra irányul. Nem naptári években, hanem az örökkévalóságban gondolkodnak. Nem az a céljuk, hogy földi életük minél hosszabb legyen, hanem az, hogy a mennyországba jussanak és minél többeknek segítsenek oda jutni. S ha ezt Isten az életük megrövidítése által tudja legjobban elérni, azt is elfogadják.  
Gereon Goldmann ferences atya Szárnyai árnyékában című könyvében lélegzetelállítóan írja le, hogyan menekült meg a haláltól a második világháborúban. Csodás megmenekülése felveti a kérdést: „és mi van azokkal, akik nem menekültek meg?” Goldmann atya bizonyára azt felelné: nem az volt az igazi ajándék, hogy Isten megmentette a haláltól – hiszen előbb-utóbb mindenkinek meg kell halnia –, hanem az, hogy így a nácik között folytathatta az evangelizálást. Később Japánban szolgált, ott érte a halál, amelyet – noha  sok tennivalója lett volna még – bizonyára elfogadott, bízva benne, hogy Isten jót fog kihozni belőle.
• Mindennap keresik a találkozást Istennel
Nincs mélységes békével az Úrra hagyatkozó ember, aki ne szánna mindennap időt az imádságra. Az ilyen emberek naponta legalább néhány percet, de ha a körülmények engedik, akár egy-két órát is imádságba merülten töltenek, mégpedig általában reggel, mielőtt bármibe belekezdenének.
• Az imádságban inkább hallgatnak, mint beszélnek
Megdöbbentő tapasztalat, hogy az igazán szentéletű emberek imái gyakrabban találnak meghallgatásra, mint másokéi. Amikor az ember azt hallja, hogy valaki valami egészen konkrét dologért imádkozott, és megkapta, elgondolkodik, hogy az illető talán különleges képességekkel bír, vagy netán Isten jobban szereti őt, mint másokat. Valójában azonban a legfőbb ok az, hogy ezek az emberek a Szentlélektől kapják az indítást, hogy miért imádkozzanak, hiszen állandóan Isten akaratát keresik.   
Ismert történet például, hogy Angelica anya, a ma már világszerte fogható műholdas és internetes Eternal Word Television Network (EWTN) alapítója, amikor ki kellett fizetnie az első parabolaantenna horribilis árát, a kápolnában imádkozva kérte Isten segítségét. Hamarosan megszólalt a telefon, és egy ismeretlen pontosan a szükséges összeget ajánlotta fel adományként. Angelica nővér imája nem azért talált meghallgatásra, mert nagyon szeretett volna egy tévécsatornát, hanem mert helyesen ismerte fel Isten akaratát, aki azt kívánta tőle, hogy aznap elindítsa a televíziót.
• Kizárják mindazt, ami zavarja az összeszedettséget
Az Isten csempésze című könyv egy holland keresztény misszionárius, Andrew van der Bijl életéről szól, aki megtérése után a hidegháború idején bibliákat és keresztény könyveket csempészett a szocialista országokba. A könyv egyik elgondolkodtató részlete a következő:  
„Eszem ágában sincs igénybe venni a hívásértesítést, ami az egyik telefonbeszélgetést megszakítva értesít, hogy újabb hívás érkezett” – mondta Andrew testvér, majd hozzátette: a technika túlságosan kiszolgáltatja az embert a pillanatnyi megkereséseknek, feladatoknak. A legfontosabb az, hogy csendben, türelmesen figyeljünk Isten hangjára.
Legtöbben szeretjük a technikát, de valóban hatalmas a kísértés, amely azt sugallja, hogy azonnal válaszoljunk egy-egy e-mailre, Facebook-üzenetre, csetre, sms-re. A kommunikáció korát éljük, amikor újabb és újabb dolgok igénylik a figyelmünket. Egyre ritkábbak a csendes percek, órák, amikor a lélek csendjében várakozhatunk a Szentlélek indításaira.
         
Az Istenre hagyatkozó emberek közös vonása, hogy nem engednek a hamis sürgetésnek. Nehéz elképzelni, hogy valakiben úgy születne meg Isten akaratának megrendítő felismerése, hogy közben állandóan jelez az iPhone, vagy éppen maga ellenőrzi ötpercenként, nem kapott-e üzenetet a Facebookon.
• Mások megítélésének is alávetik döntéseiket
Akik régóta figyelik, hogyan működik az Úr az életükben, észreveszik, hogy az Úr sokszor szól hozzájuk szentéletű barátokon, családtagokon, papokon, szerzeteseken keresztül. Ha úgy érzik, hogy Isten valamire hívja őket, főleg ha nagy dologról van szó, megkérnek egy-két bizalmas, hívő barátot, hogy imádkozzák át a dolgot, és jelezzék, vajon bennük is ugyanaz érlelődik-e meg. S ha figyelmeztetik őket – különösen a házastárs, a gyóntató vagy a lelkivezető –, hogy valamit ne tegyenek, azt nagyon komoly jelzésnek veszik.
• Maradéktalanul engedelmeskednek az Úrnak 
Az Isten csempésze című könyv egyik jelenetében Andrew testvér leírja Karl de Graaf látogatását. Graaf egy olyan imacsoport tagja, ahol hosszan, nagyrészt csendes áhítatban imádkoznak.
„Kimentem, és a bejáratnál ott állt Karl de Graaf. Meglepetten köszöntöttem:
– Szervusz!
– Szervusz, Andy. Tudsz vezetni?
– Vezetni?
– Autót.
– Nem – feleltem meghökkenve. – Nincs jogosítványom.
– Mert tegnap este az Úr üzent veled kapcsolatban. Fontos, hogy megtanulj vezetni.
– Ugyan minek? – kérdeztem. – Sose lesz autóm, az egyszer biztos.
– Andrew – Graaf olyan tagoltan beszélt, mintha egy nehéz felfogású gyerekkel próbálna megértetni valamit –, nem akarlak meggyőzni. Csak továbbítom az üzenetet.”
Némi habozás után Andrew testvér úgy érezte, Isten valóban ezt kívánja tőle; megtanult hát vezetni. Hatalmas idő- és energiapazarlásnak tűnt, mégis engedelmeskedett az Úr hívásának. Röviddel azután, hogy megkapta a jogosítványt, a vezetés sorsdöntő lett további szolgálata szempontjából, melynek eredményeként több ezer emberhez jutott el az evangélium a vasfüggönyön túl. Amikor Andrew testvér a különös üzenet hallatán a fejét vakarta, Karl de Graaf csak ennyit mondott: „Ez az izgalmas az engedelmességben: amikor az ember utólag rájön, mit tervelt ki a Jóisten.”
***
Bizonyos, hogy mások utánzása nem visz közelebb Istenhez. Az ehhez hasonló írások azonban jó kiindulást jelenthetnek, hogy átgondoljuk saját lelki fejlődésünket.
Jennifer Fulwiler írása nyomán; www.conversiondiary.com
Ménesi Krisztina/Magyar Kurír

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

A böjt és az önmegtartóztatás értelme

2011. május 16. hétfő, 11.30
Szeretett leányom,  végre felismered,  hogy semmi sem vagy Nélkülem.  Kegyelmem által, Atyám Birodalmában életet kapsz. Jelenlétem nélkül életed terméketlen lenne, és nem lenne valódi értelme sem. Ó, mennyire szeretném, ha minden gyermekem megértené,  hogy az élet mit is jelent valójában, az az élet,  amit Én szeretnék nektek adni,  mindenekelőtt az Eukarisztia által.  Igazán csak akkor fogjátok szeretetemet érezni, ha törékeny lelketekbe befogadtok Engem,  az Isteni kenyér és bor formájában. Ez a szeretet megerősít majd benneteket,  nemcsak a lelketeket,  hanem az értelmeteket is. Jelenlétem felemel majd benneteket,  hogy igaz követőimmé váljatok.
Az a követőm, (hívem) aki ezáltal a Szentség által, nem rendszeresen vesz magához Engem,  olyan,  mint egy félig telt edény. Ahhoz,  hogy valódi jelenlétem eltöltsön benneteket, szükségetek van az Én Testemre és Véremre,  amely mindannyiatokért kiontatott. Nélküle nem lesztek képesek,  hogy megtaláljátok azt a valódi erőt, amellyel dicsőségemet tökéletesen hirdethetnétek.
Gyermekeim,  meg kell értenetek,  hogy a létezésembe vetett hitetek,  csak egy része a lelki utazásaitoknak. Sok minden van még, amit meg kell értsetek. Ha a testi örömöktől megtartóztatjátok magatokat,  akkor igazán feltöltve lesztek. Azon tény alapján,  hogy a sátán a testi kísértések által ellenőrzése alatt tartja az embert, meg kell neki tagadnotok,  hogy ezekhez az örömökhöz hozzáférhessen,  ami valószínűleg beteggé tesz benneteket. A böjtölés,  a legnagyobb lehetőségek egyike,  hogy lelketeket a sátántól és démonaitól megszabadítsátok. Erre az áldozatra nagyon kevés ember tudja magát elkötelezni, pedig ez olyan egyszerű és nem árt egészségeteknek sem. Ha egy napot böjtöltök egy héten, akkor az különleges kegyelmet fog nektek hozni.  Ha tiszteletből Nekem,  az Isteni Megváltótoknak,  kis áldozatokat hoztok,  nemcsak lelkeiteket mentitek meg,  hanem még Hozzám is közelebb fogtok kerülni. Más áldozatok,  mint az anyagi javakról való lemondás is,  közelebb hoz benneteket Szent Szívemhez.
Gyermekeim,  az életeteknek, nem az anyagi javak körül kellene forognia, főleg,  ha arra valójában nincs is szükségetek. Ha elfogadjátok az egyszerű dolgokat, amelyekre szükségetek van, és időtöket Rám szánjátok,  igaz elégedettségben lesz részetek. Nemcsak ebben, hanem először életetekben fel fogjátok ismerni a valódi szabadság értelmét. Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert,  mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság,  luxusélet, zene, alkohol és híres személyek istenítése által. Ha elfogadjátok azt, hogy mindezek csak egyszerű illúziók,  akkor meg fogjátok érteni,  hogy időtöket itt a Földön, nem lenne szabad ilyen haszontalan dolgokkal eltölteni.
A ti időtök itt a Földön, csak egy része az Örökkévalóságig tartó utazásotoknak. Életetek, a halál után,  más módon, de folytatódni fog. Attól függetlenül,  hogy az emberek hisznek Istenben, az Örök Atyában vagy sem,  lelkük, haláluk után, mégis tovább fog élni.
Most,  a fényt keressétek, úgy,  hogy az Örökkévalóságban igaz boldogságra találjon lelketek és méltó helyet kapjon a Paradicsomban. Ahhoz,  hogy elérjetek erre a lelki szintre, kérlek benneteket, hogy hozzatok áldozatot,  a test áldozatát,  addig ameddig még itt a Földön éltek. Ajánljátok fel életetek minden szenvedését az elveszett lelkekért és majd a jutalmat  learathatjátok,  amelyek a következő életben rátok várnak.
A ti szerető Megváltótok,
Jézus Krisztus
„Mária által Jézushoz!” – Csíksomlyói búcsú 2011

Az idén is több százezer zarándokot várnak a Csíksomlyói búcsúra, amelyet az idén június 11-én tartanak. A Kissomlyó- és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben található Hármashalom oltárnál megtartott szabadtéri szentmise ünnepi szónoka Spányi Antal székesfehérvári püspök lesz. Az idei búcsú mottója: „Mária által Jézushoz!” Az előző évekhez hasonlóan most is fontosnak tartjuk hangsúlyozni: a csíksomlyói pünkösdi búcsú elsősorban zarándoklat, és szeretnénk, ha – történelmi múltjához hűen – vallási cselekmény is maradna.

A legfontosabb tehát az, hogy a Csíksomlyóra zarándokolók az Isten imádását, a boldogságos Szűz Mária tiszteletét tartsák szem előtt, és tudatosítsák magukban, hogy a bűnbánati gyakorlatok, a gyónás, az áldozás és a szentmisén való részvétel mellett a zarándoklatnak az áldozatvállalás is része.
Évről évre megtapasztalhatjuk azonban, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsúsok között sokan vannak olyanok, akik nem a lelki-vallásos tartalmat és lelkületet keresik, hanem annak alkalmaként használják fel, hogy a keresztény értékrendtől merőben eltérő csoportidentitásukat mutogassák. Ennek a több éve megfigyelhető jelenségnek a megemlítésével nem szeretnénk senkit bántani, de mint a kegyhely őrei úgy gondoljuk, hogy ezek a megnyilvánulások nem találkoznak a búcsús zarándoklat alapvető értelmével, szerepével, amely a bűnbánatban, az Istennel való közös találkozásban, a Mária-tiszteletben keresendő.
Törekedjünk tehát a búcsújárás szerepének megőrzésére úgy egyénileg, mint közösségi szinten, hogy keresztényekként megfelelő magatartásunkkal méltó folytatói lehessünk és maradhassunk őseink hitének, a csíksomlyói búcsújárás hagyományainak! Meggyőződésünk, hogy a közös imádkozásban és a közös Szűzanya-tiszteletben megnyilvánuló tiszta hit az Istenre való rátalálás mellett minden magyar egymásra találásának a kegyelmévé is válik. (Fr. Péter Arthur OFM csíksomlyói ferences házfőnök)
A búcsú liturgikus programja
Június 10-én, péntek este a 7 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a 2011-es csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelyet a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás követ.
Június 11-én, szombaton fél 6-tól folyamatos gyóntatás és áldoztatás lesz a kolostor négyszögletű udvarában. A szentmisék reggel 7-kor, 8-kor és este 7 órakor lesznek a kegytemplomban.
Az ünnepi szentmise, amelyet a Duna Televízió élőben közvetít, fél 1-kor kezdődik a Kissomlyó- és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben található Hármashalom oltárnál. A szentmise szónoka Spányi Antal székesfehérvári püspök lesz. A kordon a papsággal fél 11-kor indul a Csíksomlyói Ferences Kolostor elől. Éjszaka a kegytemplomban reggelig tartó virrasztásra kerül sor.
Június 12-én, vasárnap pünkösd ünnepe. A szentmisék reggel 7-kor, 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor lesznek.
Június 13-án, hétfőn, pünkösd másodnapján a szentmisék szintén reggel 7-kor, 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor lesznek.
Borsodi L. László ferences sajtóreferens