1996. december 8., vasárnap

'Íme Én újjá alkotok mindent" Jel. 21,6.'Egy lengyel pap látomásai napjainkban'

4. Üzenet:
1996. december 7. Szent Ambrus
 Az Ember tájékoztat:" Az égen világos fényt látok, amely minden irányban szétterjed. E fényben fénykereszt képződik. A kereszten 3 Szent Szívet látok: Jézus Szívét, Mária Szívét és Szent József tisztaságos Szívét.
 A kereszt kinyílik. A kereszt fényében megjelenik Szent Mihály, Arkangyal, akinek a kezében mérleg van, és pajzsot visz e felirattal:
                                    " KI OLYAN, MINT AZ ISTEN!"
Szent Mihály Főangyalt egészen fény veszi körül. Én jelet kérek, és ez megadatik. Szent Mihály Főangyal  mögött megjelenik a hét harsonás angyal, nagyon hosszú harsonával. Az első megfújja a harsonát és meghallom a Mennyben a hangos hang felcsendül:
                                                "JAJ!"
 " Szent Mihály Főangyal rám néz és mondja:"
A Szent Arkangyal:
" Ember, emeld föl szemeidet, hogy a jajt az emberiség számára meghalljad. Az emberiség nemsokára meghallja a harsonaszót, amelyről az Apokalipszis beszél , MERT AZ IDŐK IDEJE az egész emberiség számára elérkezett. Ennek így kell megtörténnie, mert az írásnak be kell teljesednie. Az ISTEN végső időkre szóló tevékenységének ideje elérkezett, angyalaival egyetemben, akik készen állnak a feladataikra.  Mindent napra, hónapra és órára elkészítve. Mindenki figyelje a csillagokat és vegye figyelembe az idők jeleit, mert az emberek nemsokára meglátják  az igazságosságom kardját az égen.
 Az emberiség nagy megtévesztőjének már megadták az időt, hogy mindazokat gyűjtse össze, akik őelőtte meghajolnak.
 Boldogok azok, akik már a Szeplőtelen Szűz köntöse alá menekültek mert ott az Anyaszentegyházzal együtt biztos menedéket találnak. Boruljatok le az Én és a ti ISTENETEK  színe előtt, s hajoljatok meg előtte, hogy az Ő igazságszolgáltatása utol ne érjen."
 Az Ember:
"Szent Mihály eltűnik, s a fénykereszten át jön Mária sok-sok Angyallal. Az Istenanya a Minden Népek Asszonya ruhában jelenik meg, nagyon bő palástban, amely szinte az egész eget befödi. A Szent Angyalok fogják palástját. Az Istenanya fenséges fejedelminek látszik. Kezében hosszú rózsafűzér. Lassan, lebegve felénk jön.
S jön a jel. A mi KEDVES ASSZONYUNK most egészen közel elém áll, s mutatja nekem a rózsafűzérjét, és megáld minket."
 A jóságos Istenanya szól:
"Az  ATYA , FIÚ és a SZENTLÉLEK nevében.
Szeretett gyermekeim, ti a világosság fiai és szeretett kisfiam. Köszöntelek benneteket, és erősítésül nektek ajándékozom anyai szeretetemet. Egyenesen szívetekbe árasztom, hogy még jobban megerősítselek a szeretetben. Ezzel az áldással akarlak mindnyájatokat megerősíteni, és egyben bátorságot önteni, hogy el ne bukjatok, hanem nagy szeretettel még bensőségesebben imádkozzátok a szeretet gyöngyeit, a Szentolvasót."
KEDVES GYERMEKEIM!
Az Antikrisztus csatlósaival nagy háborút készít elő a Világban. Egyre több zavargást szít a kormányok és a népek között, hogy végül nagy fegyveres konfliktusra sarkallja őket. Kedves Gyermekeim, nagyon ébernek kell lennetek, az Antikrisztus és csatlósai világuralomra törekszenek, hogy minden nép felett ellenőrzést gyakorolhassanak.Kedves Gyermekeim, tudjátok, hogy a Sátán nem csak az államok vezetőit használja fel arra, hogy világuralmat létesítsen, hanem világegyházat is akar, hogy azt ellenőrizhesse.
Gyermekek, legyetek óvatosak, mert mostanában sokat beszélnek az ökonomizmusról, s közben ebben az ügyben sok mindent meghamisítottak olyan célból, hogy a gonosz egyre jobban átjárja az Egyházat is. A Világegyháztanács nem tiszta katolikus szervezet.Kérlek benneteket, legyetek józanok, meggondoltak, ha ökonomikus Istentiszteletről hallotok. Az IGAZI EGYSÉG akkor következik be, ha Isteni Fiam újra a Földre lép, akkor lesz egy nyáj és egy pásztor/ János 10.16./
Ahogy Jézus mondotta. Ha Isteni Fiam újra eljön a Földre, s ez nemsokára megvalósul, akkor a Föld minden bűntől, szennytől megtisztul. Ugyanez valósul meg szent jegyese, az Anyaszentegyházzal, amely ugyancsak megszabadul minden ellenségétől,akik belülről üldözik, fertőzik. Ez nemsokára beteljesedik!
Kedves Gyermekeim, a végső idő, amelyben éltek, e tervét meg kell értenetek, mert az egész emberiségre és az Egyházra is vonatkozik. E próbatétel szükséges, hogy az igaz hit hamisítatlan maradjon. Ez a nagy ISTEN bölcsességének a terve.
Kedves Gyermekeim, értsétek meg, hogy a jövendölések beteljesedésének az idejében vagytok! Nagyon szükség van imára, mert sok gyermekünk és mindenek előtt pap fiaink is, nem nyitják fel szemüket, s a valóságokat, amiben élnek, nem akarják megérteni. Sok nem is sejti milyen nagyok a veszélyek és mekkora büntetés fenyegeti az egész Világot.
Az emberiség elfordul az Egyháztól, a jó ISTENTŐL, az igazságtól, azaz elfordul isteni Fiamtól. Az emberiség nem akarja Szent Fiam útját követni. Fiam szavát nem akarják meghallani és elfogadni. Előnybe részesítik a tévedésekkel és hazugságokkal teli széles utat.
Kedves Gyermekeim, meg kell értenetek, hogy ez az idő , amelybe ti most elérkeztetek, az az idő, amelyben az Egyházzal együtt a Golgotára hágtok. Isteni Fiam ismét azok ítélőszéke előtt áll, akik ahelyett, hogy valóban segítenének, Őt üldözik, s gőgjükben megostorozásra ítélik. Most azonban a világosság fiainak is, az Egyháznak is ugyanazt kell elszenvednie, amit Isteni Fiamnak.
Amiről most beszélek, azt jobban meg fogjátok érteni, ha majd egy vatikáni rendkívüli püspöki-találkozóról hallotok. Ott fognak összejönni az Egyház ellenségei is, akik új reformokat követelnek az Egyházon belül. Meg fogjátok akkor érteni, hogy Isteni Fiamat titokzatos testével, az Egyházzal, amelynek Ti tagjai vagytok, újra nyilvánosan elárulják és megcsalják.
 Tudnotok kell Kedves Gyermekeim,hogy mindig veletek vagyok, sosem hagylak egyedül benneteket. Fogjátok erősen palástomat és Szentolvasómat, biztosan bevezetlek Szeplőtelen Szívem menedékhelyére, csak bízzatok bennem erősen, s meneküljetek oltalmam alá.
Kedves Gyermekeim, én megáldalak mindnyájatokat.
Szeplőtelen Szívemből megáldom az összes népeket és az Anyaszentegyházat.
                           DICSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

A Pap szava a 4. Üzenethez:
Egyre világosabban látjuk a helyzet komolyságát, és a "jajt", meg a harsonákat, amelyekről Szent Mihály beszél a Jelenésekben, el kell azt olvasni. Hálásaknak kell lennünk, hogy ajándékba segítséget kaptunk az írás szavának megértéséhez. Egy megjegyzést kell itt tennünk, az ember szavához:
"Jelet kérek".
Ez azt mutatja, hogy a látnok és az égi jelenés között egy titkos jel áll fenn, amely az esemény valódiságát igazolja. Fenn áll ugyanis  mindenkor az a veszély, hogy a gonosz beleavatkozik. Ebben az üzenetben tehát megismételt dolog a fontos tényállás, hogy Apokaliptikus események között állunk. A "jaj" háromszor hangzik el, a harsonával és a haragcsészével összefüggésben. Óvintést kapunk a nagy félrevezető, az Antikrisztus behatolásával kapcsolatban. Itt csak egyvalami segít: Kitartani az imádságban és az Úr igazi helytartója: II. János Pál pápa mellett.
 Az az idő, amelyben most élünk, úgy ismerhető fel, mint a nagy zűrzavarok és háborúk ideje, s amelyben a gonosz minden lehetőséget felhasznál, hogy az emberekkel elhitesse a világegység álmát. Az ökonomizmust is arra használja, hogy egy világvallás szolgálatába állítsa. A sötét napok, ---amelyeket most lépten-nyomon tapasztalunk, amelyek mindenütt a bűnt a gonoszságot mozdítják elő--- és az Isten törvényei elleni lázadások véget fognak érni a Világ és az Egyház megtisztulásával. Először megjelenik az Úr az Ő igazságosságával és azután jön el Ő újra a Földre. S csak egy pásztor lesz, s egy nyáj! Hogy ez nemsokára megtörténik, efelől nem hagy semmi kétséget a mi  SZERETETT ASSZONYUNK. Aki az Isteni gondviselésről csak egy kicsit elgondolkozott az a saját élete kapcsán tudja, hogy véletlenek nincsenek. Milyen csodálatosak a gondviselés útjai, és a csodás ajándékok amelyeket ebben az évszázadban megtapasztalhattunk égi Anyánk által! Ő újra és újra megjelenik, hogy intsen, figyelmeztessen és segítsen. Ne csodálkozzunk azon, hogy éppen e végső időkben élünk. Ez alapjában véve nagy kegyelem, átélni az irgalmas, igazságos és  szeretetteljes ISTENT.
URUNK egy alkalommal ezt mondta:
                                           "Eljövök, mint Atya,
                                            Eljövök, mint bíró,
                                  Eljövök, mint szél a szeretet lángjaival!"

Végül megjön az új Pünkösd, Mária Szeplőtelen Szívének győzelme által!
                                                                                                                              P.M.S.