1997. november 26., szerda

Medjugorjei üzenetek 1997. november

1997. november 25.
„Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy értsétek meg keresztény hivatásotokat. Gyermekeim, vezettelek benneteket, és ebben a kegyelmi időszakban is vezetlek, hogy tudatában legyetek keresztény hivatásotoknak. A szent vértanúk ezzel a tanúságtétellel haltak meg: „én keresztény vagyok, és Istent mindenek fölött szeretem.“ Ma is arra hívlak benneteket, gyermekeim, hogy örvendezzetek, és legyetek boldog keresztények, felelősek és tudatosak, mivel Isten maga hívott meg benneteket különösen arra, hogy örömmel kinyújtott kéz legyetek azok felé, akik nem hisznek, és hogy életetek példája által hitet és Isten iránti szeretetet kapjanak. Ezért imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy szívetek megnyíljon, és érzékeny legyen Isten Igéjére. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!

1997. november 24., hétfő

'Íme Én újjá alkotok mindent' Jel.21,6. ' egy, az Egyházhoz közel álló személy látomásai napjainkban és egy pap magyarázatai'III

77. Üzenet.
1997. november 23. Krisztuskirály ünnepe.
A mi Urunk:
"Én Vagyok az emberiség Királya, országomat meg akarom erősíteni köztetek, ti általatok. Ti vagytok az Én örökségem. Rövidesen sok szorongatás által próbára lesz téve az emberiség, mert elérkezik a Kálvária hegyére. Rövidesen megmutatkozik az Antikrisztus, mint az emberiség megmentője. Hazudni fog, és megpróbál, akit csak lehet, félrevezetni. Jegyesem az Egyház nehéz órákat fog megélni. Tagjai elszakadnak egymástól. Nem lesz benne egység. Egy nagy zűrzavar fog bekövetkezni. Sokan nem fogják tudni, hogy hol van az igazság. Édesanyám szavai, amelyeket La Salette-ben mondott, meg fognak valósulni. Püspök, püspök ellen lesz.
 A kereszt útja a győzelem útja. Ezen az úton fog haladni az Egyház, az ő gyermekeivel együtt. Úgy látszik majd, hogy minden elveszett. Ám, akkor üt a keresztnek és a feltámadásnak az órája.
                                  JÖN A GYŐZELEM NAGY NAPJA!
Tartsatok ki a jóban, higgyétek, hogy ÉN  rövidesen ismét eljövök, és velem együtt föltámad az igazság."

Utószó
Isten embereken keresztül akar nekünk segíteni. Hála Neki a sok magánkinyilatkoztatásért, amelyek által egyre világosabbak lettek előttünk az Ő tervei.
II-III. Kötet hátlapján.

                                    Kereszt-Himnusz    1995. Nagypéntek
                               Dicsőség Néked, Te örökkévalóság Királya!
                                  A teremtmény ismerje meg győzelmedet,
                                        mert csak Te Vagy örökké Szent.
                                       Téged magasztal a Föld é s az Ég.
                                    Előtted hajol meg minden teremtmény,
                                           lehelleted mindent újjá alkot,
                                        hogy dicsőséged és Fenséged
                                              Országodban elterjedjen.
                                       Nagy Isten, fogadd el a hálaadást
                                                    teremtményeidtől.
                                   Te új törvények szerint rendezel mindent,
                                          mert az egész teremtés Ura Vagy
                                                     és a szeretet Istene.
                                         LELKED ott lebeg a teremtés felett
                                               és betöltöd azt áldásoddal.
                                 Szövetséged, ó örökkévalóság Királya, örök.
                                                 Útjaid jogosak és igazak.
                                   Te alkottad meg szövetséged szivárványát,
                            hogy minden, amit alkottál, megújuljon Szent Neved
                                              és a SZENT KERESZT által.
                                Legyenek áldottak a keresztnek karjai és fája,
                                         ami által végbe ment a Megváltás.
                          Föld és Ég magasztal Téged, ó kimondhatatlan Titok.
                             Örökkévalóság Istene, Neked mondunk dicséretet,
              mert Tiéd az Ország, a Hatalom és a Dicséret örökkön- örökké. Amen.

1997. november 14., péntek

'Íme Én újjá alkotok mindent' Jel.21,6. ' egy, az Egyházhoz közel álló személy látomásai napjainkban és egy pap magyarázatai'III

76. Üzenet:
1997. november 13. Kosztka Szent Szaniszló.
Szent Mihály Arkangyal:
""A sötét óra közeledik, amelyben a nagy csaló megmutatja igazi arcát. Az emberiség a Golgotára hág. Ott lesz az Egyház, a Titokzatos Test a keresztre fölfeszítve. Ti most a nagy szorongatás idejébe léptek. Készüljetek föl erre! A vadállat bukott angyalai döntő támadásra készülnek. Az idő rendkívül komoly!"
Az Angyalok Kara énekli:
"" Te Szeplőtelen Szűz, Te Vagy a mi Úrnőnk. Te vezeted gyermekeidet Szent Fiadhoz. Te sietsz segítségünkre és teríted föléjük égi palástodat."
A Szent Szűz:
" Ti most abba a korba léptek, amikor a sátán támadásai egyre erősödnek. Ő a gyűlölet magvait szórja mindenhová. A jónak LÁTSZÓ dolgokat használja föl a sátán, hogy csapdába csaljon és eltérítsen titeket a megváltás céljától. Ne várjatok jelekre és eseményekre! ÉN azt mondom nektek: A JELEK ITT VANNAK. Mennyire nem vagytok okosak, amikor az előttetek lévő jeleket nem ismeritek föl! Szent Fiam szavai most még időszerűek. "Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban". A gonosz egyre jobban terjeszkedik és szeretne minél több lelket a pusztulásba vinni. Nem elég az nektek, hogy az emberiség az ISTENT elutasítja? Ezért a nagy tragédiának az ideje elérkezett. Mégis a nagy háború felé veszitek az irányt. A sátán az országok sorsáért felelős személyeket próbálja egymás ellen heccelni. Nem halljátok, hogyan sírnak a tömegesen meggyilkolt ártatlan gyermekek? Legyetek okosak! Egyesüljetek Szent Fiammal az Ő titokzatos szenvedésében. Hozzatok áldozatot az igazság győzelméért! Nektek nincs mit félnetek! Mindazokkal velük van az Isten, akik Őt szeretik. Az egész világ  rövidesen nagyon szorongatott helyzetbe kerül az Antikrisztus miatt. Sok országot egy gazdasági világkrízis rövidesen kaotikus állapotba sodorja. Imádkozzatok a Szentlélekhez! A mi szeretett fiunknak, pater Pionak a boldoggá avatása egy nagy jel lesz az emberiség részére. Röviddel azután az ellenség az Egyház ellen egy nagy támadást kezd."

1997. november 11., kedd

'Íme Én újjá alkotok mindent' Jel.21,6. ' egy, az Egyházhoz közel álló személy látomásai napjainkban és egy pap magyarázatai'III

75. Üzenet.
1997. november 10. Nagy Szent Leo pápa és egyháztanító.
Az Ember:
" A kápolna kegyképéből fény árad, és azt veszem észre, hogy él a kép. Két Angyal áll Szűz Mária mellett, kettő térdel az Oltáriszentség előtt, kettő pedig a pap mellé áll és énekelnek:"
A Szent Angyalok:
" Szeplőtelen, a Te győzelmed közel van. Az idő már jelzi, hogy Szent Fiad és az Egyház a Kálvária hegyen egyesülnek. Ott fogják a kegyelem teljességét és a dicsőség koronáját megkapni."
 A Szűz Anya:
" Szent Fiam az Út, az Igazság és az Élet! Ő az ÚT,amely titeket a szentséghez vezet. Szent Fiam az IGAZSÁG, amely titeket minden gonosztól megszabadít. Nektek most szükségetek van rá, mert hamisság uralkodik a világban. Szent Fiam az ÉLET.Ő az a Kapu, amelyen keresztül a mennyei birodalom dicsőségébe léphettek.
Tudjátok meg, hogy sok püspök nem engedelmeskedik a pápának. Sok pap elárulja Szent Péter utódját, és így Szent Fiamat Is. Ezért nagyon fontos és sürgős az Én hívásom, hogy imádkozzatok az Egyházért. Az ellenségek összeesküvést kovácsolnak Szent Fiam Jegyese ellen. Ők liturgikus újításokat akarnak bevezetni. Most lépnek abba az időbe, amelyben egy ellenpápa az emberiség csalójának az útját előkészíti. Az ellenség készíti már az Egyház elleni támadást, hogy az Egyház befolyását csökkentse. Ne veszítsétek el a hiteteket! Jön az igazság diadala."

1997. november 3., hétfő

'Íme Én újjá alkotok mindent' Jel.21,6. ' egy, az Egyházhoz közel álló személy látomásai napjainkban és egy pap magyarázatai'III

74. Üzenet.
1997. november2. Halottak napja.
 Az Ember:
" Az Istenanya kilép a megjelent fénykeresztből. Egy bő köpenyt visel."
Az Istenanya:
" Úgy jövök, mint SZERETET ASSZONYUNK A FÉNYBŐL, mert Én kinyilvánítom a ti imáitok hatalmát, amit a SZEGÉNY LELKEKÉRT mondotok, akiknek erősítésre van szükségük. A ti imáitok segítik őket, hogy megkapják a fényt, ami meggyógyítja az ő sebeiket. Nyerjetek részükre az Egyház kincseiből, hogy megrövidüljenek az ő szenvedéseik( a tisztítótűzben). Ezek a SZEGÉNY LELKEK buzgón imádkoznak értetek és esedeznek Isten szeretetéért részetekre. Ők viszont tőletek várják, hogy segítsétek őket imáitokkal.
Sokaknak a Földön fogalmuk sincsen, hogy mennyire veszélyeztetve van az emberiség. A sátán minden eszközt kihasznál, hogy titeket a szentség útjáról eltérítsen. Ő azt akarja, hogy ti elvesszetek, és mindent megtesz, hogy bármivel foglalkozzatok, csak ne a lelketek üdvösségével.Ezért próbálja megsemmisíteni az Egyházat. A sátán elbújik a jónak a köntöse mögé. Ő olyat ígér, ami jónak látszik. Nagyon sok egyesület van, amelyik jónak látszik, jót tesznek,valójában csak az anyagi dolgokról gondoskodnak, hogy eltereljék a figyelmeteket az Istenről. Gondoljatok lelketek hallhatatlanságára, a test csak egy burok, ami hamuvá válik. A lélek az, amely az örökkévalóságra van rendelve. Egy vizsgának, egy próbának azért kell még jönnie, hogy sok lélek megmenekülhessen. Meg lehessen még menteni őket. Ti a keresztetek hordozásával szentelődtök meg. Viseljétek azt csendben és alázattal! Ne féljetek! Őrizzétek a világosságot, amely bennetek van! Én megáldalak titeket, és nektek adom Szeplőtelen Szívemet."

1997. november 2., vasárnap

'Íme Én újjá alkotok mindent' Jel.21,6. ' egy, az Egyházhoz közel álló személy látomásai napjainkban és egy pap magyarázatai'III

73. Üzenet.
1997. november 1. Mindenszentek ünnepe.
Az Ember:
" A trón felől, amin a Szentháromság ül, mint fénylő nyilak, jönnek a szavak:"
"ÜT AZ IGAZSÁGOSSÁG ÓRÁJA ÉS AZ IDŐ BETELT. A HÉT CSÉSZÉT(JELENÉSEK 16,2) A FÖLDRE ÖNTIK. BABILON PUSZTULÁSÁNAK IDEJE ELÉRKEZETT, ÉS MINDAZOKÉ, AKIKNEK A NEVE NINCS BEÍRVA A BÁRÁNY KÖNYVÉBE. AZ ÉN HATALMAM NYILVÁNVALÓVÁ LESZ A HÉT MENNYDÖRGÉSBEN(JELENÉSEK 10,4) ÉS AZ ANGYALOK ÁLTAL, AKIK A FÖLDÖN ÉS A TENGEREN ÁLLNAK."