2010. november 24., szerda

2010.11.23.

2010. november 23. Kedd

Megkérdeztem drága Jézusomtól, hogy elmondhatom-e ezeket, a szép kegyelmeket egy ismerősömnek, akivel nemsokára találkozni fogok. Jézus: Drága gyermekem, X egy nagyon kedves választottam. Mivel őt is ugyanúgy szeretem, mint benneteket megengedem, hogy elmondhasd neki nagy lelki örömeidet. Én valóságosan ott leszek köztetek, és örömmel fogom hallgatni a ti beszélgetéseiteket, melyek Szent Szívemnek nagy vigasztalást nyújtanak rengeteg közömbös és hitetlen gyermekem mellett. Imádkozz értük gyermekem, mert nagy szükségük van rá! Ellenségem, a gonosz, milliónyi gyermekem lelkét rabolja el tőlem, és az örök kárhozatba viszi őket. Mivel szabad akaratuk döntése az én akaratommal ellentétes, ezért nem tehetek értük semmit. Mert végtelen szeretetem tiszteletben tartja döntésüket. De a ti engesztelő imáitok hatására megkaphatják tőlem a kegyelmet, hogy megtérhessenek.

Újból tervezzük, hogy decemberben elmegyünk Kadarkútra. Megkérdeztem erről drága Jézusom véleményét. Jézus: Drága gyermekem! Terveitekre és utazásotokra áldásomat adom. Mert Mi, Égiek, mindig tárt karokkal várunk benneteket a kadarkúti engesztelésre. Gyermekem, bízz bennem, mert gondoskodni fogok mindenről, hogy újból találkozhassatok és beszélgethessetek választottammal.

Megkérdeztem a drágalátos Szűzanyát, hogy-hogy mindig mosolyogva látom őt? Szűzanya: Drága gyermekem, arcom sugározza Mennyei Atyám szeretetét felétek, mely számomra mennyei örömöt jelent. Mosolygok gyermekem, mert ezzel a szeretet cselekedettel is példát mutatok nektek. Szent Fiam boldognak akar látni benneteket, nem pedig szomorúnak. Elmondom neked, gyermekem, hogy a Mennyországban mindenki boldog és mosolyog. Meg kell tanulnotok, hogy a földön nektek is sugározni kell a Mennyország örömét, mivel ti is megtaláltátok földi boldogságotokat, vagyis Szent Fiamat. Ezek által is úgy fognak rátok tekinteni az emberek, mint egy igazi keresztényre.

Megkérdeztem az Út egy választottja által, hogy mi legyen a naplóm címe. Jézus: A naplód címe ez legyen: Égi Kegyelmek Zápora.

Majd azt is megkérdeztem az Úr Jézustól, hogy mit jelentenek az égi jelek, melyeket Nagyfaluban láttam. Jézus:
1.    Véremet ontottam értetek: ezt jelenti a szent ostya a piros fénnyel a napban.
2.    Az új világ teremtésekor e régi nap megsemmisül.
3.    Piros fény: sok halott lesz a Figyelmeztetéskor.


Néha aggódom, hogy vajon mindig tisztán kapom-e a válaszokat az Égiektől. Jézus: Ne aggódj gyermekem, bízz Bennem! Mert minden válasz, melyet Tőlünk kapsz, az nem a te gondolatod, hanem Én ültetem bele kicsi értelmedbe és szívedbe.

Szentmisén való szentáldozás
Látomásban a Szűzanya áldoztatott meg bennünket. Kék ruhában és fehér fátyolban, mosolyogva adta nekünk a szent ostyát.

Szentmise végén
Nagyon szomorú voltam. Látomásban én és édesanyám az Úr Jézus és a Szűzanya előtt térdeltünk. Mindketten megsimogatták arcunkat majd homlokunkra egy keresztet rajzoltak. Meglepetésemre a Szűzanya kedves hangját hallottam, mely nagy vigasztalást nyújtott nekem. Ezt mondta: Ne sírj gyermekem! Mert mi melletted vagyunk. Vigasztaljon benneteket jelenlétünk.

Később megkérdeztem a Szűzanyát, hogy-hogy mindig a medjugorjei Szűzanyaként látom őt. Szűzanya: Drága gyermekem! Azért látsz engem úgy, mint a medjugorjei Szűzanyát, mert szívedben Én vagyok a Béke Királynője. Elárasztalak téged gyermekem a békémmel, mely megvéd ellenségem kísértéseitől. Akinek szívébe béke uralkodik, annak lelkében nem tud kárt tenni a gonosz.

A megpróbáltatásokról, próbatételekről gondolkodtam. Mennyei Atya: Drága gyermekem! Azért engedem meg ezeket, mert próbára akarom tenni hűségeteket. Próbára teszlek benneteket, hogy vajon mindig megmaradtok-e kitartásotokban, hűségetekben és az irántam való szeretetben, és ha jól kiálljátok a próbát, akkor nagy kegyelemmel foglak megáldani benneteket.

Mennyei Atyám, köszönöm neked, hogy szüleimen keresztül számtalan jótéteményben részesítettél. Fizess meg nekik a sok jóért, amit velem az első naptól kezdve tettek; és segíts, hogy hálás lehessek irántuk. Áldd meg munkájukat és fáradozásukat, tartsd meg őket jó egészségben, vigasztald őket a megpróbáltatások idején. Engedd, hogy gazdagodjanak a jóban és őrizd meg őket minden rossztól. Áldd meg testvéreimet is és minden rokonomat. Ne engedd, hogy családunk egy tagja is elvesszék örökre, hanem egyesíts mindannyiunkat újra örök atyai házadban.

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Figyelmeztetés az atomháborúra

2010. november 23. csütörtök; 3:00 óra

Leányom, szenvedsz a munka miatt, amit a kedvemért teszel. A sötétség, amit érzel a csalótól jön, aki felhasználva az ismerőseidet a sötétség ereje által, minden órában rád támad. Annak ellenére, hogy kétségbeesel, valójában védve vagy. Megmondtam neked, hogy a csaló nem fog ártani a lelkednek. Továbbra is imádkoznod kell a legszentebb Rózsafüzért, hogy szenvedéseidben állandóan védelemben legyen részed. Miközben Édesanyám tiszteletére imádkozod ezt a nagy erősségű imádságot, látni fogsz egy különbséget.
Nem egyszerű befejezni ezt a munkát, amelyen fáradozol az Én Nevemért, de erősnek kell maradnod. Leányom, ha ez a mű eljut a világhoz, békét és megelégedést hoz gyermekeimnek. Ha a gyermekeim megértik az Igazságot, akkor tudni fogják, hogy nem távolodtak el egymástól, és a Teremtő sem feledkezett meg róluk. Ennek a könyvnek a hatására szerzett tudás, vigasztalást nyújt nekik, és közelebb kerülnek Hozzám.
A háború terve folytatódik
Ne félj leányom, mert biztonságban vagy, bár erőtlennek érzed magad, és félsz a bizonytalanságtól. Még többet fog szenvedni az egész világ, beleértve a te országodat is, az egész világra kiterjedő ellenőrzés miatt, mivel ezzel szemben az emberek tehetetlenek lesznek. Ezért nagyon fontos az, hogy erre már most felkészüljetek.
Már korábban is mondtam neked, hogy fel kell hívnod gyermekeim figyelmét arra, hogy már most tervezzék meg teendőiket, amíg a rettegett globális háború el nem kezdődik. A háborút, amelyről most beszélek, a vörös sárkány irányítja. A sárkány, a világ új energiája, alattomos, s nyugaton városokat fog elpusztítani. Az idő közel van. Imádkozzatok, imádkozzatok, mert ez a veszély nem állítható meg, ha nem imádkoztok eleget a megállításáért. Imádkozzatok azokért, akik ebben az atomháborúban elvesztik majd életüket.
Három év van addig, mielőtt még a terv kibontakozna
Imádkozzátok ezekért a lelkekért. Mivel a vezetést egy globális hatalom veszi át, akik körültekintőek lesznek, hamis együttérzést színlelve, ők fogják ellenőrizni szabad életeteket, az ennivalótokat és az imáitokat. Népemnek ezért igyekeznie kell, hogy el tudja látni saját magát. Termeljétek meg magatok az élelmeteket. Időben keressetek olyan biztonságos helyet, ahol találkozni tudtok, hogy Isteni Megváltótokat dicsőíthessétek. De maradjatok erősek. Ne mondjátok el túl sok embernek, hogy ezt miért teszitek. Három év van addig, ameddig e terv jelei szemeitek előtt teljesen ki fognak bontakozni. Amire most felkészültök, az nagy segítséget jelent majd nektek ez alatt az idő alatt, bár időnként megkérdőjelezitek majd ezt, s talán elgondolkoztok ezen a terven, mert különösnek fogjátok találni.  A saját táplálékaitokat már most kezdjétek termeszteni. Vásároljatok vetőmagokat, mert a jövőben nem tudtok majd venni. Ezzel tápláljátok majd a családjaitokat az éhínség idején.
Menjetek most és készüljetek fel.
A ti szerető Megmentőtök,
Jézus Krisztus