2006. február 6., hétfő

2006. -A Szentírás éve - “Vedd és olvasd, éld és beszélj Isten Szaváról!”" 2006. február 3-4-5.

12. Elsőpéntek, Elsőszombat és Elsővasárnap Nagyfaluban.
Februárban: a Szentírásból Szent Márk evangéliumát olvassuk és éljük.
Havi mottó és röpima: “Íme, itt vagyok Istenem, hogy Akaratodat megtegyem!”
Közös imaszándék: a betegekért, beteggondozókért, orvosokért… ajánljuk fel ezt a hónapot.
Konkrét feladatunk: minden imánknál gyújtsunk szentelt gyertyát; minden pénteken este használjuk a szentelt vizet.
I. Nagyfalu: visszatekintő - lelkiismeretvizsgálat.
Megtettél-e mindent azért, hogy Isten legyen az első helyen az életedben? Most, készen vagy-e találkozni az Úr Jézussal? Rendszeresen jársz-e a templomba? Elkezdted-e végezni - lélekben - a Szűzanya által ajánlott imákat, a bűnösök megtéréséért? A jobbra való törekvéseddel erősíted-e Jézus Egyházát? Hálás vagy-e Nagyfaluért - a zarándokhelyért, - amely egyedi Isten Tervében? Lelki közösséggel együtt haladsz-e előre?
Áldozataidat felajánlottad-e az egység megvalósulásáért?
Mit kell tudjunk Isten Akaratáról?
Az igazi engesztelők: keresik és teszik a jót, Isten Akaratát. Ez az életszentség, a Mennyország útja!
Az alvilág fiai: a rosszat, a Gonosz Akaratát teszik. Ha nem térnek meg, ezen az úton a pokolba juthatnak.
Az evilág fiai: néha Isten Akaratát, néha a Gonosz Akaratát teszik! Ha nem döntenek radikálisan Isten mellett, a purgatóriumot nem kerülhetik el!
II. Nagyfalu - jelen.
Az Úr Jézus tanítása, 2006. február elsőpéntekén
Azért gyűlünk össze minden imatalálkozó alkalmával, hogy együtt keressük és tegyük Isten Akaratát. Jézus újra a tudomásomra hozta, hogy hamarosan visszatér a Földre! Készüljünk fel a Vele való találkozásra! Ne féljünk Jézustól! Mi, csak a bűntől féljünk, mert csak az választ el minket Jézustól. Jézus felhívta a figyelmemet három fontos dologra, amit meg kell tanulni és gyakorlatba kell tenni, visszajövetele előtt:
Keressük és ismerjük fel Jézust önmagunkban!
Imádjuk Jézust az Oltáriszentségben!
Fedezzük fel Jézus jelenlétét embertársainkban is!
Elgondolkoztam azon, hogyan lehet mindezeket gyakorlatba tenni. Az Úr Jézus a következőket mondta: “Én Jelen Vagyok bennetek a fogamzásotoktól - a halálotok pillanatáig! Azt, hogy bennetek élek, el kell, hogy higgyétek! Nagyon várom azt a pillanatot, amikor el kezdtek keresni Engem! Necsak a világban és a természetben, hanem elsősorban önmagatokban keressetek Engem. Ha Rám találtok, kérhetitek isteni segítségemet. Amit Én jónak látok üdvösségetek érdekében, azokat a kéréseiteket teljesítem. Megtapasztaljátok: Velem együtt már könnyebb elviselni mindent. Együttlétünket a lelki béke kíséri.”
“Kérlek benneteket: imádjatok Engem az Oltáriszentségben! Ilyen formában, rajtatok kívül vagyok! Ha együtt, a bennetek lévő Jelenlétemmel imádtok az Oltáriszentségben, jobban megszerettek Engem.”
“Így, egymásra találva, fel fogtok ismerni Engem az embertársaitokban is. Akármilyen is az a másik ember, Én benne élek! Egyesekben megkötözve vagyok jelen, a bűnös életük miatt. A bűnös emberek: félnek Tőlem, nem mernek keresni Engem, nem vesznek tudomást Rólam,… A ti jó példátok segíteni fog nekik abban, hogy Reám találjanak. Ne felejtsétek el: Én a bűnösökért jöttem e világra! Ne féljetek Hozzám jönni, mert Én szeretlek titeket. Megismétlem: ne féljetek Tőlem, mert Én nem mondok le rólatok! Én várok rátok! Tudom, Nélkülem árvák vagytok! Ha beismeritek bűneiteket és bocsánatot kértek Tőlem, Én megbocsátok nektek, elfelejtek mindent és Irgalmas Szívemre ölellek benneteket. Már régóta várom, hogy kimondjátok, tettek kíséretében: ‘Íme, itt vagyok Istenem, hogy Akaratodat megtegyem!’ ”
Szűz Mária tanítása, 2006. február elsőszombatján
Ezen az elsőszombaton a Szűzanya tanításait és kéréseit közvetítem nektek:
“Fel akarlak készíteni benneteket, Szent Fiam, Jézus visszajövetelére. Meg akarlak tanítani arra, hogy mit tegyetek gyakorlatba, amíg Jézus vissza nem tér. Jézus Öt Szent Sebének engesztelői, nagyon kedvesek Isten előtt, mert ez az engesztelés gyógyítja leghamarabb Jézus Sebeit. Jézus úgy fog visszatérni, hogy Szent Sebeiből fénysugár fog áradni felétek és az egész világra. Ez a fénysugár fogja begyógyítani a ti sebeiteket, amelyeket a világban kaptatok.” Kéri a Szűzanya: akár fizikailag - akár lelkileg -, járjátok körbe az engesztelő imával a Szentháromság hegynek a három pontját. Sok lelket menthettek meg ezzel az imával.
“Az Irgalmas Szívű Jézus barlangkápolnájánál tudatosítsátok: Jézus bennetek van! Engeszteljetek azokért - Jézus Öt Szent Sebe rózsafüzérével - akik Jézust nem veszik észre, nem értékelik önmagukban.
Az Egység Keresztjénél tudatosítsátok: Jézus jelen van az Oltáriszentségben. Engeszteljetek azokért - A fatimai imával és a Szentháromság rózsafüzérével - akik nem hisznek ebben, nem imádják Őt.
Szeplőtelen Szívem kápolnájánál tudatosítsátok: Jézus jelen van az embertársaitokban is. Engeszteljetek azokért - a betegek imájával és a medjugorjei rózsafüzérrel - akik nem veszik észre, nem értékelik, megbántják Jézust… embertársaikban.
Ezt a három feladatot tudni és tenni kell. Így készüljetek Jézus visszajövetelére.”
A Szűzanya még a következőket is mondta: “Az utolsó időkben, minden bűnös gyermekem fülébe súgom, könnyes szemmel, könyörgő szavakkal: ne féljetek Szent Fiam visszajövetelétől! Ő nem azért jön, hogy elitéljen, hanem azért, hogy megmentsen titeket. Ha bűnbánatot tartotok, megmenekültök a Gonosztól. Értetek síró Édesanyátok szavára, induljon bűnbánatra a szívetek. Azt akarom, hogy Jézus bűnbocsátó Irgalmas Szívén találjátok meg a szívbékét és az örömet. Kérlek benneteket segítsetek Nekünk, hogy az Általunk kért engesztelési forma elterjedjen mindenhol. Ezáltal enyhíthetitek vagy teljesen el is törölhetitek a büntetést, ami a világra vár. Vegyétek komolyan ezt a mentőövet, amit Isten, Végtelen Irgalmában, felkínál az emberiségnek. Elvárom legalább tőletek, hogy higgyétek el, tegyétek meg és adjátok tovább kéréseimet. A Szentháromság teljessége és Édesanyai áldásom töltsön el titeket.”
A mennyei Atya tanítása, 2006. február elsővasárnapján
Újra megkérdeztem a mennyei Atyát: mivel örvendeztethetnénk meg Téged a legjobban? A válasz nem maradt el:
“Tetszenek nekem ‘Jézus Öt Szent Sebe’ engesztelő közösségetek imái és szenvedéseitek felajánlásai. Ha így, közösségben engeszteltek Engem igazságos haragom miatt, reménykedhettek, hogy kiengesztelődök az emberiséggel. Örülök annak is, hogy nemcsak önmagatokban és az Oltáriszentségben akarjátok felismerni Jézust, hanem embertársaitokban is. Tudjátok meg, hogy a világnak szüksége van a ti szeretetteljes szolgálatotokra, hogy így felmelegítsétek a megfagyott szíveket. Így, a bűnösök is rájönnek arra, hogy van Istenük, aki szereti őket is és visszatérnek Hozzám. Minden gyermekemet, akik abban fáradoznak, hogy Engem, mennyei Atyjukat, minél jobban megismerjenek és megszeressenek az emberek, azok életét, munkájukat, családjukat,… megáldom, hogy bő termést hozzanak az örökkévalóság számára. Úgy viszonozzátok Atya-i szeretetemet, hogy keressétek és tegyétek Szent Akaratomat és konkrét tettekkel mondjátok ki: ‘Íme, itt vagyok Istenem, hogy akaratodat megtegyem!’ Szeretetteljes Atya-i áldásom kísérjen benneteket!”
Tanúságtételek a Szentírás évében
“D. Cecíliának hívnak, 41 éves, férjezett vagyok, 2 gyermekünk van. Házi orvosként dolgozom egy községben, Nagyváradtól 25 km-re. Voltam elsőáldozó, szüleimmel rendszeresen jártunk a templomba. Mivel, férjemmel együtt, jobban meg akartuk Istent ismerni, beiratkoztunk a levelező Teológiára. Medjugorjéban, a Szűzanya elvezetett Szent Fiához, Ő pedig a mennyei Atyához. Öt évvel ezelőtt kerültem az engesztelő közösségbe. Ott, azonnal megéreztem: ez az én utam! A tanítások által, változás, fejlődés indult el a lelki életemben. Örömmel mondhatom: megtaláltam az élő Jézust! Az Eucharisztikus Jézust kimondhatatlanul megszerettem! A közösség által megszerettem a Szentírást is, az élő Jézus élő Igéit, Aki választ ad a kérdéseimre.
Hogyan viszonyulok, mint keresztény orvos a betegeimhez? Az a meggyőződésem, hogy a keresztény orvos, elsősorban a beteg testének gyógyításával kell foglalkozzon a legjobb tudása szerint! Ott, ahol látja, hogy a gyógyszerek nem használnak, a keresztény orvos ‘lelki orvosságokat’ ajánlhat. Én a betegeimet: türelmesen meghallgatom, szolgálom és lelkiismeretesen kezelem őket. Jézust akarom látni mindenkiben. Tudom, hogy a beteg Isten Akarata szerint gyógyul meg! Úgy tapasztalom, sok betegséget azért kapunk, hogy megtisztuljunk a bűneinktől és felkészüljünk az Úr Jézussal való találkozásra. Minden nap Isten áldását kérem: a munkatársaimra, betegeimre és az egész községre. Tudom, hogy a fizikai gyógyulásnak a lelki gyógyulás az előfeltétele. Tanácsokat is adok betegeimnek: kereszteljék meg a gyereküket, rendezzék a házasságukat, lebeszélem őket az abortuszról,… A gyógyíthatatlan betegeimet Isten felé, a templomba, a papokhoz irányítom. Hála Istennek, a lelkivezetőimnek és lelkitársaimnak, akik segítségével ‘fénnyé’ változhatunk ebben a sötét világban.
Jelmondatom: ‘Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam szegény bűnösön!’ ”
“B. Simonának hívnak. Nagyváradon vagyok orvos. Drága családom van. Tengerész tiszt a férjem és két gyermekünk van. 40 évi keresés után mondtam ‘Igent’ Istennek. Az elsőszombatokon ismertem meg Jézust, aki szeret engem is, úgy ahogy vagyok. Attól kezdve mondom: ‘Szólj Uram, mert hallja a Te szolgálód.’ Isten útján, mögöttem bezárult egy ajtó és előttem kinyílt egy másik ajtó, amelyen bejött a ‘Fény’.
Az életemben sok ajándékot kaptam, mindenem megvolt és mégsem volt semmim, Isten nélkül. Az Égiek segítségével leszálltam a képzelt magasságomból és Istent tettem az első helyre. Fokozatosan lemondtam mindenről, ami visszatartott Jézus követésében. Bízok a kegyelem mannájában, amelyet minden nap megad az Úr. Minden szentmisében Isten kezébe, a paténára és a kehelybe teszem az életemet. Amikor súlyosan megbetegedtem, elhittem azt, hogy az egyetlen megoldás, a gyógyulásom Istennél van. Amikor megtapasztaltam a csodát Jézus és Mária által, azt írtam a naplómba: ‘Újjászülettem, könnyűnek érzem magam, lebegek, a lelkem tele van Szentlélekkel, boldog vagyok, erőt kaptam, látom az életem értelmét!’
Láttam, hogy Isten mindig mellettem volt! Hálából a teljes gyógyulásom után az életem: imádság, böjt, felajánlás,… A szentáldozás minden napomnak a csúcspontja. Új órarendet állítottam fel magamnak, amelyben minden nap helyet és időt adok Istennek. A rendelőmben, a betegeim lelkéből indulok el a beteg testük gyógyítása felé. Kérem a Szűzanyát, segítsen, hogy minden nap jó eszköze legyek. Betegeimnek bátran ajánlom: az imádságot, a templomot, a szentgyónást,… hogy így megkönnyebbülve, a rossztól megszabadulva, meggyógyuljanak. Meggyőződésem, a legtöbb betegség oka: a bűneink, a túlzásaink, a lelkünk elhanyagolása… és csak nagyon kevés része szervi eredetű. Hiszem azt is, a gyógyíthatatlan betegségekre is van megoldás a Mindenható Istennél. Minden betegség véső Isten kezében, amely által Jézus képmását formálja ki lelkünk kövében.
Jelmondatom: ‘Uram, Te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek Téged!’ ”
III. Nagyfalu - előretekintés.
Márciusban: a szenvedélybetegek megtéréséért, megszabadulásáért, meggyógyulásáért imádkozunk. Hamvazószerdától (március 1) - Húsvétig (április 16) az Égiek meghívnak, hogy mondjunk le teljesen a húsról és a szeszes italról. Ezáltal is sürgetjük Jézus visszatérését a Földre. A kilencedben (1-9) és azután Hétfőn, Szerdán és Pénteken, délig teljes böjt ajánlott. Konkrét feladatunk: Húsvétig végezzünk egy alapos szentgyónást! Márciusban: Szent Lukács evangéliumát olvassuk és éljük. Februári házi feladat:
“JÉZUSOM SEGÍTS, HOGY MINDEN NAP TUDATOSÍTSAM A TE ISTENI JELENLÉTEDET: ÖNMAGAMBAN, AZ OLTÁRISZENTSÉGBEN ÉS A FELEBARÁTAIMBAN.”