2011. január 13., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

2011 – A megtisztulás éve

2011. január 11-12. 23.45-00.30

Szeretett leányom,  végre újra egyesülhetünk. Az elmúlt napokban, olyan mértékben alakult át lelked állapota,  hogy képes legyen befogadni  üzeneteimet. Ne félj,  szívedbe fogadni ezeket az üzeneteket,  mert azok közül,  amelyeket eddig a világ számára adtam ezek a legsürgetőbbek,  még akkor is,  ha időigényesek.
2011-es évben megkezdődik az átalakulás– a megtisztulás- folyamata,  amelyet milliónyi ember, szerte a világon tanúsítani fog.  Az ima segít ugyan a világ katasztrófáinak elhárításában,  de most már sajnos ez nem elég ahhoz,  hogy visszafogja az Örök Atya kezét,  amely rövidesen lesújt az emberiségre.
Most már mindenki tisztán láthatja mindazokat a rossz tetteket, a lélek és a test szennyezettségét,  amelyek a jelen világot jellemzik. Itt az idő, hogy megálljanak  mindazok,  akik csak a mindennapos dolgokkal vannak elfoglalva, hogy mindazt tudatosítsák,  ami a szemük előtt történik.
Az ördög,  a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért  már a  mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira,  hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai.  Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosság száma megszaporodik,  az csak a csalótól van,  az ördögtől,  mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti.
Nem nyilvánítja ki magát, de ott van minden nyílt demonstráción amelyek, dicsőítik a szexuális erkölcstelenséget és a súlyos testi sértéseket másokkal és önmagukkal szemben.
A luxuscikkek iránti állandó hajsza, fogva tart benneteket,  mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim, ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával megtapasztaljátok lassan,  hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a  hasztalan dolgok, nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket,  pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak  ima által,  különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el.
A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz
A Földön mindig több és több földrengés lesz,  ezekben nyilvánul meg Atyám dühös haragja. Nektek pedig hálátlan gyermekeim,  akik igazság fényének hátat fordítottatok, elővigyázatosnak kell lennetek. Megkezdődik a nagy Szorongattatás ideje,   ahol az ökológiai katasztrófák megerősödnek. Az embert önkívület keríti hatalmába. Az emberiség fel fogja ismerni és el fogja fogadni  Apám létezését  és azt is  tudni  fogja,  hogy Én leszek az,  az Ő szeretett Fia, aki ezt a világot felkészítem és tanúmmá teszem második eljövetelemre. Ez az idő egyre közeledik.  Előtte azonban az egész világ alá kell vesse magát a megtisztulás folyamatának. Amint a katasztrófák száma egyre nőni fog,  úgy fog nőni a sátán követőinek száma is. Ők dacból tovább fogják élni nyomorúságos,  gonosz életüket és híveimnek meg azoknak,  akik az Igazságban élnek fájdalmat okoznak  és terrorizálni fogják őket.
Ha híveim ennek a hitetlen világnak megvallják a valódi Igazságot,  mindig több lesz azoknak a száma,  akik elfogadják azt a tényt,  hogy a világban valóban változások történnek. Az  üzenetek által,  amelyeket kiválasztott gyermekeimnek adok, rövidesen a többiek is meg fogják érteni az eseményeket.  A most kibontakozóban levő események nem csak az emberek előidézése által történnek. Ezek,  csak a Mennyei Atyám nyomatékos engedélyével történhetnek meg.
Elérkezett az idő a pecsét felbontására
Gyermekeim, elérkezett az az előre jelzett idő,  amikor a pecsét felbontásra kerül és a trombitaszó harsonájára megkezdődnek a változások. Isten, aki az egész emberiség  megteremtője nem azért fogja mindezt jóváhagyni, hogy az a világ hasznot húzzon belőle. Függetlenül attól,  hogy maga a sátán,  milyen messzire jutott el gonosz tetteiben és hogy  hívei üres ígéreteinek mennyire tettek eleget, egyetlen követője sem lesz megkímélve,  ha az emberek meg nem bánják tetteiket.
Kedves gyermekeim,  legyetek az Én követőim és az Örök Atya követői és nyissátok meg szíveteket. A sátán ugyanis már kinyilatkoztatta magát, hatalma oly sok gyermekemet fertőzött meg,  hogy már nem hisznek az erényekben sem,  az olyanokban, mint: a becsületesség,  a jó tett,  és a családokért,  vagy az egymásért való élet. Testvér,  testvér ellen fordul,  szomszéd,  szomszéd ellen,  a papok a feletteseik ellen,  a püspökök pedig a Szentírás tanításai ellen.
Miért büntettek engem a szeretetlenséggel?
Az én gyermekeim még ennek a szép bolygónak is hátat fordítottak,  amelyet az Isteni Atya, a világmindenség Megteremtője, oly nagy szeretettel ajánlott fel nektek. Mit tettetek? Miért büntettek engem szeretetetek hiányával? Mindezt Megváltótokkal teszitek? Miért mondotok le a legfontosabb szükségletekről – vagyis arról,  hogy a lelketeket tápláljátok,  hogy szomjatokat oltsátok, annak,  hogy megismerjétek Atyám birodalmát,  a Mennyországot, melyet örökségül ígért nektek? Gyermekeim ti a saját üdvösségeteknek fordítottatok hátat! Észre sem veszitek?  Higgyétek el,  hogy nem menthetlek meg benneteket,  ha lelkiismereteteket most meg nem vizsgáljátok, és ha nem imádkoztok lelki vezetésetekért.
A papok ignorálják tanításomat
Az Egyház pásztorai, az Én szent szolgáim,  akik azért lettek kihelyezve,  hogy vezessék nyájamat, a sátán létezésére nem hívták fel nyomatékosan a hívek figyelmét. Arra törekedtek,  hogy a modern,  nyitott és praktikus tanítás érvényesüljön,  de az nem tudatos számukra,  hogy milyen veszélyes ignorálni Atyám könyvének tanításait.  Annak  a könyvnek,  amely tisztán és érthetően megmutatja az ördög létezését,  azt,  hogy az ördög,  hogyan működik minden egyes ember által,  hogy hogyan csalogat el benneteket végérvényesen a nektek szánt  örök Hazától, az új Paradicsomtól, amelyet már akkor megígértem,  amikor a kereszten meghaltam értetek. Nem egy ismeretlen csoportért adtam oda az életemet,  hanem minden egyes emberért, értetek,  hogy ezáltal megmentselek benneteket.
Tudjátok meg,  hogy szeretetem mérhetetlen irántatok,  mégis nagy fájdalommal jár,  mert megtagadjátok létezésemet. Abban a naiv hitben és vakságban éltek,  hogy  azt hiszitek,  hogy a Föld minden egyes kívánságotokat teljesíteni tudja. De azt elfelejtitek,  hogy az örök élet,  csak a túlvilágon következik be.
A jövendölések,  irgalmasságból adattak
Azok a  jelek, üzenetek és a jövendölések,  amelyeket gyermekeimnek adtam az évek során,  mind irgalmasságom bizonyítékai.  Híveim  kivételével,  ezekre csak nagyon kevés ember figyel oda.  Kevesen nyitják ki szemüket,  és kevés azoknak a száma is,  akik egy percre magukba szállnak,  hogy feltegyék a kérdést: Nem lehetséges-e mégis,  hogy itt Isteni közleményről van szó?  Ha pedig úgy van,  akkor mit kell tennem?
Erre a válaszom pedig az,  hogy a következő alkalommal  figyeljetek oda és fogadjátok el az Igazságot,  aztán döntsétek el,  hogy milyen úton akartok tovább haladni. Imádkozzatok lelketek üdvösségéért,  és szeretteitek lelkeiért. Nem tudom elérni, ezért elveszítem mindazokat,  akik Nevem hallatára büszkén és megvetően hátat fordítanak,  akik tiszteletlenül legyintenek, amikor követőim Igazságomat hirdetik. Jeleket és üzeneteket is csak irgalmasságom által adhatok nektek,  hogy segítsenek és vezessenek titeket,  nem erőszakolhatlak benneteket,  mivel az emberiség szabad akaratot kapott az Örök Atyától,  a világmindenség Teremtőjétől. Üzeneteimet,  nemcsak nagy szeretetből és irgalmasságból juttatom el hozzátok,  hanem azért,  mert ezek fájdalmamnak és elkeseredettségemnek következményei is.
Szenvedésem,  fájdalmam és sérülésem olyan mértékben erősödik,  ahogyan gyermekeim a sátán kitárt karjaiba rohannak.  Most azért fontos  felvilágosítani benneteket,   hogy megtudjátok azt,  hogy milyen sors vár mindazokra,  akik Engem,  vagy az Örök Atyát visszautasítják.
A pokol létezése
Abban az esetben,  ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll,   hogy tagadják az Örök Atya létezését- el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni,  hogy valójában mit is tettetek,  amikor átlépitek a pokol kapuját.  Higgyétek el gyermekeim,  hogyha előre látnátok azt a sokkot,  azt a borzalmas érzést,  amelyet a lelkek átélnek,  mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük,  abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni.  Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben mindenkinek része lesz,  aki a bűn útját választja,  a nagy félelemtől holtan esnétek össze.
A pokolhoz vezető út,  először szépnek tűnik, kellemesnek,  csalogatónak,  tele csodákkal,  de a félúton mindez megváltozik,  innen már lefelé haladtok.  Amikor elértettek már a félútig,  a változások hatására,  szemetek előtt már megjelennek az elégtelenségek. Ez a különlegesen üres  és csalódottságot keltő érzelem,  végig  kísér benneteket az út hátra levő részében. Megérteni nem tudjátok,  hogy miért van ez az érzés bennetek. Elvárásaitokkal ellentétben a külső élményeitek,  tele nyugtalansággal,  kellemetlen érzéssel töltenek el benneteket,  amelyhez a harag, a frusztráció,  a magány és a félelem keveredik. Amikor az út végére értek és találkoztok a bálvánnyal,  akit eddig követettek,  és annak leereszkedő mulattató szemébe néztek, akkor a rémülettől rekedtségig fogtok ordítani. Ebben az utolsó pillanatban a segítségemért  fogtok kiáltani.  De akkor már késő lesz.
Ebből a stádiumból már nincs visszaút. Most, és még ebben az életben kell válasszatok. Minden egyes elveszett lélekért,  mérhetetlen  fájdalmamban,  a legkeservesebb könnyeket  fogom sírni, de  abban az időpontban mégsem menthetlek már meg benneteket. Szabad akaratotok,  amellyel saját sorsotokat határozzátok meg,  elveszi minden hatalmamat.
Ezáltal,  talán kissé szigorú üzenet által, amelyet az egész világ számára adok,   mély szeretettel figyelmeztetlek mindőtöket,  mint utolsó figyelmeztetés.  Nyomatékosan kérlek  fel benneteket, hogy végre Rám  hallgassatok,  hogy lelketeket még megmenthessétek.
A ti szeretett Jézus Krisztusotok,
Megmentőtök és Igazságos Bírótok



A Figyelmeztetés – Jézus második eljövetele közel van – alkalom lelketek megmentésére
2011. január 12. szerda, 15.00
Leányom,  a tegnapi üzenetem szigorú volt.  Sokan, miután ezt az üzenetet elolvasták azt fogják mondani,  hogy:  „Az Úr nem így szól hozzánk”. De ők ezt honnan is tudhatnák? Azokról a gyermekeimről beszélek,  akik másoknak  ki vannak szolgáltatva és szenvednek. Isteni Irgalmasságom által szólok hozzátok, azért,  hogy megmentésetekben segítségetekre legyek, és hogy az új Paradicsomban egyesülve, egy Szent Család lehessünk.
Egyetlen lelket sem szeretnék elveszíteni.  Most már egyre fontosabb,  hogy meghalljátok hangomat.
A hitetleneknek nehezükre esik
Megértem,  hogy sok gyermekemnek,  különösen a hitetleneknek,  nehéz a halál utáni életben hinni.  Ők kizárólag csak a világi ügyekkel foglalkoznak, a túlélésért küzdenek,  közben a lelki életet annyira elhanyagolják,  hogy nem tudnak már hinni az  elkövetkező életben. Nekik most kell magukba szállniuk. Azt hiszik,  hogy a halál után vége mindennek,  hogy ez az egyetlen világ, amiért aggódniuk kell. Mennyire el vagyok keseredve ezekért,  a rossz útra tévelygett lelkekért!  Ha csak egy futólagos pillantást vethetnének arra,  amit a Paradicsom kínál számukra,  akkor napjaikat csak imával és  dicsőítéssel töltenék és hálával magasztalnának Engem és a Mennyei Atyát.
Az új világ, valóság,  amit mindenkinek megígértem. Áldottak mindazok,  akik ezt a Valóságot nem felejtették el  és akik,  a mai napig mindennap imádkoznak Hozzám. Mennyire szeretem híveimet! Mégis mennyit szenvedek értük! Ezek a jámbor hívek,  mindent megtesznek, hogy létezésemről másokat is meggyőzzenek. Nevemért,  mégis kinevetik és kigúnyolják őket. Mennyire megtöri ez Szívemet!
A túlvilági lelkek vágyakoznak mindazokért,  akik elhagyták hitüket
Ha tudnátok,  hogy a túlvilági lelkek mennyire vágyakoznak azokért,  akik elhagyták hitüket! Azok a hozzátartozóitok,  akik  Atyám békés birodalmát élvezik,  állandóan imádkoznak és közbenjárnak értettek. Amit nem tudtok,  az a következő: ha időt szántok arra,  hogy elbeszélgessetek Velem – saját szavaitokkal – és arra kértek,  hogy vezesselek benneteket, válaszolni fogok még akkor is,  ha hitetek langyos.  Ti pedig tudni fogjátok, hogy Én válaszoltam.  Gyermekeim, forduljatok most felém és saját szavaitokkal kérjétek,  hogy erősítsem meg hiteteket.
Gondoljátok át azokat a tanításokat,  amelyeket ebben az üzenetben adtam nektek,  és  gondoljátok át a Szentírás tanításait, és tudni fogjátok, hogy milyen életet kellene élnetek. Nagyon közel az idő,  amikor leleplezem irgalmasságom által mindazokat, akik nem tartották be tanításaimat, és feltárom előttük azokat a bűnöket,  amelyeket életük során elkövettek.
Ez nem az ítélet lesz,  csak ízelítő abból,  ami körülbelül történi fog
Mindaz,  ami meg fog történi, irgalmasságom következménye lesz. Bűneiteket fogjátok látni,  úgy ahogyan azt én látom.  Rögtön meg fogjátok érteni,  hogy miért voltak azok helytelenek és sértőek számomra.  Gyermekeim, itt lesz az alkalom,  hogy megbánjátok azokat. Ez nem ítélet lesz,  hanem ízelítő abból,  ami meg fog történni.
Az ítélet előtt,  irgalmasságomból kapjátok a legnagyobb ajándékot – az alkalmat arra,  hogy megbánjátok, és hogy életeteket megváltoztassátok – arra az időre, amikor visszajövök a Földre.  Amint azt már tudjátok,  akkor már nem, mint Megváltótok,  hanem,  mint Igazságos Bírótok jövök hozzátok. Gyermekeim,  ez az idő most már közel van. Ne féljetek. Szeretem minden egyes gyermekemet.  Szívembe zártalak benneteket.  Hagyjátok jóvá közbenjárásomat és engedjétek,  hogy Atyám Királyságába vezesselek titeket. Sohase féljetek a haláltól! A halál csak egy kapu lesz,  amelyen keresztül az Örökkévalóságba léphettek be, és amely szeretettel és boldogsággal van tele.
A földi élet csak az idő átutazása
A ti földi életetek,  nem más,  mint az idők átutazása,  amely szeretetet, örömöt,  fájdalmat,  elutasítást,  félelmet, bosszúságot, kétségbeesést, frusztrációt és szomorúságot tartalmazhat. Ha felém fordultok,  enyhülni fog fájdalmatok.  Áldottak mindazok, akik szenvednek,  különösen,  akik  az ÈN Nevemben szenvednek,  mert ők megdicsőülnek Atyám Országában. De áldottak azok is,  akik megtérnek,  akkor a Mennyországban nagy lesz az öröm.
Az új Paradicsomban, ami az én birodalmam,  szeretettel fogadnak majd benneteket. Már most imádkozzatok lelketekért és családtagjaitok lelkéért.  A Nagyfigyelmeztetés nagyon közel van. Akkor majd  megismeritek az igazságot és  alkalmat kaptok a megváltásra. Szeretlek mindőtöket.  Boldog vagyok,  mert tudom, hogy sok gyermekem fog megtérni Hozzám és a Mennyei Atyához, hiszen a végidő sürget. Legyetek készen.
A ti szerető Megváltótok,
Jézus Krisztus


További információk: www.mariakoncert.hu

VASÁRNAP ÉJFÉLKOR LEÁLL A MAGYAR KATOLIKUS RÁDIÓ

A legrosszabb rémálom következik be azzal, hogy a Magyar Katolikus Rádiónak (MKR) le kell állnia január 16-án 0 órától. Az MKR Haydn Búcsú szimfóniáját sugározza utolsó alkalommal - nyilatkozta Juhász Judit, az MKR vezérigazgató-helyettese ma délután az MTI-nek.

Mint mondta, tudomása szerint a médiatanács mai ülésén nem szerepel a katolikus rádió öt érvényes pályázata. Az MKR ezentúl ugyanis nem középhullámú frekvencián, hanem - pályázatuk kedvező elbírálása esetén - ultrarövid-hullámon adhat majd adást, ám ez utóbbi mindössze szigetszerű lefedettséget biztosíthat majd a rádió számára. Juhász Judit felhívta a figyelmet: a mostani kondíciók alapján az eddigiekkel ellentétben nem lesz lehetőségük a határon túli magyarokhoz szólni, pedig ők szép számmal gyarapították az MKR hallgatóságát. Addig azonban, amíg nem lesz döntés az ultrarövid-hullámú frekvenciákról, csak interneten és a Magyar Televízió műholdas adásaihoz kapcsolódva lesz lehetősége a műsorszórásra a katolikus rádiónak. Az eddigiekhez képest, amikor akár egymillió ember is hallgathatta műsoraikat, ez mindenképpen visszalépés, a hallgatóktól pedig „tömegével kapják a kétségbeesett leveleket” ezt illetően - hívta fel a figyelmet.

A csökkentett elérésű műsorszórás során is „változatlanul a legnagyobb odaadással és a megszokott jó színvonalon szeretnék tovább folytatni a műsorkészítési munkát” – fogalmazott. Juhász Judit megjegyezte: az Antenna Hungária is jelezte, hogy újratárgyalná a szerződés feltételeit. Ezzel kapcsolatban annak az elképzelésének adott hangot, hogy jó volna a nagy számú hallgatóság érdekében, ha a középhullámról való leállás és az ultrarövid-hullámra való átállás között lenne átmenet, amíg nem nyernek néhány ultrarövid-hullámra kiírt pályázaton.

Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára a testület téli rendes ülése után tartott sajtótájékoztatón decemberben utalt arra, hogy a Magyar Katolikus Rádiónak januárban lejár a középhullámra szóló sugárzási szerződése, s a püspöki konferencia továbbra is várja több beadott ultrarövid-hullámú frekvenciapályázat eredményét. Elmondta, az MKPK megtesz mindent, hogy a katolikus rádió megmaradjon, és ha nem nyer egyik pályázata sem, akkor „meg kell nézni a konkrét lehetőségeket”.
(MTI)



„A Mária Rádió egyből a lényegre tér”

A Mária Rádió nem tesz tiszteletköröket, egyből a lényegre, az evangéliumra tér – mondta az adó öt évvel ezelőtti indulása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Székely János püspök, a rádió védnöke. A Mária Rádió adása 2006. január 15-én indult el.
Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, a püspök kar cigánypasztorációs referense, a Mária Rádió védnöke és önkéntese kifejtette: a Mária Rádió nem tesz tiszteletköröket, egyből a lényegre, az evangéliumra tér. Az egyház küldetése nem taktika vagy stratégia, a cél nem az, hogy mindenáron sokan legyünk és erősek legyünk. „Szívem ujjong üdvözítő Istenemben” – mondta Mária, és ez az öröm a Mária Rádió hangja. Ez szelíd, halk hang, a Góliáttal szemben álló Dávid hangja. A média negyedik hatalmi ágként inkább a pozícióban lévőknek ad lehetőséget a megszólalásra. Ellenben a Mária Rádiót adását az egyszerű hívők készítik – fejtette ki Székely János, hozzátéve: ez olyasmi, mint az özvegyasszony két fillére.
Baritz Laura domonkos nővér, a Sapientia főiskola gazdaságetikai képzésének vezetője, aki Pénz és élet címmel vezet műsort a rádióban, elmondta: A Mária Rádió missziós szerepet vállal ezzel a műsorral is, hiszen az egyház társadalmi tanítása a közelmúltig „mostohán kezelt téma volt”, a főáramú gazdaság pedig a haszonelvűségen alapszik.
 Náray Szabó Gábor akadémikus, a hit és tudomány viszonyát tárgyaló műsor szerkesztője kifejtette: számára a szolgálat nem fáradtság vagy áldozat, hanem öröm. Ez a téma pedig tizenéves kora óta foglalkoztatja.
 Szabó Tamás, a Mária Rádió igazgatója elmondta: a Mária Rádió műsorai három fő kategóriába sorolhatóak be: az egyik az ima. Mint megjegyezte, eleinte azt gondolták, ezt unni fogják az emberek, ehhez képest az imaműsorok a legnépszerűbbek közt vannak. Sugároznak rózsafüzért, zsolozsmát és napi szentmisét, mindig az ország más pontjáról. A másik két műsortípus az egyház tanítását ismertető, illetve az életvezetési műsorok.
 A magyar Mária Rádió története 1998-ban indult, amikor Habsburg Mihály kezdeményezte a létrehozását. 2000 óta dolgozott ezen egy önkéntes csoport, és végül 2006 elején indult el az adás. A rádió alapelve, hogy száz százalékban önkéntesek készítik a műsorokat, száz százalékig adományokból tartja fenn magát, nincs benne reklám és politika. „Az Istennek szánt idő nem eladó” – szokta mondani Szabó Tamás. A rádiót az első másfél évben a Mária Rádiók Világcsaládja segítette anyagilag, tőlük kapták a berendezéseket, és ők állták a működést is, egyre kisebb mértékben. Azóta azonban önellátó a rádió, és nem kap sem egyházi, sem állami támogatást sem, húszezer ember adományai tartják el.
Szabó Tamás szerint „a kulcs Medjugorjében van”. A Mária Rádió ugyanis először Olaszországban indult el, úgy, hogy egy kis helyi rádiót működtető pap – Olaszországban rengeteg helyi adó van, hogy a törött lábú nénik is hallgathassák a misét – ellátogatott Medjugorjéba, majd önkénteseket keresett a rádióhoz, amit Mária nevére keresztelt át. Hamarosan önkéntesek özöne jelentkezett, és pár év alatt Olaszország egyik legnagyobb rádiója lett az adó. „Ez nem emberi erő műve” – véli az elnök.
A sajtótájékoztató vendége volt Fideli László, az Extrém Rádió egykori tulajdonosa, akitől a Mária Rádió megvette az első frekvenciát. A cél az országos lefedettség, és szeretnének a diaszpórához is eljutni, mert bár Erdélyben és Délvidéken van magyar nyelvű Mária Rádió, és hamarosan a Felvidéken is elindul, a világ magyar szórványát is szeretnék elérni. Emellett szeretnék megismertetni a rádiót azokkal is, akik nem tudnak róla, hogy létezik. A jelenleg használt 17 frekvenciából csak kettőt kaptak az ORTT-től, a többit megvették vagy bérlik. A további bővüléshez is ők maguk kerestek 12 frekvenciát, amit persze  csak akkor használhatnak, ha nekik ítéli oda a médiahatóság. Szabó Tamás elmondta: az új médiaszabályozás annyiban lehet előnyös a számukra, hogy erősebb benne az értékelvűség, és talán méltányosabbak lesznek a Mária Rádiót érintő döntésekben, azaz több frekvenciát ítélnek oda nekik.
A Mária Rádió hétszáz önkéntese által készített 115 programot 150 ezren hallgatják a sajtótájékoztatón kiosztott felmérés szerint. A rádió lapját 26 ezren kapják meg címükre minden hónapban. Terveik között szerepel könyvek kiadása, most fordíttatják például az Élni és vállalkozni című bestsellert. Szeretnének nagyobb teret adni a népi hagyományokon nyugvó szakrális zenének, a Család éve kapcsán számos, a családdal foglalkozó adást készítenek majd, és a reggeli magazinokban szeretnének véleményrovatot indítani, amiben közéleti témákról fejtenék ki keresztény szemléletű véleményüket az arra felkért személyek.
Magyar Kurír
Ne felejtsd el, háborúban állsz, és a csata minden reggel elkezdődik abban a pillanatban, amikor kinyitod a szemed. A győzelemhez: „erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében…vegyétek fel az Isten fegyverzetét… felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát… az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által… hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát…” (Efézus 6:10-20).